Egyházunkban idén holnap, azaz március 23-án végezzünk a Krétai Szent Andrástól származó nagy bűnbánati kánont. A szertartás otthoni végzéséhez az alábbiakban találnak segítséget.
Szokásosan nagyböjt ötödik hetének szerda estéjén végezzük Krétai Szent András nagy bűnbánati kánonját. Az Istenszülő örmhírvételének ünnepe (március 25.) idén azonban pontosan ezen a napon lesz, így került most a kánon szertartása hétfőre.
Dobos András atya írt gondolatokat segítségül az otthoni imádkozáshoz. A kánon szövege a mellékletben található.
"Amikor Szent András (660-740), a Kréta szigetén fekvő Gortina város érseke megírta a később nagynak nevezett bűnbánati kánonját, talán nem is gondolta, hogy ez terjedelmes himnuszfüzér valamikor majd az istentisztelet része lesz. Akkoriban az egyház szertartásai egyébként is igen sokban különböztek a mai szerkezetüktől. Az utrenye jelentős részét kitevő kánon csak ekkor, a VIII. század első felében bontakozott ki, mint irodalmi műfaj, és éppen Krétai Szent Andrásnak köszönhetően vált egyházi énekké. Ő maga több, ma is használt ünnepi kánon szerzője. Meglehet azonban, hogy ezt a nagyszerű imádságot saját használatra írta, feltételezések szerint azután, hogy egy eretnek császár által összehívott zsinaton, amely Krisztus emberi akaratát s ezáltal végső soron valóságos emberségét tagadta, személyesen részt vett, és az uralkodó nyomására maga is aláírta a tévtanokat hirdető dokumentumot. Az akkor ötvenes éveiben járó András érsek hamar mélységesen megbánta, hogy gyöngeségéből fakadó félelme miatt nem állt ki az igazság mellett, és így Krisztus árulójává vált. Ebből a szívbeli megtéréséből született a Nagy kánon.
Ha így is van, s a szent szerző valóban nem szánta nyilvánosságra művét, ez a kincs nem maradhatott rejtve, és hamar felvették a szent szolgálatokba. A régi szertartási könyvek eltérő napot vagy napokat jelölnek meg a kánon elvégzésére. Némelyik annak egészben való elimádkozását írja elő, mások több napra osztják el azt. A mai gyakorlat ötvözi a különféle hagyományokat: nagyböjt első négy napjának esti zsolozsmáján elosztva olvassuk föl, az ötödik hét csütörtökének reggeli istentiszteletén pedig egészében.
Az, amit ma kánonnak hívunk, eredetileg kilenc ószövetségi imádság volt. A Ószövetség imagyűjteménye a Zsoltárok könyve, de a Szentírás egyéb helyeken is megőrizte néhány kiemelkedő személy imáját: Mózesét, Sámuel próféta édesanyjáét, Annáét, Izajás és Habakuk prófétáét, a cethal gyomrában fohászkodó Jónásét, a három ifjúnak az égő kemencében elzengett énekét, Zakariás és az Istenszülő Mária hálaimáját. Valaha ezeket recitálták a szerzetesek, olykor hozzáfűzve egy-egy refrént, idővel pedig ez utóbbiak valóságos költeménnyé nőtték ki magukat. A régi, görögül ódának nevezett szentírási énekeket aztán el is hagyták, és csak a versek maradtak, amelyeket ihlettek. Ez az, amit ma általában véve kánonnak nevezünk.
A nagy bűnbánati kánon hangvétele ma sokakat próbára állít. Miért kell nekem a testvérgyilkos Káinhoz hasonlítanom magamat? Miért múltam volna felül vétkeimmel a házasságtörő és emberélet kioltásától vissza nem rettenő Dávid királyt? És miért lennék gonoszabb, mint a niniveiek? Az ilyen emberek remélhetőleg börtönben ülnek, s nem a templom padjaiban, nem igaz? Ám ha valakit nagyon szeretek, vagy — helyesebben —, ha felfogom, hogy valaki más nagyon szeret engem, akkor a legapróbb bántó szót is, amit neki kimondtam, végtelenül fájlalok. Így fájlalhatta Krétai Szent András is azt az apró aláírást a zsinaton, amivel elárulni vélte Krisztust. De ismerte az érzést Szent Pál apostol is, aki azt írja: „Jézus azért jött a világba, hogy üdvözítse a bűnösöket, akik között az első én vagyok”. Van ebben valami nagyon vigasztaló is, nem véletlenül ismételjük ezeket a szavakat a Szent Liturgián: Jézus az én személyemért, konkrétan az enyémért testesült meg és vállalta a szenvedést. S ha én lettem volna az egyetlen ember, a sok milliárdból, aki vétkezett, Jézus akkor énértem egyért is földre szállt volna, és meghalt volna. Mert ő olyan pásztor, aki nem azt mondja, ha egy bárány elvész: mit számít, van még kilencvenkilenc? Ennyi veszteség belefér. Hanem maga megy utána minden elveszett bárányának.
A kánon célja bőséges példáival nem az, hogy kétségbe essünk. „Tárd fel titkos dolgaidat, mondd a mindentudó Istennek: Te ismered titkos vétkeimet, egyetlen Üdvözítőm, magad könyörülj is rajtam”. Tárjuk föl lelkünket neki egészen. Azt is, ha nem érezzük magunkat bűnösnek, de valami zavart érzünk magunkba. Aki orvoshoz megy, mindenről beszámol neki, a legapróbb elváltozásról is, hiszen ki tudja, hátha éppen ott lapul valami betegség? Keleti Egyházunk nem tesz éles különbséget lelki betegség és bűn között. Nem minket illet, hogy lássuk, hol a határ. Mi ahhoz is kicsik vagyunk. Éppen ezért kérünk bocsánatot minden szándékos és nem szándékos bűnért. Jézushoz mint orvoshoz fordulunk. Ő pedig megadja mindenkinek, amire szüksége van: aki terhet cipel, annak a kiengesztelődés megkönnyebbülését, aki falat érez maga és Isten között, annak ajtót, akinek megkeményedett a szíve, annak könnyeket."
A Görögkatolikus Médiaközpont néhány éve hangfelvételen rögzítette szertartást Nyíregyházán. A felvétel a LINKEN keresztül hallgatható meg.