A pünkösd ünnepe előtti papi rekollekció előadója Prof. Dr Sáry Pál intézetigazgató és tanszékvezető egyetemi tanár volt, akit saját bevallása szerint is egyházunkhoz több személyes kapcsolat és emlék fűz. Professzor úr főbb kutatási területeinek egyike az állam és az egyház kapcsolata a Római Birodalomban, és az ókeresztény állambölcselet. Rekollekciós előadásán az első és második egyetemes zsinat határozatait elemezte, valamint azt is tisztázta, hogy a zsinat után meghozott rendelkezések egyáltalán nem korlátozták olyan zsarnoki módon a vallásszabadságot, ahogy azt a liberális történészek sugallnák.
Az első egyetemes zsinatot 325-ben Nagy Konstantin császár hívta össze. Azt a nézetet vallotta, hogy az állam vezetőjének elsősorban arról kell gondoskodnia, hogy az államon belül béke és egyetértés legyen. Uralkodásának ebben a szakaszában azonban az egyház egysége teljesen megbomlott. Áriusz tanítása, mely azt állította, hogy Jézus Krisztus a teremtmények közé tartozik, s mivel teremtmény, nem Isten, óriási vitát váltottak ki. A császár az egység helyreállítása és a belső béke megteremtése érdekében hívta össze a Konstantinápolyhoz közeli Nikaiába (Niceába) az egyház püspökeinek első egyetemes zsinatát. A 325. május 20. és július 25. között megtartott zsinat elítélte Areiosz (Áriusz) tanait és megfogalmazott egy hitvallást, mely kimondta, hogy Jézus Krisztus született, de nem teremtetett, az Atyával egylényegű (homousziosz), tehát isteni személy.
Egy fél évszázaddal később, Nagy Theodosius konstantinápolyi palotájába hívta össze a II. egyetemes zsinatot, mely megerősítette és kibővítette a niceai hitvallást, kimondva az Atya, a Fiú és a Szentlélek egylényegű hármasságát. Ezután a császár kibocsátott egy rendeletet, melyben e hitvallást kötelezővé tette. A hitelvi rendeletek szövegéből és hatástörténetéből egyértelműen arra is lehet következtetni, hogy ezek csak a keresztényekre vonatkoztak. „Ez az intézkedés azonban nem zsarnoki attitűd volt, hanem a pogány és a keresztény vallás közötti lényeges különbségből fakadt. A pogány államvallást mindenekelőtt formalizmus jellemezte, nem voltak kötelező hitelvek, teológiai dogmák. Azok tartoztak egy vallási közösséghez, akik azonos szertartásokat végeztek, vagyis, akik külsőleg ugyanolyan módon tisztelték ugyanazokat az isteneket. (…) A kereszténység ezzel szemben a külsőségek helyett a belső, tudati tényezőkre, a hitre s annak helyességére és tisztaságára helyezte a hangsúlyt. Éppen ezért a keresztény világban azok tartoztak – és tartoznak ma is – egy vallási közösséghez, akik ugyanazon hitelveket vallják.” – hangzott el az előadáson, amely tisztázta azt is, hogy a korábbi pogány rendelkezések mennyivel szigorúbb és véres szankciókat alkalmaztak a keresztényekkel szemben.
Később a zsinat által megfogalmazott hitvallás szentírási alapjaira mutatott rá a professzor, és megállapította, hogy a keresztény vallás lélekemelő és erkölcsnemesítő hatása is egyértelműen Krisztus isteni mivoltán alapszik.
Az előadás után termékeny párbeszéd alakult ki a jelenlévő papság és a professzor között a témáról. Mindenki beláthatta, hogy Nagy Theodosius 381. évi rendelete a közhiedelemmel ellentétben nem zsarnoki támadás volt a vallásszabadság ellen, hanem a keresztényeket érintő rendelet, amely végre rendet teremtett az Áriusz által alaposan megzavart keresztény közösségekben. A két egyetemes zsinat tanítását ötvöző hitvallás tehát nemcsak akármilyen történelmi örökség, hanem mindmáig a katolikus és igazhitű keresztény vallásgyakorlás jele és záloga.