A fiatal felnőttek, az Útonlévők zarándokai még nem látszottak a Szent Miklós-székesegyház kapujából, a templom harangja azonban már hirdette érkezésüket június 17-én. A közel százfős csapat péntek este fél kilenckor érkezett meg Tokajból Nyíregyháza belvárosába; első útjuk a székesegyházba vezetett.
Hírek
Úton a 22+
Atanáz püspök áldásával és kíséretében keltek útra gyalogosan a fiatal felnőttek Tokajból Máriapócsra
Táboroztak a múcsonyi tanodások
Napközis Erzsébet-tábort szervezett a múcsonyi Forrás Görögkatolikus Tanoda.
Újabb állásajánlat
A Miskolci Egyházmegye adminisztrátor munkakör betöltésére keres munkatársat.
Az Ikon másképp kiállítás restaurátorai elköszöntek ideiglenes műhelyüktől
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából a magyar görögkatolikus egyház Budapesten a Műcsarnokban két hónapig tartó nagy kiállítással mutatkozott volna be Ikon másképp néven. A járványügyi helyzet miatt a világméretű esemény és a tárlat sem valósulhat meg idén, így befejeződött a munka az Árpád-házi Szent Erzsébet Otthonban is, ahol a restaurátori munkák zajlott az elmúlt hónapokban.
Állásajánlatok
A Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény pályázatot hirdet gyermekotthon vezető, nevelő, nevelőszülői tanácsadó, gyermekfelügyelő munkakörökben.
Elhunyt Milan Šášik püspök
Életének 67. évében váratlanul elhunyt Milan Šášik, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke. A máriapócsi kegytemplomban 2020. július 18-án, szombaton, a 17.00-kor kezdődő Szent Liturgiát Milan püspök atya lelki üdvéért ajánlják.
Sajópálfalán tartottak romapasztorációs képzést
A Görögkatolikus Cigánymissziós Koordinációs Iroda idén már második alkalommal szervezett képzést lelkipásztori kisegítő és önkéntesek számára.
Nyitva áll Isten új háza Mezőkövesden
Július 11-én szentelte föl Orosz Atanáz püspök az új görögkatolikus templomot Mezőkövesden.
Állásajánlatok
A Miskolci Egyházmegye munkatársakat keres könyvelő, pénzügyi előadó, valamint irodai munkatárs munkakörökben.
Tiszta kegyelem – kápolnaszentelés Egerben
A 2008-ban alapított Egri Szervezőlelkészség közössége eddigi legfontosabb ünnepéhez érkezett július 5-én, amikor Atanáz püspök atya felszentelte saját kápolnájukat. A több mint egy évtizedes várakozást követően egy belvárosi lakóház átalakításával jutottak olyan liturgikus térhez, amelyet már ikonosztáz díszít.
Köszönet a szeretetotthonok példamutató helytállásért
A Miskolci Egyházmegyében két helyszínen biztosított az idősek bentlakásos ellátása. Az elmúlt időszak rendkívüli áldozatvállalással is járt - az intézményekben dolgozóknak személyesen mondott köszönetet Atanáz püspök.