A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola a 2021/2022-es tanévben is meghirdeti a "Görögkatolikus Tudásolimpia" elnevezésű levelezős tanulmányi versenyt.
MEKIF
Miskolci Egyházmegye Közfeladatellátó Intézményei Fenntartója
Az Istenszülő Oltalmának ünnepe az óvodában
Az edelényi Oltalom Tagóvodában az Istenszülő oltalma ünnepén minden évben tartanak kis ünnepséget, amelyen Atanáz püspök is részt vesz.
150 éves a Georgikon
Jubileumi a 2021/2022-es tanév a sátoraljaújhelyi középiskolában
Tíz éves az Angyalkert
A kazincbarcikai Angyalkert Görögkatolikus Óvoda színházi előadással ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját.
Elkezdődött az új nevelési év az óvodákban is
Az Egyházmegye kötelékébe tartozó óvodapedagógusok közös vecsernyével kezdték meg az új nevelési évet, ekkor adták át a Szent Lídiáról nevezett díjat is.
Ösztöndíj pályázat
A MEKIF pályázatot hirdet pedagógusképző felsőoktatási intézmények tanító és óvodapedagógus képzésben résztvevő hallgatói részére.
Állásajánlatok Miskolcon
A Fáy András Görögkatolikus Technikum és Szakgimnázium matematika, valamint magyar szakos munkatársakat keres.
Állásajánlat
A Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda és Bölcsőde pályázatot hirdet óvodapedagógus állások betöltésére.
Újabb épületrésszel bővült a selyebi óvoda
Az új épületrészt május 28-án, ünnepélyes keretek között áldotta meg Atanáz püspök.
Tudásolimpia - döntő 2021
A Görögkatolikus Tudásolimpia tanulmányi verseny döntő fordulóján nyolc majdnem száz diák mérte össze tantárgyi tudását pénteken