Hírek

kántor

Gondolatok egy kántor tollából

Eddigi 8 éves görögkatolikus kántori működésem egy fontos mérföldkövéhez érkeztem március 8-án Felsőzsolcán. A már korábban érlelődő és erősödő szándékom és elkötelezettségem az Úr felé a szent zenei szolgálaton keresztül most új lépcsőfokra lépett.

Miskolci Székesegyház

Sajtótájékoztató a Püspöki Székházban

A Miskolci Apostoli Exarchátus négy településére látogat el az Istenszülő kegyképe országjáró körútján. Sárospatakon, Encsen, Edelényben és Miskolcon fogadják a csodatévő ikont – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amit az Exarchátus Székházában szerveztek. Az eseményen beszámoltak a Búza téri Székesegyház felújítási munkálatairól is, valamint ismertették a március 25-i szentelési ünnepség programját.