A jövő évi budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) való készület részeként háromnapos pasztorális konferenciát rendeznek november 26. és 28. között az esztergomi Szent Adalbert Központban. A második nap délutánján három előadás hangzott el az elsőáldozásra való felkészítésről.
Hírek
Törekedni a jóra - Szent Lukács Nap Máriapócson
A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat évértékelő szakmai napot tartott Máriapócson november 26-án.
Véget ért a második nemzetközi konferencia a keresztényüldözésről
A konferencia fő célja az volt, hogy megerősítse az együttműködést a keresztényüldözés ellen fellépő országok és nem kormányzati szervezetek, valamint egyéb donorszereplők között.
Szakkolis siker a Miskolci Egyetemen
A Görögkatolikus Roma Szakkollégium diákja, Hadházi Renáta a Miskolci Egyetem Tudományos Diákköri Konferenciáján első helyezést ért el.
Megjelent a 2020-as Görögkatolikus Kalendárium
Megjelentek a metropólia 2020-as naptári kiadványai: az asztali naptár, a falinaptár és a kalendárium.
Cigánypasztorációs képzés indult Egyházmegyénkben
A képzés első alkalmán a romák történelmével ismerkedtek a résztvevők Sajópálfalán.
Karácsonyra hangolódás a Szent Efrém Férfikarral Mályiban
A Mályi Görögkatolikus Szervezőlelkészség szeretettel várja az érdeklődőket a Szent Efrém Férfikar hangversenyére
Irány Taize! Irány Wrocław!
Ebben az évben is megrendezik a Taizé európai találkozóját, idén a lengyelországi Wrocławban. A találkozóra a Miskolci Egyházmegye is indít buszokat.
Eucharisztikus konferencia Miskolcon
A 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve november 23-án, a Miskolci Esperesi Kerület híveinek konferenciát tartottak Miskolcon.
Miskolcon ünnepelte ezüstmiséjét Palánki Ferenc püspök
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mutatott be szentmisét november 24-én, a Miskolc-mindszenti templomban. A szertartáson megemlékeztek a főpásztor pappá szentelésének 25. évfordulójáról, amit idén ünnepelt.
Hálaadás Edelényben
Az edelényi görögkatolikus templomon komoly felújítások zajlottak. A munkák befejeztével hálaadó Szent Liturgiát tartottak november 24-én.
Kerületi katekézis Fülöp metropolita atyával Sajópálfalán
Ősztől rendszeresen tartanak felnőttek számára katekézist Sajópálfalán. A november 18-i találkozón Kocsis Fülöp metropolita várta a híveket.