Egész Görögkatolikus Egyházunk Családi Napján, július 1-én 9:30-tól a Szerencsi Rákóczi-várban együtt adunk hálát családjainkért, gyermekeinkért és kérjük Istenünk kegyelmét nemzetünkre. Az előző évekhez hasonlóan, most is színes programokkal várunk mindenkit. A rendezvényen Lackfi János költő, és felesége lesz vendégünk.
Hírek
Püspöki díjak és elismerések az Egyházmegyében
A pedagógusok, az oktatást segítők, valamint a diákok munkája elismeréseként alapított díjakat adott át a tanév végi hálaadáson Orosz Atanáz püspök.
Szakkolis az MTVA "munkatársa"
A Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium hallgatója, Lakatos Richárd is érdemesnek bizonyult az MTVA gyakornoki programjában való részvételre a „Kapcsolódj be a közvetítésbe!” című ösztöndíjprogram keretében.
Nyárköszöntő gyermeknap Garadnán
Nyárköszöntő gyermeknapot tartott a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény június 20-án a garadnai sportpályán.
KARITÁSZ GYORSSEGÉLY A VIHARKÁROK HELYREÁLLÍTÁSÁHOZ
Óriási károkat okozott a vihar június 21-én, szerdán délután főként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A jégeső és szél több településen rongálta meg a házakat, több helyen szünetel még most is az áramellátás a villámcsapások okozta károk miatt. A Katolikus Karitász a károsultak megsegítésére 10 millió forintot különített el, a károsultak nagy számára való tekintettel gyűjtést is hirdet.
„Kincses szigetek” – a hittanos évzárón
A Miskolci Egyházmegye hittanosai számos játékos feladaton keresztül gyűjtötték "kincseiket" a sajópálfalai évzárón, és adtak hálát közösen az elmúlt tanévért. Ekkor került sor a kegykép könnyezésének 300. évfordulója alkalmából meghirdetett rajzpályázat eredményhirdetésére is.
Templom épül Mezőkövesden
Hamarosan kezdődnek a görögkatolikus templom építésének munkálatai Mezőkövesden. Az épülő templom helyét mostantól kereszt is jelzi.
Az aleppói érsek üzenete
Kocsis Fülöp metropolita pár napos Közel-Keleten való tartózkodása során az utolsó este Bejrútban találkozott Jean-Clément Jeanbart aleppói melkita érsekkel, aki a beszélgetés után egy levelet adott át neki. Azt kérve, hogy továbbítsa minél több emberhez. Itt közöljük a levél magyar fordítását.
Imádkozzunk a papi hivatásokért Máriapócson
Június 23-án, pénteken különleges élménynek lehetnek tanúi azok, akik ellátogatnak Máriapócsra. Szent II. János Pál szándékához csatlakozhatnak: együtt imádkozhatnak a papi hivatásokért. Az esemény különlegességét az adja, hogy ezen a napon a világ minden táján összegyűlnek a testvérek, és együtt imádkoznak 24 órán keresztül.
Nyári gyalogos zarándoklatok
A Görögkatolikus Metropólia idén két zarándoklatot szervez! Ez a 16+ és a 22+
Segítünk a döntésben, hogy melyikre jelentkezz! Lássuk, mi is a különbség a kettő között!
Fülöp atya szíriai útjáról Nyíregyházán is előadást tart
Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya június 22-én (csütörtökön) 17 órától a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Dísztermében beszámolót tart szíriai útjáról, amelyre nagy szeretettel várja a kedves érdeklődőket.
Lakatos Péter pappá szentelése
Június 18-án Lakatos Péter diakónust pappá szentelte Kocsis Fülöp metropolita Máriapócson