Virágvasárnap Jézus Jeruzsálembe való bevonulásáról emlékezünk meg. Az ünnepnapon Orosz Atanáz püspök mutatott be Szent Liturgiát a miskolci székesegyházban.
Az ünnepen elhangozott püspöki homíliát az alábbiakban adjuk közre:
Kedves Testvérek!
Különös ez a mai ünneplésünk. A világjárvány kezdetén tavaly ilyenkor az üres templom szokatlan érzéseket keltett. Biztosak voltunk benne, hogy ez soha többé nem fordulhat elő. Mégis – amikor ezernyi honfitársunk lélegeztetőgépen van – reggel azt énekeltük: „Ma a Szentlélek kegyelme gyűjtött minket egybe.” Ebben a sajátos helyzetünkben, amikor sokak helyett is Szent Lélegzetet veszünk, Isten Szava, az evangélium és az ünnepi zsoltárvers világosítja meg értelmünket.
Szent János evangéliumának közepén azt hallhattuk, hogy Jézus talált egy szamárcsikót, felült rá, amint az Írás mondja: „Ne félj, Sion leánya! Íme, királyod jön, szamárcsikón ülve.” Zakariás próféta jövendölése teljesült be e napon, aki a Messiás király érkezését egy szelíd és mégis hátasállaton érkező ember bemutatkozásaként jövendölte meg. Jézus pedig magáévá tette a szelíd Emberfia próféciáját. Király létére is úgy mutatkozott be, hogy beteljesedjék rajta az Úr szava, amit Izajás próféta által mondott: „Íme, az én szolgám, akit kiválasztottam, szeretett fiam, akiben lelkemnek kedve telik. Ráadom a Lelkemet, és ő ítéletet hirdet a nemzeteknek. Nem vitatkozik, és nem kiáltozik, a tereken senki sem hallja a hangját.” (Mt 15,6-7)
Csöndes, szelíd emberként járta végig a világ Királya a Szentföldet, és így érkezett a fővárosba, ahol nem ő gyűjtött egybe tömeget, hanem éppen az ifjú tanítványok, és az ő királyi méltóságára rádöbbenő fiatalok gyűltek össze maguktól — hozsannázni.
A 117. zsoltár annak idején egyfajta segélykiáltásként tartalmazta ezt a ’hozsanna’ szót. „Nosza, segíts!”, - körülbelül ezt jelenthette a zsoltárnak az eredeti szava, amelyet mi már görög zsoltároskönyvünkben így örököltünk: „Ó Uram, ments meg! Áldott ki az Úr nevében jő! Áldunk titeket, az Úr nevében.” Ez lett a virágvasárnap ünnepi szózata, amely Szent Liturgiánkban is visszhangzik; „Ó Uram, ments meg!” Ezt kéri most is az egész emberiség, szinte egy szájjal, egy hangon kérjük Jézust, a világ Királyát, hogy segítsen meg nyomorúságunkban, e veszélyhelyzetben bennünket.
Egy évvel ezelőtt a milliárdos spekulánsok által irányított világgazdaság összeomlását és sokak pánikhangulatát is látva rádöbbentünk, hogy ez a világrend nem örök érvényű volt. Azóta pedig a vakcinákért folyik világméretű harc. Ez az emberek által alkotott, globalizált világrend a bábeli toronyhoz hasonlóan ingatag, és hogyha csak emberek dicsőségére lett megépítve, akkor nem sokáig marad így.
Ez a világrend a vakcinaháború kellős közepén is sok millió áldozattal recseg-ropog, s közben a csöndben közénk érkezett Úr a világ Királyaként új birodalmat teremt, mely háta mögött hagyja az előzőket. Ő azt kívánja, hogy fogadjuk be saját szívünkbe is.
Így fogadjuk mi a Jeruzsálembe erőszak nélkül, szamárháton, szelíden bevonuló Királyt. Tudjuk, hogy ő a világ Ura. Aki tud a mi nyomorúságunkról, annak a sok milliárd embernek a sajátos helyzetéről, akiket a haláltól való félelem kényszerít most egyfajta visszavonultságba. Őhozzá fohászkodunk ezen a Szent Liturgián, hogy óvjon meg bennünket nemcsak a haláltól, hanem a sokakat depresszióba sodró halálfélelemtől is. Hogy adjon nekünk nyugalmat azzal a szelídségével, amellyel ott a jeruzsálemieket is megkínálta.
A szelíd Messiás Király az igazi erőviszonyokra hívja föl a figyelmünket, és az apostol üzenetén keresztül azt kéri, hogy mi is szelídek legyünk, tudjunk beletörődni akár korlátozó hatósági rendelkezésekbe is, amikor ez nem hitünket korlátozza, hanem életünket megóvni hivatott. Törődjünk bele, hogy ez így van rendjén, és törődjünk azzal a világrenddel, amelyet a mi Urunk Jézus Krisztus, a világ igazi királya vezet.
Itt székesegyházunkban Őt ábrázolja a fő ikon, amelyen meghív magához mindenkit: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, kik fáradoztok és terhelve vagytok, és felüdítelek titeket. Tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos, és nyugalmat találtok lelketeknek.”
Virágvasárnapon, amikor ősi egyházi szokás szerint a keresztségi fogadalmat tették le, illetve újították meg a krisztushívők, fogadjuk meg, hogy ezt a meghívást magunkévá tesszük, hogy újra ellene mondunk minden gonosznak és különösen is minden erőszaknak, és a szelíd és alázatos Jézus iskolájába fogunk járni! Mi sem fogunk vitatkozni és kiáltozni a tereken, hanem Üdvözítő Jézusunk parancsát követjük, aki így rendelkezett: „Te pedig, amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtót, és imádkozzál Atyádhoz, aki a rejtekben is jelen van!” A kezdődő nagyhéten erre kínálkozik különleges alkalom.
„Tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos!” – mondja az Üdvözítő. Távoktatás ez is, de tudjuk, hogy Ő eljön nemcsak Jeruzsálembe, hanem a szívünkbe is, és erőt is ad, hogy az Ő példáját megfogadjuk és megvalósítsuk. Szent Pál szavaival így üzent mai olvasmányunkban: „Örüljetek az Úrban mindnyájan, ismét mondom; örüljetek. Jóságos szelídségeteket ismerje meg minden ember! Az Úr közel van.”
Ezt az istenközelséget érezzük meg ma itt a székesegyházban, ahol liturgiánk virágvasárnapi szavait ismételjük többször is: „Áldott, ki az Úr nevében jő, hozsanna a magasságban.” De a zsoltár eredeti szövege így hangzik: „Áldott, aki az Úr nevében jő, áldunk titeket az Úr házából.”. Tehát ahogy már idéztem, így folytatódik: „Megáldunk titeket az Úr házából.”
Egy zarándokzsoltár volt ez, amelynek záró sorát a papok mondják, akiknek lehetőségük van a zarándokok távollétében is a templomban imádkozni. De ez vonatkozik ma azokra is, akik csak a technika eszközeivel tudnak idefigyelni, megáldjuk őket is az Úr házából: megáldunk benneteket a közénk bevonult Úr és Király nevében, az Atyának és Fiúnak és a Szentléleknek nevében. Amen.