A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevelét a 2018. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről az alábbiakban adjuk közre.
Hírek
A debreceni bombamerénylet
1914. február 23-án Miklósy István, a hajdúdorogi egyházmegye első püspöke ideiglenes székhelyén, Debrecenben álnéven feladott csomagot kapott a romániai Csernovitzból. A küldemény pokolgépet tartalmazott, mely bontása közben felrobbant és megölte Jaczkovics Mihály helynököt, Slepkovszky János titkárt és Csatth Sándort, az egyházmegye ügyészét. A püspök életben maradt. Ez volt az első, emberek ellen elkövetett bombamerénylet Magyarországon. Kik és miért akarták megölni a görögkatolikus püspököt? Megtörtént-e az igazságszolgáltatás? A dokumentumfilm ezekre a kérdésekre is választ keresett.
Liturgikusének-verseny - döntő
2018. március 3-án került sor Máriapócson a liturgikusének-verseny döntőjére.
Hittanverseny - döntő
Az „Országos görögkatolikus hit- és erkölcstan verseny az ifjúság évében” országos döntőjét 2018. március 3-án tartották Máriapócson. A kerületi és egyházmegyei fordulók után összesen negyven csapat mérhette össze tudását négy kategóriában.
Krisztus keresztje a templom közepén - a Missziós Kereszt Máriapócson
2018. március 4-én Szent Liturgiát mutatott be a három görögkatolikus hierarcha Máriapócson a Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus Missziós Kereszt Nyíregyházi Egyházmegyében való tartózkodásának tiszteletére. Az, hogy épp innen indul a kereszt országjáró útjára, nagy fölhívás a görögkatolikusoknak: „nekünk kell elsőnek lenni a kereszthordozásban, a szentté válásban” – mondta prédikációjában Kocsis Fülöp metropolita.
Középiskolai hittanverseny
A Görögkatolikus Metropólia középiskolai hittanversenyének döntője Máriapócson, 2018. március 3-án párhuzamosan az általános iskolai hittanverseny és a liturgikus énekverseny döntőjével együtt zajlott le.
Kórházkápolnát szenteltek Miskolcon
Felavatták a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Semmelweis Tagkórházának ökumenikus kápolnáját. A helyiséget Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és a történelmi egyházak képviselői adták át a miskolciaknak.
Krízis munkában a Karitász önkétesei
Beköszöntöttek hazánkba a tél leghidegebb napjai. A Katolikus Karitász munkatársai és önkéntesei országszerte kiemelt figyelemmel kísérik a hajléktalanok mindennapjait, akik az utcán töltik a nappalok és éjszakák nagy részét, az időseket és betegeket, és azon családokat, akiknek gondot jelent lakásuk fűtése.
Álláshirdetés
A Homrogdi Görögkatolikus Általános Iskola és Óvoda pályázatot hirdet ének tanári állás, valamint selyebi tagintézményeibe tanítói és óvodapedagógusi állások betöltésére.
Nemadomfel-nap Rakacaszenden
A Nem Adom Fel Alapítvány és a Rakacaszendi Görögkatolikus Parókia közös együttműködésben szervezetek érzékenyítő napot Rakacaszenden.
Szombaton döntő
Ezen a hétvégén rendezik meg az országos hittan-, a középiskolás- és a Liturgikusének-verseny döntőjét Máriapócson. Az énekes megmérettetés március 3-án 15.00 órakor kezdődik, előtte Parakliszt végeznek a Kegytemplomban, amelyre szeretettel várnak minden versenyzőt.
Oláh Miklós atya temetése
A gyászoló család és a Görögkatolikus Metropólia Jézus Krisztus feltámadásába vetett hittel és reménnyel tudatja, hogy Oláh Miklós görögkatolikus áldozópap életének 87., áldozópapságának 64. évében, szentségekkel megerősítve 2018. február 20-án visszaadta lelkét Teremtőjének.