Vasárnapi evangélium

A 2. vasárnap Mt 4,18-23

Abban az időben, amikor Jézus a Galileai-tenger partján járt, meglátott két testvért, Simont, másik nevén Pétert és testvérét, Andrást, amint épp hálót vetettek a tengerbe, mivel halászok voltak. Megszólította őket: „Gyertek utánam, és emberek halászává teszlek benneteket!” Azon nyomban otthagyták hálójukat, és követték őt. Továbbhaladva megpillantott két másik testvért, Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Épp hálójukat javítgatták a bárkában apjukkal, Zebedeussal, és őket is elhívta. Rögtön otthagyták a bárkát apjukkal együtt, és követték őt. Jézus bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, hirdette az Ország evangéliumát, és gyógyított mindenféle betegséget és minden gyengeséget a nép között.

Meghívás, legyünk tanítványokká

Ugyanazokat az embereket kétszer hívják meg Jézus, hogy legyenek tanítványai. Először a Jánosi meghívás, és a második alkalom a Máté szerinti, a most hallott, amikor elhagyták mindenünket és követték őt. Ennek fényében kell megértenünk saját meghívottságunkat. A tanítványok végleges döntését megelőzte egy lelki növekedés, ami az első(jánosi) és a második(mátéi) meghívás között zajlott. A fejlődés, ami majd történik a tanítványokkal, hogy apostolokká váljanak három évig tart és majd a Szentlélek folytatja, pünkösd után.

Az első találkozás, miközben még Keresztelő János tanítványai elhívja őket, hogy megismerjék. Ha megértjük az első és a második meghívás közötti összefüggést, akkor jobban megértjük, hogy minden kereszténynek szüksége van ilyenfajta képzésre. Úgy mondanánk, hogy a sorozás akkor kezdődik, amikor az Úr Jézus először hívja őket „Másnap megint ott állt János két tanítványával, s mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” E szavak hallatára a két tanítvány Jézus nyomába szegődött. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit akartok?” Így feleltek: „Rabbi – ami annyit jelent, mint Mester –, hol lakol?” „Gyertek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek vele, megnézték, hol lakik, s aznap nála is maradtak. A tizedik óra körül járhatott. A kettő közül, aki János szavára követte, az egyik András volt, Simon Péter testvére. Reggel találkozott testvérével, Simonnal, s szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, s elvitte Jézushoz. Jézus ráemelte tekintetét, s így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfa, azaz Péter lesz a neved.” (Jn1,35-42) Ez az alap képzés (kérügma) igazából a keresztségre való felkészülés, hogy megismerjük és megszeretjük Jézust.

A második meghívás során, felajánl nekik egy karriert, hogy hal halászokból emberek halászává teszi őket. Ezt a folyamatot röviden ma gyakorlati képzésnek nevezném. Az ember halászat, azt jelenti megmenteni az embereket, az üdvösségre. A második meghívás az elkötelezettségről szól, amely kifejezetten képzés (didaché). Az Úr a tanítványok számára olyan ajánlatot tesz, hogy az életük legfőbb energiáit ne fektessük a pénzt és anyagi javak hajszolása. Ha csak arra törekszünk, hogy pénz tartalékot halmozunk fel, a biztonságunk érdekében, akkor rossz útra kerülünk. Megköveteli a tanítványoktól, hogy alakítsák át a prioritásokat, azzal hogy elengedjük azt, amiben eddig bíztak, a lényeg nagyon egyszerű, nem tudnak összpontosítani két ellentétes életfeladat felé. Ha életünket elköteleztük Isten országának mellett, akkor a többi prioritást háttérbe kell szorítani. Erre az üzenetre rezonál a hegyi beszéd. Senki sem szolgálhat két Úrnak. „Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is.”(Mt6,24) Életünkben intenzív erőfeszítést kell tenni annak érdekében, hogy olyan pénzügyi helyzetbe hozzuk életünket, ami nem uralkodik és nem ellenőrzi teljesen az életünket. Ezért akar bennünket is az Úr megszabadítani az élet mindenféle aggódásától, mert a mennyei Atya tudja, hogy mindezekre szükség van az életünkben, de ne ez legyen a prioritás. „Azt mondom ezért nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök! Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál?” (Mt6,25) „Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van.”(Mt6,32) Van egy másik ok is, amiért az Úr azt parancsolja nekünk, hogy az életünknek ne az anyagi javakra alapozzuk, hanem ellenálljunk ennek a törekvésnek, mert az Úr tudja, hogy a munkás méltó a maga bérére vagy élelmére. „Ne vigyetek magatokkal az útra tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! A munkás ugyanis megérdemli a bérét.”(Mt10,10) Az Úr feltételezi, hogy a tanítvány, akinek a legfőbb dolga Isten országa, az megfogja kapni a testét fenntartó dolgokat. Isten népe fenntartja és segíti azokat az embereket, akik így elkötelezik magukat. Kik tartoznak ehhez a hálózathoz, Jézus élő, feltámadott testéhez? Természetesen az Egyház tagjai. Ő irányítja a tanítványokat, az egyházat, emlékeztet minket, hogy nem vagyunk egyedül és találjuk meg azokat az embereket, akik érdemesek Isten gondviselésére, a kegyelmi életre. Az Úr Jézus tudja, hogy nekünk tanítványoknak lesznek olyan helyzetek amikor nem látjuk előre ezt a támogatást. Ennek ellenére küld minket, menjünk előre. Azok, akik ezt megértették, mint Szent Pál, Tekla, Priszcilla és Aquilla, tisztában voltak azzal, Isten országához szabadon kapták a jogot és minden segítséget megkapnak.  Mindenkor gondoskodó Uram, ments meg minket a közönytől, hogy egyházad minden emberhez eljuthasson a gyógyulást és szabadulást kínálva feléjük.  „Tedd ékesen szólóvá nyelvemet, Üdvözítőm, * nyisd meg számat és töltsd be azt, * tedd töredelmessé szívemet, * hogy amit mondok, azt meg is tegyem, * és amit most tanítok, * azt előbb magam is megcselekedjem. * Mert azt mondják, hogy az a nagy, * aki maga is megteszi, amit tanít. * Mert ha mondom és nem cselekszem, * akkor csak zengő érc vagyok. * Add meg nekem, hogy azt mondjam, ami kötelességem, * és azt cselekedjem, ami igazán hasznos, * te, ki egyedül ismered a szívek legbensőbb titkait.” (A nagy hírnevű és dicsőséges tizenkét szent apostol emléke, ikosz)    

(PAcsai János)

Róm 2,10-16

Atyámfiai! Dicsőség, tisztesség és béke mindenkinek, aki jót cselekszik, elsősorban a zsidónak és a görögnek. Mert Istennél nincs személyválogatás. Mindazok ugyanis, akik törvény nélkül vannak s vétkeztek, elvesznek a törvény nélkül is; mindazokat pedig, akik a törvény alatt vétkeztek, a törvény alapján ítélik el, mert nem a törvény hallgatói igazak Isten előtt, hanem a törvény megtartói nyernek megigazulást. Mikor ugyanis a pogányok, holott törvényük nincsen, megteszik a természettől vezettetve mindazt, ami a törvényben van, noha törvényük nincsen, önmaguk a törvényük maguknak; s azt mutatják, hogy a törvény megtétele a szívükbe van írva. Lelkiismeretük tesz nekik erről tanúságot és a gondolataik, amelyek hol vádolják őket, hol pedig felmentik azon a napon, amikor Isten ítélkezni fog Jézus Krisztus által az emberek rejtett dolgairól az én evangéliumom szerint.