A Szent Kereszt felmagasztalása ünnepe utáni hétvégén immár hét évtizede évről évre a cigány közösségek is elzarándokolnak Máriapócsra.
Hírek
A Munkácsi Egyházmegye alapításának 250. évfordulója - Ünnepség és történeti konferencia Ungváron
250 évvel ezelőtt a Munkácsi Egyházmegye alapítása. A jubileumról szeptember 17-19. között emlékeztek meg Ungváron. Az eseményre meghívást kapott Fülöp metropolita atya is.
Kereszthordozók, gyógyulni vágyók lelkigyakorlata
Tematikus lelkigyakorlatot szerveznek Máriapócson Pindzsu István atya vezetésével. Az imádságos együttlét október 8-10. között lesz.
Szabályos délelőtt
Szabályok és parancsok. Talán már a szó hallatán is összerándul a gyomrunk, arra gondolva, hogy ezek mind-mind a mi nagynak gondolt szabadságunkat akarják korlátozni.
Szakkolis sikerek a legnagyobb hazai filmfesztiválon
A Görögkatolikus Roma szakkollégium két diákja is sikert ért el a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon
Egy napközis tábor és egy családi nap emlékei
Nyári napközis tábor és egy családi nap lebonyolítását tette lehetővé pályázati forrás Edelényben
Tanévkezdés a miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégiumban
A tanévkezdő vecsernyén Atanáz püspök is részt vett a miskolctapolcai kollégiumban.
Családi nap, kicsit másképp a NEK-en
A Margitszigeten megrendezett családi napon a Görögkatolikus Metropólia szervezeti egységei is bemutatkoztak.
Ferenc pápa Eperjesen
Szlovákiai apostoli látogatásának második napján, Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén, Ferenc pápa Eperjesen vezetett görögkatolikus liturgiát.
A Szentatya találkozója a magyar püspökökkel
Szeptember 12-én, vasárnap reggel Budapesten a Szentatya a Szépművészeti Múzeum Reneszánsz csarnokában találkozott a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjaival.
Minket az oltár szolgálata szólított ide…
A NEK rendezvényein a Miskolci Egyházmegye ministránsai is részt vettek
Csak egy kattintás…
Egy ózdi zarándok gondolatai Ferenc pápa budapesti látogatásáról