Atanáz püspök: A Jeruzsálembe bevonuló és értünk életét adó Megváltónál talál nyugalmat lelkünk, és békét ez az egész világ
Virágvasárnap délelőttjén egymást érték a szertartások a miskolci székesegyházban. Már a hajnali zsolozsmában barkaszentelést is tartottak, majd a reggeli liturgiák után az óvodásokat várták liturgiára, amelyen a kántori szolgálatot is a gyermekek látták el. Ezek után pedig ukrán nyelvű liturgiát végeztek.
A délelőtti Szent Liturgián Atanáz püspök mondott tanítást virágvasárnap ünnepéhez kapcsolódva, Krisztus búcsúbeszédét állítva figyelem középpontjába: Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. (Jn 14,27)
Ahogyan a székesegyház falfestményén is látható, Jézus jeruzsálemi bevonulásának jelenetében mellékszereplőnek tűnik a szamár. Vajon ez a szamár rájöhetett-e, hogy ez a nagy ünneplés nem neki szól? Bizonyára nem, és annak sem lehetett tudatában, hogy az Úrnak van szüksége rá, hogy hátán a templomban megjelenjen, annak lett az „eszköze”, hogy az Atya próféták által is meghirdetett akarata mindenestül beteljesedjen.
„De olykor magunk is szamarak vagyunk; az élet különböző helyzeteiben nem mindig látjuk az egész „szereposztást”, fontosabbnak képzeljük magunkat annál, mint amilyenek éppen vagyunk, és ilyenkor nekünk is ez visszhangzik a fülünkbe: az Úrnak szüksége van ránk, ezért jövünk templomba.” – tette hozzá a főpásztor, majd így folytatta:
„De jó, ha tudatosítjuk, nekünk van nagy szükségünk az Úrra, nekünk van szükségünk a lelkigyakorlatra, a bűnbánat szentségére, a betegek kenetére, nagycsütörtökön a tizenkét evangéliumi szakasz meghallgatásra, hogy tovább lássunk az orrunknál, hogy lássuk a Golgotán a keresztre feszíttetést, és azt, ami következik utána, Jézus föltámadásának nagy eseményét.
Az elmúlt napokban szívük mélyén már sokan sóhajtották, hogy békére volna szükség, mégpedig arra, amit Jézus Krisztus Jeruzsálembe való bevonulása után, szinte az utolsó szó jogán búcsúbeszédében mondott tanítványainak: Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja.” (Jn 14,27) Szent János evangéliumában ez a vers így zárult le: „Ne nyugtalankodjék a szívetek!” (Jn 14,1 és 28)
Az élet és a világ nagy problémáinak megoldásához ezeket a gondolatokat kell nekünk meghallgatnunk, felfognunk, mert Jézus úgy érkezik Jeruzsálembe, mint a béke királya. Szerényen, szamárháton, ahogyan ezt Zakariás próféta is megjövendölte már évszázadokkal korábban. Ez a jövendölés azonban azzal folytatódik, hogy az alázatosan, szamárháton érkező király szétzúzza a harci szekereket, széttöri a fegyvereket és békét hirdet a népeknek. Nyilvánvalóan őrá van szükség most leginkább, az ő békessége kellene mindnyájunknak.'
„A virágvasárnap a keresztségi fogadalom fölelevenítésének napja is” – mondta Atanáz püspök, mert a nagyszombaton megkeresztelkedő felnőtt jelöltek, hajdan ilyenkor tették le fogadalmunkat. A keresztelés szertartásán elhangzó kérdések: „Ellene mondasz-e a Sátánnak? Egyesülsz-e Krisztussal? Hiszel-e benne?”
Ezekre a kérdésekre kell igen választ adnunk úgy, hogy „hiszek benne, mint Királyban és Istenben”, és „ha hiszek, akkor nekem mindenben ennek a Királynak, a Jeruzsálembe értünk bevonult és a Golgotán értünk életét adó Krisztusnak a hitét kell vállalnom, mindenben Őhozzá kell igazodni és alkalmazkodni. Ha ennek a Királynak az országában élünk, ha a Szentlélek vezérli lépteinket, minden okunk megvan arra az örömre, amelyről a mai apostoli szakaszban hallhattunk. Szent Pál fogalmazta meg a Filippiekhez írt levelében: „amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és példámon láttatok, azt váltsátok tettekre, és veletek lesz a béke Istene” (4, 9). „A Jeruzsálembe bevonuló és értünk életét adó Megváltónál találhat nyugalomra lelkünk és békére ez az egész világ” – állapította meg a főpásztor az ünnepi homília végén.