Püspöki liturgián adtak hálát az irotai templom felújításáért
Tavaly jelentős külső-belső felújítási munkálatokat végeztek Irotán, a „hegyen” magasodó templomban. Ezek jelentős része a templom állagának megóvását és statikai helyreállítását célozta meg. Az egyik leglátványosabb pedig, a bejárat környékének valamint a falakon és a mennyezet festményein lévő repedések javítása volt.
Atanáz püspök a három szent főpap ünnepén, január 30-án tartott hálaadó liturgiát, melyen Máté evangéliumának ötödik fejezetéből hangzott el a 14-19. vers.
„A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket, és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van! – idézte fel a püspök az elhangzott evangélium legaktuálisabb mondatait.
„Irotán ma ezt ünnepeljük, hogy ezt a helybeli templomot és falucskát nem lehetett elrejteni, nem lehetett elpusztítani. Bár kis létszámban, de hívő lélekkel maradt fenn egy egyházközségünk, és azok közül, akik erre járnak, egyre többen megcsodálják ezt a hegyre épült templomot, és a benne folyó imaéletet.” – mondta az evangéliumi szakasz szavait a közösségre értelmezve a főpásztor. Utalt arra is, hogy több mint másfél évtizede júliusban itt tartják a háromnapos zsolozsmás tábort, illetve az edelényi görögkatolikus iskola kezdeményezéseire, melyek kerékpártúrákat, táborozási lehetőséget és nyári programokat kínálnak a gyermekeknek és a fiataloknak itt a faluban.
„Ennek a templomnak az evangélium által megjövendölt, a hegyi beszédben elrendelt sorsa van, hogy ne rejtsék el az emberek szeme elől, mert föltehetőleg Isten akarta így, példaként elénk állítani.” – hangzott el a homíliában, majd a nap ünnepelt szentjeit állította a figyelem középpontjába a felújított templomot megáldó püspök.
„Lámpát nem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék”. Sokszor ismétlődött ez a gondolat a három ma ünnepelt egyházatya életében is. Furcsa módon mind a hárman olyan hegyvidékeken kezdték önmegtagadó életüket, ahol tavaly óriási földrengés pusztította el nem csak a házakat, hanem sajnos emberek tízezreit is. Aranyszájú Szent János, Nagy Szent Bazil és Nazianzi Szent Gergely szerzetesi életre vonultak vissza a hegyekbe, barlangokba, hogy szüntelen imádságban Istennek szenteljék önmegtagadó életüket. Mégis mindhármukat meghívták Kappadókia illetve a birodalom legjelentősebb városába, hogy ott hirdessék az evangéliumot, hogy „lámpatartóra kerülve” szinte világítótoronyként világítsanak az ott élő emberek számára.
Három kiemelkedő személyiség, akiket a prédikációjuk nagyszerűségéért, illetve erkölcsi tanításuk feddhetetlenségéért és életükért dicsér minden utánuk következő nemzedék. Évszázadok múltán már-már pártok alakultak ki Nagy Szent Bazil mögött, aki a szerzetesi élet alapjait rakta le és a rászorulók és betegek százairól gondoskodott újra meg újra. Emberek tömegei álltak ki a hittudós Nazianzi Szent Gergely mögött, aki még költeményekben is megfogalmazta a Szentháromság láthatatlan titkait. Szintén egy nagyon jelentős tömeg esküdött arra, hogy Aranyszájú Szent János volt a legnagyobb egyházatya, aki valaha a császárvárosban működött, és kitűnt bibliaismeretével és erkölcsi tanításának nagyszerűségével.
Egy látomás során a konstantinápolyi egyházat vezető János pátriárkának álmában megjelentek együtt hárman és garantálták, hogy köztük nincs versengés, nincs ok tehát a pártoskodásra, mert ők mindhárman egy rangban vannak a jó Istennél, és szívügyük volt, szívügyük is maradt az egyház egysége. Így nem bomlott föl a fővárosi egyházi közösség, hanem egységes maradt a három megjelent szent utasítására.”
„Nagyon fontos, hogy az egyházban egység legyen. Szívünk vágya megegyezik a mi Urunk, Jézus Krisztus szíve vágyával, hiszen szinte az utolsó szó jogán imádkozta ott, az utolsó vacsorán, hogy mindnyájan egyek legyenek. Ezen a mai ünnepünkön tehát az egyház egységét ünnepeljük és kérjük Istenünktől, ahogyan minden liturgiánkban a felülről jövő békességet és az egész világ békéjét is kérjük állhatatosan.”
„Aranyszájú Szent János 16 évszázaddal ezelőtt arra figyelmeztette a konstantinápolyi közösséget, hogy soha semmilyen repedés, semmilyen szakadás ne legyen közöttük: 'Itt minden az egységről szól, hogy nem maradhat távolság, még egészen kicsi sem. Hiszen az az épület, amelyen bármilyen kis repedések vannak, nem fog összeomlani?' - Nem lehet repedés, mert a legkisebb repedés rést eredményez Jézus Krisztus titokzatos testén, mert esetleg tágulna és szakadássá, szakítássá válhat. Kérjük a ma ünnepelt egyházatyák közbenjárását, akik az egyház egységéért munkálkodtak, hogy egyek legyünk mindnyájan.”
A hálaadó liturgián Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és Demeter Zoltán, a térség országgyűlési képviselője is részt vett, valamint a ruszin hagyományokat ápoló múcsonyi iskolások és a falu sorsát szívügyüknek tekintő elszármazottak is.
Soltész Miklós köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy bár Irota kis falu, a kormány mégis odafigyel rá és lakóinak életére, küzdelmeire. A kormány gondolkodásában a nemzet minden tagja és minden területe számít. Azt is hozzátette, hogy a csereháti falucska ezt a templomot magától nem tudta volna rendbe tenni, megszépíteni. A templom felújítása a közösség megerősödésével is együtt jár. A nap ünnepelt főpapjaira utalva pedig azt a megállapítást tette, hogy életük és munkájuk nyomán a mai Törökország területén virágzott a kereszténység, azon mégis repedés keletkezett. „A legkisebb repedés is szörnyű károkat tud okozni egy közösségben, egy épületben, de a nemzetben és Európában is” - mondta az államtitkár.
A közösség megerősödését az is mutatja, hogy a kicsit faluban az egyházi képviselő-testület is megújult. A liturgia végén ünnepélyes ígéretet tettek az egyház hűséges szolgálatára, amit Atanáz püspök beszédében így méltatott:
„Ígéretet tesznek arra, hogy minden rendelkezésre álló erőforrásukat, s különösen szívüket, lelküket ideteszik, hogy Isten egyháza itt, Irotán is tovább épüljön, gyarapodjon. Nagyon köszönöm ezt az áldozatkészségüket és Isten áldását kérem, hogy ez az ígéret teljesüljön, és az egyházközség fennmaradjon. Lelkükre kötöm az egyházatyáknak azt a fontos tanítását, hogy az egyház minden építőkövének meg kell férnie egymáson vagy egymás mellett. Ahogyan a templom minden téglájának szépen illeszkednie kell egymáshoz, úgy az élő templom köveinek, a templomba járó személyeknek is össze kell férnünk egymással. Krisztus testén belül nincs helye repedésnek, különösen nincs helye résnek vagy szakadásnak, hanem fontos, hogy mindnyájan egy szájjal, egy szívvel dicsőítsük Istenünket.”
A liturgia végén a templomi közösség nevében Figeczki Gábor, helyettes lelkész mondott köszönetet mindazoknak, akik a templom fölújítását támogatták.