Virágvasárnap Jézus Jeruzsálembe való bevonulásáról emlékeztünk meg.
Az alábbiakban Szemerszki Mihály atya prédékiációját olvashatják, amely a székesegyházban tartott virágvasárnapi Szent Liturgián hangozott el:
Ha bemegyek egy könyvtárba, számtalan könyvet találok. Minél nagyobb könyvtárba megyek be, annál többet. De bármekkora is legyen egy könyvtár, a Biblia csak egy könyv benne. Volt idő bizonyára, amikor a legfontosabb, és az egyetlen, a legelső könyv, amit beszereztek, az egy Biblia volt. Ma talán már nem így van. Bízom benne, hogy mindannyiunk otthonában van, de ha több példányban is, akkor is egy könyv a többi közül. Mégis ez az egy könyv határozza meg az egész életünket. Mégis ebben az egy könyvben van leírva mindaz, ami számunkra olyan fontos, amit igyekszünk megjeleníteni a templomainkban is. Itt, a székesegyház új festésein is; hátul, a karzat alatt az ószövetségi alakok, majd itt az újszövetségiek állnak előttünk, a Bibliát megjelenítve.
Talán csak egy könyv, mégis az egész keresztény világot meghatározza. Egy kicsikét hasonlóképpen érzem most a virágvasárnapot is. Minden évben van legalább 52 vasárnap, néha 53, de az 52-ből is csak egy a virágvasárnap. Csak egy az, amikor pálmaágat lengetve, vagy mi éppen itt barkaágat lengetve vagyunk a templomban, és így megyünk haza. Ezen az egy napon érdemes elgondolkodnunk, mit is ünneplünk, mire is emlékezünk. Még akkor is, hogyha az evangéliumban elhangzó szót: „hozsanna, áldott, ki az Úr nevében jő”, megénekeljük minden egyes Szent Liturgiában, legyen az vasárnapi vagy hétköznapi. De mit értünk rajta, és mi a legfontosabb, amit hazavihetünk vele?
Jézus Krisztus hat nappal húsvét előtt Betániából indul, hogy bevonuljon Jeruzsálembe. Milyen módon akart bevonulni Jeruzsálembe? Mindig elcsodálkozom ezon, hogy az ikonfestők nem tudnak egy rendes szamarat festeni. Egyértelműen szamárról van szó a Szentírásban,, és az ikonjaink többségén mégiscsak paripának látszó állat hátán ül Jézus. Egyértelmű Jézus célja, egyértelmű a közlése. Miért? Mert nem hadvezér akar lenni.
Ha belegondolunk, mit is jelent az a szó, amit kiáltoznak - „Hozsánna áldott ki az Úr nevében jő, Hozsánna Dávid fiának”- nagyon sokszor tényleg az jut eszünkbe, hogy olyan, mint az „alleluja. Dicsérjétek Istent”. Milyen jól örvendeznek neki, elfogadják Isten fiának, gondolhatnánk, holott egyáltalán nem erről van szó.
Egy lexikonban olvastam ezt a fordítást, és bevallom, ezt tetszik a legjobban. „Hozsánna” azt jelenti; „segíts hát!” Segíts hát bennünket, segíts hát minket! Miért kell segíteni? Hát ezt hallottuk az evangéliumban az utolsó mondatból, hogy azért jöttek, mert látták, hogy ezt a csodát tette, mármint Lázár föltámasztását.
Három föltámasztást jegyeztek meg, amit Jézus életében végbevitt. Az egyik Jairus leánya, aki, talán ha fél órája lehetett halott. Aztán ott van a naimi ifjú esete, akit éppen vittek ki a temetőbe. Tudjuk nagyon jól, hogy azon a vidéken, a melegben nem lehetett sokáig tartani a halottad a házban, még aznap el kellett temetni. Talán néhány órája lehetett halott. A kétkedőbb ember mondaná, hogy tetszhalott volt, nem is volt igazán halott, nem is volt olyan igazi föltámasztás. És hogy ennek elébe menjen Jézus, amikor megüzenik neki, hogy Lázár, a barátja beteg, menjen és gyógyítsa meg, már messze jár. Tüntetőleg két napig még nem ment sehova, nem mozdult, ott tanított, ahol volt. Tudta, hogy miért; hogy mire Betániába ér, Lázár már négy napja a sírban legyen. Ezen a héten, szerdán a zsolozsma énekeiben olyan megrendítő volt, amikor többszörösen, többféleképpen írtuk körül, hogy ma meghal Lázár, ma eltemetik, szerdán. A hét szombatja pedig az a nap, amikor Jézus föltámasztja, a negyedik napon. Lázár szombatnak is nevezzük a tegnapi napot.
