ifjúsági gyalogos zarándoklat

Fülöp atya és egy zarándok

A 20. ifjúsági gyalogos zarándoklat 4. napja

Negyedik napja zarándokolnak a jubileumi, 20. ifjúsági gyalogos zarándoklat résztvevői. A 25 kilométeres táv megtétele után jól megérdemelt jutalom várta fiataljainkat.

zarándokok

Úton vagyunk!

Mintegy 350 fiatal gyalogolt be Nyíregyháza területére augusztus 10-én délután. A jubileumi, huszadik görögkatolikus ifjúsági zarándoklat harmadik napján a Nyíregyházi Egyházmegye szívében pihentek meg az ifjú zarándokok. A zarándoklat szombaton ér majd célba Máriapócson, ahol ezen a hétvégén Nagyboldogasszony búcsúját tartják.

menet

Kelj föl és menj! Induljunk Máriapócsra! - elkezdődött az ifjúsági gyalogos zarándoklat

300 egymásra utalt ember, akik közösen tesznek azért, hogy meginduljanak és meg is érkezzenek Máriapócsra - dr. Seszták István főhelynök atya gondolataival élve röviden így foglalható össze az ifjúsági gyalogos zarándoklat lényege. A keresztény fiatalok körében a nyár, vagy még inkább az év egyik legjobban várt eseménye ez, amit 19. éve szervez meg a görögkatolikus egyház. Idén augusztus 9-14. között menetelnek.

lányok

Az Úristen ezzel a különleges zarándoklattal tanít minket - ifjúsági gyalogos zarándoklat 2020

Az idei ifjúsági gyalogos zarándoklat elsődlegesen Lélekben való zarándoklás, ami azt jelenti, hogy az imádságokon és elmélkedéseken keresztül van arra mód, hogy Istenünkhöz közelebb kerüljünk - a megváltozott helyzetben most leginkább erre hívják a szervezők a fiatalokat. Augusztus 11-én a debreceni Főszékesegyházból közvetített vecsernye nyitotta meg a rendhagyó imádságos együttlétet.

csoportkép a tábori oltárnál

Nem vagyunk árvák-célt értek a zarándokok

Megérkeztek a fiatal zarándokok augusztus 18-án délután a görögkatolikus főpásztorok vezetésével. A csaknem 100 kilométert Királyhelmec és Máriapócs között (Mándok-Kisvárda-Nyírmada-Levelek érintésével) öt nap alatt tették meg.