A Miskolci Egyházmegyébe tartozó kispapok számára Atanáz püspök szervezett kirándulással egybekötött lelki napot a nyári szünetben.
Kiss Máté beszámolója:
Egy papnövendék számára a nyári szünet nem csupán arról szól, hogy különleges szolgálatokat vállal egy-egy táborban, búcsújáróhelyen, vagy esetleg kikapcsolódik egy nyaralás alkalmával, hanem jelentheti azt is, hogy kis időre kiszakad abból a közegből, ahol az év több mint háromnegyedét tölti. Éppen ezért a nyári szünet alatt otthoni környezetében igyekszik mindenki a maga módján megélni a saját imaéletét, napi rutinját, távol a kispaptársaktól. Kicsit talán fel is lélegzik ilyenkor az ember: „végre egy darabig nem kell köztük lennem” – lévén, hogy napjaik egészét is együtt töltik ebben a „választott nagycsaládban”.
Éppen ezért érdekes, hogy egyházmegyénk papnövendékei a nyári nyaralásukat, szolgálataikat félre téve mégis összegyűltek egy rövid nyári találkozóra. A találkozó szellemei atyjai maga Atanáz megyéspüspök és Fedor Péter atyák voltak, akik Sajópálfalára hívták a növendékpapságot. Bár nem mindenki egy időben jött, mégis kezdésre a nagyja már megérkezett a csapatnak, így püspök atya egy gyors kérdésben megérdeklődte, hogy kinek-kinek hogy telik a nyara. Alkalom is akadt arra, hogy a három új növendékjelölt is bemutatkozzon, akiket a nyáron vett fel Atanáz atya a papnövendékjelöltek közé, név szerint: Kocsis Gergelyt Pálházáról, Mikita Gábort és Mikita Marcellt pedig Meggyaszóról.
A rövid bemutatkozás és élménybeszámolók után kaptunk egy kis tanítást püspök atyától, aki Szent Polikárp egyik írását olvasta fel, amely arról szól, hogy milyennek kell lennie a jó presbiternek (esetünkben papnak). Említi a szolidaritást, hogy legyen türelmes, megértő, és segítőkész mindenkivel, aki segítséget kér tőle. Főként az özvegyekre és árvákra legyen nagy gondja. Legyen szelíd, és késedelmes az indulatosságra. Ezek átelmélkedése után kis ebédünk elfogyasztása közben vártuk még hiányzó társainkat, hogy elindulhassunk egy kis kirándulásra.
Nagy mulasztásomat szeretném közben bepótolni, hiszen meg sem említettem, hogy találkozónk helyszíne az az újonnan átadott lelkigyakorlatos ház volt, mely már idei kezdete óta számos lelkigyakorlatnak adott otthont, többek között papszentelés előtt állók, egyháztanácstagok, illetve nevelőszülők lelkigyakorlatai után került sorra a mi kis szerény találkozónk. A fogadtatás viszont igen kedélyes volt, még ha csak rövid időt is töltöttünk el ott. Fontosnak tartottam ennek megemlítését, hiszen egy jó találkozó/lelki nap azon is múlik, hogy azt jó környezetben lehessen megszervezni.
Miután mindenki összegyűlt, végre útnak indulhattunk Szerencs irányába, ahová szerencsésen megérkezve meglátogattuk a helyi görögkatolikus templomot, mely az egyik legrégibb egyházmegyénk területén. Itt a szokásoknak megfelelően imádkoztunk közösen egy kicsit, hiszen ha az ember templomot látogat, akkor azzal együtt Isten házába látogat el, és ha már ott jár, illik beköszönni a ház Urának. Ezek után Mezőzomborra látogattunk el, ahol a helyi parókus, Polyák Péter atya épp egy családi szilvalekvárfőzés közben látott vendégül minket, a lekvár "minőségellenőrzése" után pedig megállapíthattuk, hogy jó munkát végeztek vele. Ahogy Szerencsen, itt is meglátogattuk a helyi templomot, melynek érdekessége, hogy a II. világháború alatt sajnos romba dőlt, de kitartó munkával újra fel tudták építeni nem sokkal a háború után.
Végül a napunkat Tarcalon zártuk, ahol felmentünk az Áldó Krisztus szoborhoz, ahonnan mesés táj vetült elénk, szerte a Miskolci Egyházmegye gyönyörű vidékének egy részével, a borsodi síkságtól egészen a Bükk alján keresztül a Csereháti dombokig, illetve a Zempléni hegység egy részéig. Innen aztán testi és lelki élményekben gazdagon térhetett mindenki haza a nyár maradék is részére.
