A Találkozás ünnepére egyházmegyénk kántorai közösen készültek
A Miskolci Egyházmegye parókiáin kántori szolgálatot teljesítők idei első találkozóját február 1-jén tartották meg. A találkozó szervezői, szakmai vezetői, Bukáné dr. Kaskötő Marietta és Juhászné Drabik Tünde tisztelendő asszonyok, a tematika összeállításakor a február 2.-ára eső ünnep különleges dallamaira fókuszáltak. A liturgia változó részeit és a vecsernye sajátos dallamait gyakorolták a nap folyamán. Egy kicsit előre tekintve a hamarosan kezdődő nagyböjtre, a húshagyó vasárnapi katavászia is előkerült. A korábban jól bevált gyakorlat szerint három, tíz-tizenkét fős, kisebb csoportban folyt a közös énektanulás. A mostani találkozón rendhagyónak számított, hogy Atanáz püspök volt az egyik csoportvezető; a szentírási olvasmányok és a zsoltárok-antifonák felolvasására és lelkiségére hangolta rá a csoportokat.
A miskolctapolcai Görögkatolikus Felsőoktatási és Kulturális Diákotthon kiváló helyszíne volt ezúttal is a kántortalálkozónak. A kápolna, a közösségi ház és az ebédlő helyiségeiben egymás éneklését nem zavarva gyakorolhattak a résztvevők. Egyházmegyénk kántorainak ellátásáról dr. Makkai László atya és munkatársai szeretettel gondoskodtak a diákotthonban. László atya a kollégium életéről, a diákok elért eredményeiről, sikereiről büszkén mesélt az először idelátogatóknak.
Az énekek gyakorlása mellett számos szakmai- és liturgikus ismeret felelevenítésre is sor került. Ez is szükséges, hiszen vannak a kántorok között olyanok, akik nem rendelkeznek szolfézs, vagy egyéb zenei szakismerettel. Évtizedekkel ezelőtt, főleg a kisebb falvakban mondhatni hallás után tanulták meg az énekeket, dallamokat, sőt a szövegeket is. Ez a gyakorlat egyre inkább kezd kikopni, másrészt elindult egyházunkban a különböző dallamváltozatok egységesítésére irányuló törekvés is. Ehhez pedig elengedhetetlen a kottaolvasás legalább alapfokú ismerete is.
A képzésen való részvételről most is tanúsítványt kaptak a résztvevők. A találkozás következő alkalmára pedig körülbelül fél év múlva kerül majd sor.
Szerző: Varga-Juhász Bernadett