Ferenc pápa kezdeményezésére, és most már Leó pápa folytatásával is, az Egyház évről évre tudatosan fordítja figyelmét azok felé, akik életük őszén járnak – sokan közülük csendesen, és túl gyakran magányosan.
A Szentatya hangsúlyozza: a keresztény remény nem ismer beletörődést. Nem elégszik meg azzal, „ahogy van”, hanem mindig többre, mélyebbre, szebbre vágyik. Ezért is született meg az idősek és nagyszülők világnapja: hogy a szeretet forradalmát vigyük el azokhoz, akiket hajlamosak vagyunk elfelejteni. A pápa kérése idén is ugyanaz:
„Keressük fel az egyedül élő időseket, menjünk el hozzájuk, hallgassuk meg őket, imádkozzunk velük. Adjunk nekik időt – önmagunkat!”
Az idei év különleges: a 2025-ös jubileumi szentévre készülve az apostoli búcsú lehetősége is megnyílik azok számára, akik – bár nem tudnak Rómába zarándokolni – időt szánnak arra, hogy meglátogassák „rászoruló vagy nehéz helyzetben lévő testvéreiket, mintegy a bennük jelenlévő Krisztushoz zarándokolva” (vö. Mt 25,34–36).
Ez nem valami távoli idealizmus. Ez a hétköznapi szeretet valósága: egy pohár víz, egy kézfogás, egy régi történet meghallgatása. Egy idős ember meglátogatása – Krisztussal való találkozás. Ő az, aki kiszabadít minket is a közöny és elszigeteltség börtönéből.
Idén tehát, július 27-én, ne csak emlékezzünk az idősekre. Tegyük őket jelenvalóvá az életünkben! Egy látogatás, egy telefonhívás, egy Szent Liturgia-felajánlás többet jelenthet, mint gondolnánk.
Köszönjük, nagyszülők! Köszönjük, idősek! Köszönjük, hogy példaképeink vagytok a hitben, a kitartásban, a szeretetben!
Szepesi Szilárd