A ma emberét oly könnyen utolérő kiégés komoly probléma lehet a segítő hivatásban tevékenykedők életében. A sikeres színészek, zenészek, a celebvilág különböző szereplői – köztük még a papok is – szóba kerülnek abban az interjúban, amelyet Makkai László görögkatolikus lelkipásztorral, pasztorálpszichológiai lelkigondozóval készített az Új Misszió.
Könnyen utoléri a kiégés azokat, akiknek az életét irigylésre méltónak gondoljuk. Színészek, énekesek, zenészek, valóság show szereplők. Akiket hirtelen felkap a média, különféle műsorokba hívják őket, pörög körülöttük a világ. Itt interjút adnak, ott címlapokon szerepelnek, szóval a két végén égetik a gyertyát. A nézőnek, a hallgatónak ez azt sugallja, mennyire sikeres ez a személy, milyen sokra vitte, milyen jó lenne a bőrébe bújni, belekóstolni a fénybe, csillogásba. Azt hinné az ember, hogy ez a sok pörgés aztán igazán töltetet ad, dinamizmust az életének. Ám a kifelé működő siker csak egy szelet csak egy epizód az életükből, mondhatjuk, a kirakat. A celebek is lehetnek belülről kiégett, öröm nélküli emberek, akik érzik annak a terhét és súlyát, hogy kevés igaz barátot találnak maguk körül, kevés őszinte mosolyt kapnak másoktól, mert az nem szívből jön, hanem a csillogásnak szól, ami körülveszi őket. Hány celebet, színészt látunk pár év elteltével kiégve, betegségekbe sodródva, alkoholizmusról, anorexiáról, pánikbetegségről, drogfüggőségről, párkapcsolati konfliktusról panaszkodva. Ilyenkor csalódnak azok, akik valamilyen formában követték a sztárokat, akik most emberi roncsként ülnek egy kibeszélő showban. Akire felnéztem, akinek megvettem a poszterét, letöltöttem a zenéjét, megnéztem a filmjét. A siker nem véd meg a kiégéstől, nem véd meg attól, hogy összetörjön akár sikeres ember is. De kiterjeszteném mindezt ránk, papokra is.
– Úgy érti, hogy esetleg a papoknak is lehetnek előadói ambícióik?
Mindenképpen. A lelkészi hivatásban a sikertelenség éppen olyan veszélyes faktor, mint a nem várt sikeresség. Manapság pedig számos lehetőség van arra, hogy egy-egy lelkész üzenete a médián keresztül jusson el az emberekhez. A Szentszéknek is több dokumentuma született arról, hogy használni kell a mai világ hírközlő eszközeit az Evangélium örömhírének terjesztésére. Valljuk be őszintén, hogy bennünket, papokat, lelkészeket is egyfajta önkiteljesedésre csábít ez a fajta szereplési vágy. Némely esetben ez szereplési kényszerré alakulhat, amikor már elveszhet a lényeg: kit is hirdetek, kinek a képviseletében állok egy kamera elé, kihez akarom eljuttatni a gondolataimat. Elfelejtődik, amit Benedek pápa olyan szépen megfogalmazott, hogy a „pap nem saját ideológiáját, elképzeléseit, véleményét közvetíti, hanem Isten Evangéliumának a hirdetésére szentelődött fel”. Ferenc pápa is hasonló gondolatokat fogalmazott meg, amikor picit óva inti a mai papokat attól, hogy túlzásba essenek a világias dolgok tekintetében, és figyelmeztetett, hogy az Evangélium tisztasáságra találjunk rá. A papi „celebség” is vezethet kiégéshez. Hiszen álsiker az, amit az ember esetleg lájkok, kommentek, hozzászólások alapján magának tulajdonít. Nagy probléma, ha az önkiteljesedésemet nem a közösségekben, a személyekben élem meg, hanem különféle blogokban, videókban, ahol az emberek számomra személytelenek. Papságom lelki életminőségét ez megsínyli. Az Evangélium, Krisztus tanítása soha nem a személytelenségről szólt, hanem mindig a személyességről. Ilyen értelemben nagy veszélye a papi életnek is, ha nem a saját közösségem építem, hanem azt mutogatom, hogy egy-egy prédikációmat, hozzászólásomat hány ember látta, lájkolta, véleményezte. Ez hamis képet adhat hivatásomról, küldetésemről is. A legfontosabb az, hogy a közösségemben hogyan tudok megnyilvánulni, hogyan tudom az Evangéliumot hitelesen tanítani, és hogyan tudom a reábízottakat Isten Országa felé vezetni. Fontosak, de másodlagosak az Evangélium hirdetésében az informatikai eszközök.
