Hírek

plakát

MIFI

A Miskolci Ifjúsági Görögkatolikus Közösség összejövetele október 16-án lesz a Missziós Irodában.

látogatás az állatkertben

Ovis szülinap az állatkertben

A kazincbarcikai Angyalkert Görögkatolikus Óvoda fennállásának ötödik évfordulója alkalmából az állatok világnapján egy, a vadasparkban élő állatott fogadott örökbe.

állás

Álláshirdetés

A Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény pályázatot hirdet
nevelő, valamint gyermekfelügyelő munkakörök betöltésére.

elismerő oklevél

Caritas Hungarica díjas Egyházmegyénkben is

A Katolikus Karitász a Caritas Hungarica díjjal ismeri el azon önkéntesek munkáját, akik hosszú évek óta áldozatosan szolgálják rászoruló, magányos, beteg, fogyatékkal élő vagy a társadalom peremére sodródott embertársainkat.

Mária kegyképek Rómában

Magyar delegációk a Mária-kegyhelyek Jubileumán

Közel kilencven Mária-kegyhely küldöttsége – köztük a máriapócsi – gyűlt össze október 8-án a Szent Péter téren, ahol az Irgalmasság Szentéve egyik kiemelt rendezvényeként került sor a „Máriás Jubileumra”.

A kápolna és parókia épülete – Gyöngyös, Országút út 11.

A mennybe lépni nem lehetetlen

Ezzel a reményt adó mondattal látta el a Gyöngyösi Görögkatolikus Szervezőlelkészség kápolnájának szentelésén Atanáz püspök atya a híveket.

focizó gyereke

Olimpiai Sportnap Edelényben

Az olimpiai játékok jegyében tartottak sportnapot Edelényben október nyolcadikán, a környékbeli fiatalok részvételével.

logó

„Add magad!”

A hétvégén zajló „72 óra kompromisszum nélkül” elnevezésű szociális-önkéntes akció céljairól október 7-én sajtótájékoztatót tartottak Budapesten. A három történelmi keresztény egyház szervezésében három napon, azaz 72 órán keresztül fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai teljesítenek országszerte közhasznú feladatokat. Egyházmegyénkben szikszói fiatalok csatlakoztak a kezdeményezéshez.

fiatalok a templomban

Ifjúsági találkozó Edelényben

Október első napján, az Istenszülő oltalmának ünnepén ismét Edelény adott otthont az immár hagyománnyá vált, félévenként megrendezésre kerülő ifjúsági találkozónak, ahová elsősorban a környék fiatalságát vártuk.