Hálából faragott görömbölyi pincekápolna
Bor helyett egyházi emlék Miskolc-Görömbölyön
Bor helyett egyházi emlék Miskolc-Görömbölyön
A Miskolci Egyházmegye papjainak vezetésével tartottak missziós napokat Sajópálfalán. Ennek keretében Barsi Balázs ferences rendi szerzetes tartott elmélkedéseket és lelki napot a templomban 2017. május 22-24. között.
Sajópálfalán a tricentenáriumi év programsorozatában missziós napokat tartottak Urunk mennybemenetelének ünnepe előtt. A missziós napokon Barsi Balázs ferences rendi szerzetes tartott elmélkedéseket és lelki napot a templomban. A nap végén volt alkalmunk személyes beszélgetésre. Ekkor osztotta meg velünk a pünkösdi Szentlélek-váráshoz kapcsolódó gondolatait.
A görögkatolikus egyházművészeti napot negyedik alkalommal rendezték meg a húsvét utáni fényes pénteken. A rendezvényen a Görögkatolikus Médiaközpont, valamint Dobos Klára, az Új Misszió szerkesztője készített összeállításokat.
Az idén, január 7-én, ünnepi Szent Liturgiával emlékév kezdődött a Miskolci Egyházmegyében annak tiszteletére, hogy a sajópálfalai Istenszülő-kép háromszáz évvel ezelőtt – 1717. január 6-tól február 16-ig – csodálatosan könnyezett. A tricentenárium évében az egyházmegye hívei esperesi kerületenként zarándokolnak Sajópálfalára, és egy lelki napot töltenek ott. A miskolci kerület papjai és hívei Húsvét előtt, az ún. Akathisztosz szombaton érkeztek a lelki központba. Nekik Palánki Ferenc püspök, a Debrecen-Nyíregyházi egyházmegye főpásztora tartott délelőtt és délután is egy-egy elmélkedést, amit kiscsoportos beszélgetések követtek.
Húsvét negyedik vasárnapja a hivatások világnapja. A Szentatya hagyományosan üzenetet intéz a papokhoz, szerzetesekhez és minden hívőhöz ezen a napon. Ferenc pápának a Hivatások 54. Világnapjára írt
üzenetét, " A Lélek indít bennünket küldetésünkre" címmel az alábbiakban közöljük.
Jézus hét szava a kereszten üzenet számunkra.
Krétai Szent András bűnbánati kánonja elmondja a bűn nagyságát, mélységét; kétségbeeséssel, bánattal, reménységgel rázza meg a lelket. A bűnök megvallását ötvözi a nagy bibliai témákkal. Ádám és Éva történetének, a Paradicsom elveszítésének, Noé idejének felidézése után, Dávid király kétségbeejtő helyzetéből elvezet az „Ígéret Földjére”, Jézus Krisztus által az Anyaszentegyházhoz.
A görögkatolikus templom, a Liturgia különleges és szokatlan lehet azoknak, akik nem abban nevelkedtek. Aki viszont közel kerül hozzá, mélyebben megismeri, annak csodálatos világ tárul fel: „egy ajtó a természetfelettire”. Erre az útra hívja a felfedező kedvűeket dr. Papp Miklós görögkatolikus áldozópap, egyetemi tanár.
November 19-én a Megbocsátás napja alkalmából közös videóüzenetben fordult a hívek felé Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Orosz Atanáz miskolci püspök és Szocska A. Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója. Most a nagyböjt kapujában, ismét meghallgathatjuk ezeket a gondolatokat.