Ebben az esztendőben 1700 éves a 325-ben megfogalmazott Hitvallásunk. Ebből az alkalomból zarándoklatot szerveztünk az első egyetemes zsinat helyszínére, hogy jelenlétünkkel adózzunk hitbéli őseink kitartásának, éleslátásának, és hogy hallgatva a Szentlélek szavára, oly tisztán és időtállóan fogalmazták meg hitünk foglalatát, hogy azóta is ez a legfontosabb hitletéteményünk szerte a keresztény világban.
Augusztus 25-én kora reggel izgatottan indultunk az ország több tájáról, hogy útjaink a Liszt Ferenc repülőtéren keresztezzék egymást, és egy hétig zarándoktársai legyünk egymásnak, segítve, bátorítva, támogatva egymást a fáradtságos, de lebilincselő utazáson. Miután megérkeztünk Isztambulba, a már előre megrendelt busz várt minket, valamint helyi idegenvezetőnk, Feti, aki egész héten kiváló házigazdánknak bizonyult. A délelőtt az utazás kipihenésével, valamint egy kis szabadidővel telt, ezután pedig I. Szulejmán mecsetét tekintettük meg, majd a méltán híres Nagybazárhoz vezetett az utunk, ahol megcsodálhattuk az igazi keleti vásári forgatagot, minden izgalmával és szépségével együtt.
A szálláson elköltött kiváló vacsora és pihentető alvás után másnap reggel a Galata torony és környéke volt látogatásunk színtere, különös tekintettel a Péter és Pál templomra, ahol egy Szent Liturgiát végeztünk (külön köszönet Gulybán Tibor, Marincsák László és Vatamány Sándor atyáknak a koncelebrációért, valamint a tisztelendő asszonyoknak a rögtönzött énekkari szolgálatért). Megrendítő élmény volt azon a vértanúk vére áztatta szent földön végezni a Liturgiát, ahol több mint ezer évig állt a keleti kereszténység központja. Egy kis bőrmanufaktúra meglátogatása után következett az igazi csoda: a régi városfalon kívüli ún. Chora templom, melynek rengeteg mozaikja és freskója vészelte át az évszázadok viharait. Egy egész napot el tudtunk volna itt tölteni, de sürgetett az idő, még meg tudtuk látogatni a bolgárok vastemplomát (szó szerint vaslemezekből épült).
A szerdai nap volt zarándoklatunk csúcspontja: reggeli után indultunk Níceába. Átkelve a Boszporuszon, Ázsiába érkezve bő két óra buszozás után megérkeztünk az egykori császári nyári rezidencia helyszínére. Először az Agia Sophia templomot kerestük fel, ahol 787-ben a VII. egyetemes zsinat ülésezett (itt állították helyre a szentképek tiszteletét), majd lementünk a palota romjaihoz, ahol a szenátusi épület falmaradványainál egy imádsággal emlékeztünk meg a világot formáló eseményről. Este hazaérkezve egy vacsorával egybekötött folklórest következett.
Csütörtökön egy újabb Szent Liturgia várt ránk, az isztambuli főutcán lévő Szent Antal templomban imádkozhattunk. Rövid szabadidő után a Topkapi szultáni palota, majd az Irene székesegyház volt soron. Itt tartották 381-ben a konstantinápolyi zsinatot és ez volt a konstantinápolyi pátriárkák székesegyháza, amíg föl nem épült az Agia Sophia. Megrendítő volt belegondolni, hogy ebben a templomban mondta beszédeit Aranyszájú Szent János is… Az Agia Sophia (ma mecset, nekünk székesegyház) szépségét, fenségességét, monumentalitását nem lehet szavakba önteni, látni kell. Még így, kissé megcsonkítva is magában hordja 1000 év kereszténységét, imádságát. A megmaradt mozaikok magukért beszélnek, különösen Árpádházi Szent Piroska (Eiréné), Szent László királyunk leánya, a bizánci kor legnépszerűbb uralkodó-szentje nyújt megkapó látványt. Nekünk magyaroknak ez még meghatóbb…
Péntek délelőtt a becsomagolás után még jutott időnk a Szent Piroska által alapított Pantokrátor kolostoregyüttes, valamint a Konstantinápolyi pátriárka jelenlegi székesegyháza, a Szent György katedrális felkeresésére (Aranyszájú Szent János és Nagy Szent Bazil ereklyéivel), és egy lebilincselő hajókirándulással megkoronázva az utazást, egy kis szabadidő után indultunk a reptérre, majd haza.
Természetesen több mecsetet is volt alkalmunk megtekinteni, láthattuk az egyiptomi bazár forgatagát, belekóstolhattunk a 20 milliós város nyüzsgő forgatagába, ezek is mind izgalmasak voltak. De a legfontosabb: keresztény világunk egyik központjának, az egykori Bizánc-Konstantinápolynak olyan emlékeivel szembesülhettünk, melyek nagyon sokáig fognak visszhangozni lelkünkben. Köszönet az 1700 évvel ezelőtt élt szentatyáknak, köszönet az elmúlt évszázadok vértanúinak és hitvallóinak, és természetesen Istennek, hogy egy ilyen közösségnek lehetünk a tagjai, akik tudják, hogy hol az igazság, és minden nap lehetőséget kapunk arra, hogy ezt ehhez méltó élettel meg is szolgáljuk.
Szerző: Béres Gábor
