A Görögkatolikus Metropólia interjúsorozattal készült a házasság hete idei rendezvénysorozatára: mindennap más házaspárral ismerkedhetünk meg. Hét nap, hét házasság, hét élethelyzet, egy közös pont: a feltétlen szeretet, az Istennel kötött hármas kapcsolat mindent legyőző ereje. Az első interjút Hekler Melinda készítette.
Zsófi és Karesz első ránézésre átlagos, húszas éveik elején járó fiatalok, de van egy különleges ismertetőjelük: a jegygyűrű. Nem sok kortársuk ujján csillog ilyen, ők viszont a legnagyobb természetességgel kezelik ezt. Persze büszkék is rá, de leginkább Zsófi gömbölyödő pocakjára.
Hogy ismerkedtetek meg?
Zsófi: A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban osztálytársak voltunk. Karesz állítólag már az első napon kinézett magának, de én csak tizenkettedik év (végé)re jutottam el oda, hogy ezt észrevegyem. Egy társaságban voltunk szinte végig az osztályon belül, és végül az lendített Karesz felé, hogy tizedikbenegyszer csak jött egy sugallat valahonnan, hogy ő lesz a férjem.
És valahogy annyira befészkelte magát az agyamba, hogy hiába akartam (volna) menekülni a gondolat elől, nem tudtam. (nevet)
Karesz: Három évig ültem Zsófi előtt, ez idő alatt gyakorlatilag végig hátrafele néztem, egyik órán sem tudtam előrefele figyelni. Emiatt lett is egy kisebb gerincferdülésem (nevet). De tényleg.
Zsófi: Én azért is nem rohantam a kapcsolattal, mert úgy voltam vele, hogy úgyis lesz pár évtizedünk együtt, akkor most hova rohanjunk?
Karesz: Csak nekem erről elfelejtett szólni...
Mivel foglalkoztok?
Karesz: Én már gimnázium alatt is dolgoztam, reklámfilmeket, kisfilmeket készítettem, ez az utóbbi években még más multimédiás tevékenységekkel is kiegészült.
Zsófi: Én elvégeztem egy gordonka-előadóművészi OKJ-t, illetve most fejeztem be az egyetemi tanulmányaimat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció-és médiatudomány szakán, mellette pedig dolgoztam is valamennyit, amit azóta abbahagytam a várandósságom miatt. Karesszal egyébként nem sok közös témánk lenne a művészetek terén, mert engem a videózás nem túlzottan érdekel, ő pedig abszolút nem ért a zenéhez, de az összes koncertemen ott volt, és mindenben támogat.
Hány évesek voltatok, amikor összeházasodtatok?
Karesz: Zsófi 22 volt, én 21. Nyilván fiatalok voltunk, vagyunk, de mire mi összejöttünk, már jobban ismertük egymást, mint bárki mást a világon – amiatt, hogy négy évig szinte folyamatosan együtt töltöttük minden időnket.
A családjaitokban is jellemző volt, hogy korán házasodtak?
Karesz: Egyáltalán nem. Mindkettőnk szülei 27 éves koruk körül kötöttek házasságot, ami akkor teljesen átlagosnak számított.
Tudtok olyan hatásról, ami e felé terelt titeket? Mert gondolom azért nem véletlenül alakult így mindkettőtök élete.
Zsófi: Általános iskolában volt egy tánctanárom, ő 24 éves volt, amikor megházasodott, és amikor ezt elmesélte, emlékszem, hogy eljátszottam a gondolattal, hogy milyen jó lenne, ha a nagyszüleim megélnék, hogy dédunokájuk szülessen. Egyszer a Szent Imrében ki kellett töltenünk egy pszichológiai kérdőívet, amiben elég személyes kérdések is voltak: mikor akarunk házasodni, hány gyereket szeretnénk. Amennyire mertük, megosztottuk egymással a baráti körben, hogy ki mit válaszolt, és akkor ott hallottam, hogy Karesz 22 évesen szeretne házasodni. Szép dolognak gondoltam, de elképzelni nem tudtam, honnan fog magának addig ehhez alkalmas lányt találni, aki hajlandó hozzámenni ilyen fiatalon. Nekem nagyon szimpatikus volt, hogy ő hamar akarja ezeket a dolgokat.
Karesz: Amikor óvodás voltam, iskolás akartam lenni, amikor iskolás voltam, dolgozni akartam. Nálam szinte minden hamarabb jött, így a korai házasságkötés is beleillett a sorba.
Külön éltek a szüleitektől?
Zsófi: Igen, amióta összeházasodtunk, együtt élünk. A szülői segítségnek hála Karesznek volt egy saját lakása, így oda költöztem hozzá házasságkötés után.
Karesz: Az is igaz, hogy a lehetőségeink is megvoltak a házasságra. Egy dolgozó fél volt köztünk, volt hova költöznünk.
Zsófi: De nekünk valahogy
mindig egyértelmű volt, hogy nem fogunk tíz évig járni, akkor is összeházasodtunk volna, ha albérletbe kellett volna mennünk.
És az is ilyen egyértelmű volt, hogy mondjuk karrierépítés, világjárás helyett inkább fiatalon gyereket vállaltok?
Karesz: Mondjuk erre szerintem egy épkézláb indokot nem tudunk mondani, hogy miért. Talán annyit, hogy nekem van egy nyolcéves kisöcsém, szóval én láttam már közelről babát. (nevet)
Zsófi: Engem gimnázium alatt eléggé érdekelt a karrier, de miután egymásba szerettünk, valahogy családcentrikus lettem. Inkább hamarabb, mint később szerettünk volna szülőkké válni. Egyébként a környezetünkben azt tapasztaljuk, mintha lenne most egy ilyen hullám, amikor többen választják azt, hogy fiatalon lesznek szülőkké, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt. Én otthon fogok szülni bábák segítségével, ha minden jól megy, nagyon készülünk már és várjunk kisfiunk április végi megérkezését.
Hány dédszülője lesz a picinek?
Zsófi: Hét, és reméljük, hogy minél tovább babázhatnak majd.
Van olyan esetleg, ami nehézség nektek a mostani életetekben, amiért küzdeni kell?
Zsófi: Szerintem ez a házasság egy baromi jó dolog.
Karesz: Tudom, hogy az interjúba jól jönne, de nem tudok mit mondani.
Zsófi: Talán az egyetlen konfliktusunk, hogy hova menjünk vasárnap misére.
Karesz: Igen, Zsófi mindig a Rózsák terére akar görög liturgiára menni, mert mindig van valami ünnep, ami miatt oda „kell” menni, de most már azért a római katolikus templomokat is egyre gyakrabban látogatjuk.
Szöveg: Hekler Melinda/Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: magánarchívum