– Pedig a COVID-19 vírus néhány hónapja alatt szinte ez volt az egyetlen lehetőség. Tapasztalt ezzel kapcsolatban valami negatívat?
Az nagyon jó, hogy a COVID alatt az egyházközségek gyorsan tudtak lépni, hamar beindultak az online szentmisék, s így senki nem maradt Liturgia nélkül. Máig meg is maradt nagyon sok helyen az online prédikáció, online szertartás, online tanítás, online beszélgetés. Magam is úgy gondolom, hogy ez lett az evangelizáció kulcsa ebben a tragikus helyzetben. Pedig sokan vágynak a személyes találkozásra, a templomban a közösségre, a szertartásokon való részvételre. Ezt az élményt nem pótolhatja egy a laptopon keresztül nézett szertartás.
Ugyanakkor ne essünk bele abba a csapdába, hogy csak így hirdethetjük az Evangéliumot, mert akkor online híveink lesznek, akik nem mennek el a templomba, mondván, hogy a tévében is látok mindent. Nem szabad, hogy innentől kezdve minden online történjék. Online tanítok, prédikálok, beszélgetek, csak mert megnéznek és esetleg pozitív megerősítéseket kapok. Ez csalóka és kevés személyes örömet ad, éppen ezért okozója lehet egy papnál, hogy elinduljon a kiégés útján. Sikeresnek érzi magát, mégis kiüresedhet, mert nem az Evangélium áll a középpontban, hanem folyamatosan valami újat akar produkálni, mondani, kitalálni, amivel úgy gondolja, népszerű lehet.
Nagyon sok papot/lelkészt ismerek, akik soha nem törekedtek népszerűségre, akik csöndesen, mégis eredményesen végzik az egyházközségükben a munkát, együttműködve a hívekkel.
– Ha úgy vesszük, Jézusnak is adott volt a celebség lehetősége?
Nagyon is! Gondoljunk akár a kenyérszaporítás csodájára, milyen népszerűvé tehette volna Jézust és tanítványait az emberek előtt. Rengeteg embert jóllakatott, rengeteg ember érezhette úgy, hogy végre itt a kánaán. Ennek dicsfényében sütkérezhettek volna, de Jézus küldte az apostolokat, szálljanak be a bárkába, és menjenek át a túlsó partra. Ő pedig fölment egy hegyre imádkozni, hogy az Atyával legyen. Nagyon komoly példát ad ezzel, hogy a vélelmezett közösségi média által gerjesztett népszerűséget elengedve, Istentől imában erőt kérjek további küldetésekhez.
– Ám a mai világban akkor sem könnyű közösséget építeni, ha a papot nem a médiaszereplés foglalkoztatja. Hiszen kevesen vannak, sok a filia, sok a feladat, sokfelé ,,szakadnak”.
Sajnos sok helyen a hívek csak azt látják, hogy a pap rohan, nincs ideje rájuk, s úgy érzik, ez már nem egyház, inkább Bolondok Háza. Pedig ránk az Úr nem a bolondok háza építését bízta. Kell, hogy jusson idő a hívek lelkigondozására, a közösségformálásra, ezek sokkal előbbre valók, mint bármiféle, önkiteljesítő tevékenység.
– Viszont az is tény, hogy a ,,celebszerű” kiállás a misszió eleme lehet, a nem vallásos emberek így biztosan könnyebben elérhetők.
Előfordulhat, ám az egyháznak elsősorban akkor sem celebekre van szüksége, hanem hiteles, tanúságtevő hívőkre, papokra. A celebség tiszavirág-életű, könnyen elmúlik. A papi hivatás, az Evangélium hirdetése nem ilyen. Van olyan generáció, amelyiknek bejön az extrémebb viselkedés, ám lehet, hogy ugyanez több embert tart távol az Istentől vagy botránkoztat meg, mint amennyit közelebb visz az Isten Országához. Nekünk, papoknak feladatunk, hogy hivatást tudjunk ébreszteni fiatalokban, tudjunk vigasztalni, tudjuk átadni az egyház hivatalos tanítását, hogy megtaláljuk az utat az emberek felé, a családok felé. Krisztus 13. apostolaiként úgy kell odaállnunk az emberek elé, hogy az Isten engem küldött hozzátok, próbállak benneteket megimádkozva, a Szentlélek vezetése mellett ,,kézen fogva” az Isten országa felé vezetni.
Az interjú készítette: Dobos Klára, megjelent: Új Misszió
Makkai atyával készült még több interjú a Gondolatok menüpontban is található.