„Ideje, hogy szolgáljunk az Úrnak” – papszentelés Miskolcon

Debreceni Zoltán másfél évig szolgált diakónusként. A liturgiák elején, mint szombaton is, számos alkalommal hallottuk tőle a felhívást: „Ideje, hogy szolgáljunk az Úrnak.”

Atanáz püspök görög nyelven is idézte a fenti mondatot: „Kairosz tu pojészai tó Kürió; ideje, vagy másképpen: eljött az idő, hogy szolgáljunk az Úrnak, azt jelezve, hogy az istentisztelet az Örökkévalóval való érintkezés pillanata. Hogy mi, a botladozó Egyház alkalmat kapunk az átúszásra ennek a bukott világnak az idejéből abba a világba, amelyet „szem nem látott, fül nem hallott, emberi szív föl nem fogott” – mondta a püspök.

A „kairosz”, az alkalmas idő azt jelenti, - folytatta a főpásztor - hogy észrevesszük, ha kinyílnak azok az ablakok, melyeken kitekintve megláthatjuk a világ számos fontos és megrendítő pillanatokban észrevehető csodáit, és azt, hogy mi magunk, mint Egyház átváltozhassunk azzá, amik valójában vagyunk: Krisztus testévé és a Szentlélek templomává. „Amíg időnk (kairosz) van, tegyünk jót mindenkivel, különösen hittestvéreinkkel!”- biztat Szent Pál apostol az alkalmas idő láttán. S ez valóban így van. „Amíg időnk van”, amíg alkalmat ad a Gondviselő, álljunk készen, hogy szolgáljunk az Úrnak. Ha gyöngéknek érezzük magunkat, kérjünk erőt attól a Mestertől, aki mai evangéliumunk szerint meggyógyított – mert magára vett – minden gyöngeséget és betegséget!”

„Veszélyhelyzet, vagy bármi más miatt világunk elmulasztott sok tavaszi istentiszteleti alkalmat - emlékeztetett a főpásztor az elmúlt hónapok intézkedéseire, korlátozásaira. Kétezer éve nem volt ilyen, hogy világszerte a keresztények csaknem hónapokon át elmulasztották a közös istentiszteletet. Most tehát legfőbb ideje, hogy szolgáljunk az Úrnak. Illetve, hogy „amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel”. Vagyis hogy az alkalmas időben mi magunk is átalakuljunk, átváltozzunk Isten kedves szolgáivá, lelki kincseinek kiszolgálóivá.”

„A nekem tetsző időben meghallgatlak, és az üdvösség napján megsegítelek téged” – idézi Szent Pál Izajástól, s hozzáteszi: „Íme, most van a kellő idő, íme, most van az üdvösség napja!” Látjuk, hogy új kezdet előtt állunk, amelyet a Gondviselés mellett talán a szörnyű vírusjárványnak köszönhetünk. Tekintsük nagy lehetőségnek ezt az új kezdetet! Igen, ideje, hogy mindannyian szolgáljunk az Úrnak! Mi „az üdvösség napján” élünk, mivel az Isten meghallotta könyörgő szavunkat, és Krisztus kiengesztelő tettével segítségünkre sietett. Ez a kegyelem képes felszentelni egyeseket és szentekké alakítani bennünket, amennyiben kellő időben s megfelelőképpen használjuk fel. Találjuk meg újra a templomot! Imádkozzunk szívünk mélyéből, adjunk családunkkal együtt a ránkbízottaknak igazi templom-élményt, amelyben Isten Országában találhatjuk magunkat! Szent Pál biztat bennünket arra, hogy megfontoltan és összhangban imádkozzunk és akkor mindaz, aki betér közénk, arcra borulhat és elismeri: „Valóban köztetek az Isten!” Erre szomjazik ma az egész bizalomvesztett világ, ahol már annyi ember fertőződött meg szerte a földkerekségen, ahány magyar állampolgár van" – mondta Atanáz püspök, majd később a parókus és parókia szavak jelentésén keresztül fejtette ki a lelkipásztori szolgálat egyik kötelezettségét:

„A parókus, „παρoικoς” „jogcím nélküli jóhiszemű bérlőt”, a parókia ideiglenes lakhelyet jelöl, melyet az ember felvált egy másikért, hogy Isten országa felé zarándokló népét vezesse, mert a mi hazánk a menyben van. Minden ház és minden más csak eszköz ennek a célnak az eléréséhez. Ehhez az idegenben vállalt zarándoklathoz volt szükséges, hogy mind az apostolok, mind maga Ábrahám otthagyjanak valamit, s hogy „Istennek engedelmeskedve idegenként éljen e világban s így kövesse az Ő Igéjét” (Szent Iréneusz).

Ahogyan Ábrahámnak először el kellett hagynia földjét, vagyis evilági javait, aztán „rokonságát”, vagyis addigi életét, s vele együtt korábbi bűneit, az Atyák szerint Isten emberének végül el kell hagynia e világnak még a rossz emlékét is, hogy átúszhasson és sokakat átvezethessen az örök életbe.

Ez a Krisztushoz kötődő vándorlás a jelenlévő paptestvérek életében páros, sőt családi zarándoklat, amely bátorságot követel és feltételez; a pásztor vándorlásának elszántságát.

Nem értik meg ezt azok, akik még nem látták az egeket megnyílni, akik még sohasem ragadtattak el Szent Liturgián a mennyek országába… De megértik azok, akiket a Szentlélek emlékeztet minden fontos dologra. „Embernek ez lehetetlen – mondhatnánk bibliai szavakkal -, de Istennek minden lehetséges.”

Imáinkat kérte a főpásztor szentelendő Zoltán testvérünkért és családjáért, hogy legyen benne a pünkösdkor leszálló Szentlélek tüze. S hogy családjával együtt hű szolgája legyen a mi Urunknak és sokakat átvezessen a túlpartra, e földről az égbe, a mennyországba! Ő jól sejti, hogy „szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik. ” (1 Kor 2,9).

Pál apostol levéléből vett idézet Debreceni Zoltán papi jelmondata is, aki egy ideig még folytatja személyi titkári feladatait püspök atya mellett, majd a nyár végétől a Bodrogközben fog lelkipásztori szolgálatot teljesíteni. A papszentelési liturgia végén köszönetet mondott mindazoknak, akik a szolgálat felé vezető úton segítették, majd hozzá tette: „Hiszem, hogy életemben ezek mind a nagy és gondviselő Isten tervei, amiért szeretnék hálát adni és kérni, hogy ezután is járjon velem azon az úton, amit megmutatott. Ígérem, hogy elbeszélem csodáit az emberek között.”

FÉNYKÉPEK  (Molnár Attila)