A Hivatás-Emlékalapítvány szervez zarándoklatot Máriapócsról Međjugorjei-be október 20-26. között, amire várják a kedves testvérek jelentkezését!
Hírek
Újra együtt versenyeztek a fogyatékkal élő és az ép úszók Edelényben
Ebben az évben is megrendezték az edelényi nyitott úszóversenyt, amit tavaly hagyományteremtő szándékkal hívtak életre.
Bezárt az Edelény Open
Idén is nagy nevek fémjelezték a második alkalommal megrendezésre kerülő Edelény Open Asztalitenisz Versenyt.
Lelkigyakorlat édesanyák számára – Személyes erőforrásaink keresése
A Szentlélek Lelkigyakorlatos Házba az édesanyákat várják lelkigyakorlatra október első hétvégéjén. “Az öröm képessége – az életrevalóság nagy képessége.” (Tatiosz)
ForrásPont
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) titkársága második alkalommal szervezte meg a "ForrásPont - Még egy nap Jézussal" című ifjúsági eucharisztikus napot, ezúttal szeptember 21-én Budapesten, a BOK csarnokban, melyet közel ötezer hazai és külhoni fiatal töltött meg.
Október 1-jén indul a Metropólia nagy faültetési akciója!
Összehangolt akcióban indítjuk útjára a Zöldítsük vissza Földünket! kezdeményezésünket. A Metropólia központjaiban október 1-jén szimbolikusan is elültetnek egy-egy fát.
Görkapocs - minden, ami összeköt 2019-ben újra
Találkozni mindig öröm, hiszen ezáltal mindannyian gazdagodunk, fejlődünk. Ennek jegyében néhány éve hirdette meg a Görögkatolikus Metropólia először a GÖRKAPOCS Fesztivált. Kis módosítással, de ugyanazzal a céllal szervezzük meg ismét a rendezvényt, ami terveink szerint minden eddiginél nagyobb és látványosabb lesz, tele élményekkel. Görkapocs - minden, ami összeköt, vagyis ezen az eseményen a görögkatolikusságunk az összekötő kapocs egymással és másokkal is.
Nyelvvizsgázz a Theolinguával!
2019. október 18-ig lehet jelentkezni a Theolingua egyházi szaknyelvi nyelvvizsgára.
Tanévnyitó az Egyetemi Lelkészségen
Szeptember második felében a Miskolci Egyetemen működő Ökumenikus Lelkészség egy Istentisztelet keretében megnyitotta az egyetemi tanévet.
Még egy hétig lehet jelentkezni a Máriapócsra szervezett keresztény értékrendű vezetőképzésre
2019 októberében a Kaposvári Egyetem Keresztény értékrendű vezetés szakirányú továbbképzést indít immáron második alkalommal, amelyet érdeklődő és gyakorló vezetőknek hirdetnek meg nem csak Kaposváron. Idén a Máriapócs Nemzeti Kegyhelyen is be lehet kapcsolódni a képzésbe.
Meghívó Görömbölyre
Az Istenszülő oltalmának tiszteletére szentelt templom búcsúját október 6-án, püspöki liturgiával ünneplik Görömbölyön.
Hamarosan egyházmegyénkbe érkezik a Missziós kereszt
A várakozás jegyében szervezték a papok legutóbbi rekollekcióját a Miskolci Egyházmegyében.