Atanáz püspök: A teremtés művének beteljesedése az Egyház születése
Nagypéntek Jézus kínszenvedésének, halálának és sírba tételének napja. A hagyomány szerint ilyenkor nem végeznek Szent Liturgiát, mert maga Krisztus az áldozat a kereszt oltárán. Krisztust a hagyomány szerint a nap kilencedik órájában feszítették keresztre, ebben a délutáni órában kezdődött a sírbatételi nagyvecsernye szertartása a miskolci székesegyházban Orosz Atanáz püspök vezetésével.
A szertartáson az ószövetségi olvasmányok között elhangzik Izaiás jövendölése a Megváltó szenvedéséről, a fölolvasott evangélium pedig az Úr Jézus keresztre feszítését és halálát beszéli el. A homíliában Atanáz püspök a kereszt alatt szomorkodó Istenszülő szempontjából állította Jézus szenvedését a figyelem középpontjába.
A miskolci püspök a homília bevezetőjében, arra a kérdésre adott választ; hogyan viselkedett Jézus a szenvedéstörténet során: „Emberfölötti méltósággal, végtelen türelemmel. Úgy halt meg, hogy közben imádkozott az őt keresztre feszítő hóhérokért. Ahogy Szent Péter katolikus levele mutatta be őt: „mikor szidalmazták, maga nem szidalmazott, mikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát az igazságos Bíróra “ (2,23).
A székesegyházban Jézus kereszthalálát ábrázoló mennyezeti ikonon a kereszt alatt álló alakok között láthatjuk Máriát, az Istenanyát és a szeretett tanítványt, Jánost. Az ő szerepüket emelte ki a helyi főpásztor:
„A kereszt alatt álló két személyhez így szólt a Megváltó: „Asszony, íme a te fiad!” – „Íme, a te anyád!” Miután pedig Jézus rábízta a szeretett tanítványát, Jánost édesanyjára, Máriára, látta, hogy „minden beteljesedett”.
A teremtés művének beteljesedése nem más, mint az Egyház születése, amelyet Mária képvisel az anya szerepében és János a hívek szerepében, ezt találjuk meg János evangéliumában is. A keresztre feszített Krisztus a legnagyobb fájdalom közepette Anyjára és a szeretett tanítványra mutatva alapította meg nagy családját. Azzal teljesíti be művét, hogy megjelöli: édesanyja lett az a titokzatos „Asszony”, akinek alakjában már a keresztény közösség eszményképe jelenik meg. Hiszen anyasága föleleveníti „Évának, minden élő anyjának” anyaságát, mely most már Krisztus jegyesének, az Egyháznak ölén valósul meg. A gyalázat, a fájdalom és vér helyén Mária átéli a második Ádám szülésének fájdalmát. Simeon jövendölését beteljesítve a fájdalmak anyja lett a Szűzből, aki a kereszt alatt áll. Így osztja meg szent fiával a világ megváltásáért és üdvösségéért vállalt szenvedés terhét. S ott áll mellette a szeretett tanítvány, Jézus szeretetének választottja. Mert csak a szeretet tudott itt legyőzni minden akadályt.”
„Mária a Kálvárián nemcsak a „fájdalmas Anya”, hanem a remény anyja is – mondta Atanáz püspök, majd hozzátette:„Hitte, hogy Isten képes feltámasztani Fiát. A kereszt alatt Mária engedelmességével, hitével, reményével és lángoló szeretetével egyedülálló módon együttműködött az Üdvözítő művével.
De a fájdalmas Anya, aki szent Fiát gyászolta a kereszt alatt, képvisel sok mai édesanyát is, akik földrengésben vagy éppen a keleti fronton veszítették el fiaikat. És Ferenc pápa is ezt erősítette meg tegnapelőtt: „a kereszt előtt álló Máriára, a Szűzanyára tekintve az édesanyákra gondolok: a háborúban elesett ukrán és orosz katonák édesanyáira. Ők halott gyermekek édesanyjai. Imádkozzunk ezekért az édesanyákért!”
Később a síri énekekből idézett a főpásztor, melyek az Istenszülő fájdalmait éneklik meg: „Ki ad nekem vizet könnyár forrásául – kiáltja az Isten jegyese, a Szűz –, hogy megsirathassam édes Jézusomat?” „Ó, jaj, világ világossága és a szemem fénye, szeretve szeretett Jézusom! Világmindenség, te is zokogj velem, Istened anyjával!”
„Átjárja az Isten Anyjának szavait az Anyaszentegyház hangja, amely ma a mi hangunk is gyászban és reménységben. Szemléljük a megfeszített és eltemetett Krisztust a nagy elhagyatottságában, de hittel valljuk az ő föltámadását is, mert zsolozsmánk már erről szól. „Üdvösséget szereztél a földön, Krisztus Istenünk; kiterjesztéd legtisztább kezedet a kereszten, hogy összegyűjtsd a pogány nemzeteket, kik kiáltják néked: Uram, dicsőség néked!”
A nagyvecsernye utolsó részében a Krisztus testét ábrázoló sírleplet, a plascsenyicát Atanáz püspök a hátára véve vitte körbe a székesegyház udvarán, a szertartáson részvevők kíséretében, majd a templom közepén álló jelképes sírba helyezte el. A sír szombat éjszakáig marad a templom közepén.
A szentsír mellett éjszaka virrasztást tartanak, a sír őrzésébe bárki bekapcsolódhat a holnapi nap folyamán bármikor.