Hírek

Ferenc pápa

Ferenc pápa üzenete a szegények világnapjára

Idén az Egyházban a szegények világnapját november 15-én tartjuk. Ferenc pápának a világnapra írt üzenetét olvashatják, amely „A szegény felé is nyújtsd ki a kezedet” (vö. Sir 7,32) címmel jelent meg.

csoportkép

Kiszabadultak a romzsások

Az év utolsó közösségi programjának egy szabaduló játékot választottak a miskolci Romzsa Tódor Görögkatolikus Szakkollégium hallgatói.

rózsaültetés

Szent Erzsébet és Szent Miklós rózsatövei Ózdon

Az Ózdi Görögkatolikus Parókia szintén élt azzal a lehetőséggel, amelyet az Agrárminisztérium kínált fel idén ősszel egyházmegyénk parókiáinak is, miszerint az összetartozás, és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való előkészület jeleként rózsatöveket ajándékoznak templomainknak.

Ihnáth János

Elhunyt Ihnáth János görögkatolikus áldozópap

A gyászoló család Isten akaratában megnyugodva szeretettel tudatja, hogy Ihnáth János görögkatolikus áldozópap, tiszteletbeli főesperes életének 76. esztendejében, 2020. november 8-án Nyíregyházán szentségekkel megerősítve visszaadta Lelkét teremtőjének.

zarándokok

1696. november 4-ére emlékezve

324 évvel ezelőtt könnyezett először a pócsi Istenszülő-ikon. Máriapócs Nemzeti Kegyhely erre a napra zarándoklatot hirdetett, amely reggel 6 órakor utrenyével kezdődött.