A Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium szervezésében a hétvégén került sor a kollégium záró konferenciája, amelyben a TÁMOP projektbe fektetett munka sikerességeit és eredményeit mutatták be.
Cigánypasztoráció
Cigány családok találkozója Miskolc szívében
Nagy örömünkre szolgált, hogy október 11-én megrendezésre került cigány családok találkozója. A zord idő ellenére szépen megtöltöttük a Búza téri görögkatolikus templomot. Ezen alakalom, mint a máriapócsi cigány búcsú utótalálkozója született meg, ám reméljük minden cigánypasztorációban dolgozó munkatársunkkal, hogy hagyományteremtő szándékunk nem marad terméketlen.
Miskolci Egyházmegyei cigánytalálkozó családok részére
A Miskolci Egyházmegye területén élő cigány közösségek részére pünkösd után egy héttel családtalálkozót hirdetett meg az Cigánymissziós Bizottság.
II. Lakatos Menyhért Szavalóverseny a miskolci szakkollégiumban
A miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium a Nemzeti Tehetség Program támogatásával május 22-én, pénteken megrendezte a II. Lakatos Menyhért Szavalóversenyt azon iskolák tanulóinak, ahonnan jelenlegi szakkollégistái jöttek.
Kereszt és keresztelő kápolna – a remény jelei
Encsen, pontosabban Encs-Fügöd városrészben istentiszteleti és közösségi tér kialakítására kerül sor az idén. Az itt épülő keresztelő kápolna alapkövét Atanáz püspök atya április 24-én helyezte el. Ezen a napon a népirtások áldozatainak emlékére emelt és a templomkertben elhelyezett örmény kereszt megáldására is sor került.
II. Lakatos Menyhért Szavalóverseny
’’ Az ember vérében rejlő alkotási vágy elfeledtet mindent, és ha ez a vágy lehetőséget kap a teremtésre, képes megteremteni maga körül a világot…”
/Lakatos Menyhért/
Szavalóverseny Rakacán
Szavalóverseny volt Rakacán 2015. március 27-én, a Miskolci Apostoli Exarchátus fenntartásában működő Paraklisz Ifjúsági Pontban.