Lázár egyértelműen halott volt és Jézus őt támasztja föl, és Jézus így vonul be másnap Jeruzsálembe, akit így köszöntenek akkor: Hozsánna! Segíts hát! Ez az evangéliumi szakasz, akarom, nem akarom, tele van politikával. Itt már kapcsolódhatunk mai világunkhoz. Nem tudjuk kivonni magunkat az alól, hogy politikáról ne beszéljünk vagy ne lássuk, egyáltalán semmi közünk ne legyen hozzá. Nem tudjuk. Az evangéliumból sem csak a szép dolgokat halljuk. Jézus bevonul: mennyi aranyos gyerek köszöntötte őt, pálmaágakat lengettek, és leterítették a ruhájukat eléje. Tiszta mosoly kellene, hogy legyen az arcunkon ma. Hiszen a virágvasárnap erről szól, hogy örvendezzünk. Persze, örvendezzünk Jézus föltámadásán, de azért nézzük a valóságot. Elhatározták, hogy nem csak Jézust ölik meg, hanem Lázárt is, mert miatta jönnek ilyen sokan ide.
Gondoljuk csak még egyszer a hozsanna szót: hozsanna, segíts hát! Min kellett segíteni? Hát elegük volt már a Római Birodalomból. Elegük volt abból, hogy van helytartója a Római Birodalomnak, akkor éppen Poncius Pilátus. Miért nem lehet jó a saját királyunk, miért nem lehet jó a saját rendelkezésünk? Elegük volt belőle. Jaj, de jó, hát az a Jézus tud föltámasztani, tud halottat újraéleszteni. A római katonák meghalnak, de a mieink, ha meghalnak és újraélni fognak. Segíts hát! Gyere velünk, legyél velünk! „Hozsanna áldott, aki az Úr nevében jő! Hozsanna Dávid fiának!”
Hát, ha így nézem a virágvasárnapot, talán nem örvendezéssel van tele. Mégis azt mondom, hogy igen, örvendezéssel. Csak ne felejtsük el a hangsúlyokat. Csak ne felejtsük el, hogy mit miért teszünk. Csak ne felejtsük el, hogy mi Jézus Krisztust azért tiszteljük, és azért örülünk neki, mert direkt szamárháton jött, hogy mutassa, hogy nem hadvezér. Hiába kiáltoznak neki, hogy „segíts hát”, nem hadvezérként jön, hanem az Isten Fiaként, aki elmondta tanítványainak és az őt körülvevőknek, hogy miért jön; „Az Emberfia az emberek kezébe adatik, megölik, de harmadnapra föltámad.” Hányan hitték el ezt akkor neki? Hányan figyeltek rá, hogy ezt mondja?
Mi miért követjük Jézust? Mi mit akarunk tőle? Mi is a halott katonák föltámasztását akarjuk tőle? Jó lenne. Mi is azt akarnánk, hogy legyen egy olyan ember, aki sok csodát tud tenni.
Vagy komolyabban gondolom, hogy inkább Alleluját mondjak? Dicsérjétek Istent! Dicsérjétek Istent, aki annyira méltatott minket, embereket, hogy az egyszülött fiát elküldi, hogy emberi testet vegyen magára, és emberi testében viselje a szenvedéseket. Talán egyedül indul el, nem a szó szoros értelmében, de egyedül azzal a tudással, hogy mi vár rá, mert mások nem akarják meghallgatni.
A virágvasárnapban, az örömünnepünkön keresztül is legyen az az elfogadás, hogy odafigyelünk Jézusra, odafigyelünk arra, hogy mit mond, odafigyelünk arra, hogy mit akar, és így lengetünk barka ágakat. Így megyünk utána, hogy a szenvedésében is részt vegyünk. Az apostolok közül is az egyik úgy elkiáltott, hogy hát „menjünk, haljunk meg együtt ővele”. Melyikünk merné ugyanezt kimondani és melyikünk merné komolyan gondolni, hogy adjuk az életünket a világért, adjuk az életünket az Istenért. Isten egyszülött fia ezt tette meg. A mai örvendező vasárnapon, amikor már utána vagyunk Lázár föltámasztásának, amikor azt énekeljük itt a templomban, hogy az „általános föltámadást velünk elhitetni akarván Lázárt támasztottad föl”, akkor legyen előttünk mindez. Nem vonhatjuk ki magunkat a hétköznapok alól. Nem tehetünk úgy, mintha nem ebben a világban élnénk. Ebben élünk. De a hangsúlyok hol vannak? Kit látunk, kit várunk? Én azt mondom, az Isten fia jön el emberi alakban, hogy értünk kínhalált szenvedjen, de mához egy hétre, húsvét vasárnapjára megünnepelhetjük föltámadásának napját. Hát így énekeljük ma: ’Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jő’. Amen.