A máriapócsi búcsúk rendjében a Miskolci Egyházmegye búcsúja az Illés napi, ebben az évben július 22.-én, ahová mintegy ötezer zarándok érkezett közös ünneplésre, hálaadásra.
Az ünnepi készület szombaton késő délután vette kezdetét a Kegyhelyen; ami szintén jeles alkalom; a Kegykép második könnyezésének 303. évfordulója. A pócsiak a Kárpátaljáról érkező közel négyszáz gyalogos zarándokot Atanáz püspök vezetésével fogadták a falu határában.
Látszólag zarándoklataink minden évben ugyanazon forgatókönyv szerint zajlanak, mégis minden zarándoklat más, mondta Orosz Atanáz. Folytatva a gondolatmenetet kifejtette, hogy életünk legfontosabb napjai ezek, hiszen mindig újabb és újabb ügyes bajos dolgainkat hozzuk Máriapócsra, amelyekre biztatást és útmutatást várunk Istentől, amelyekben az Istenszülő közbenjárását kérjük. Az Úr a mi életünkről gondoskodik, nekünk annyi a feladtunk, hogy Isten igéjét meghallgassuk és betartsuk, mutatott rá a főpásztor. A zarándoklat lelki élménye a megérkezést követő Szent Liturgiával lett teljessé, melyet a Munkácsi Egyházmegye papsága végzett, Juscsák Nilus püspök vezetésével.
Megérkezett az esti vecsernye idejére a fiatal felnőttek Tokajból indult gyalogos zarándoklata. A körülbelül nyolcvanfős csoporthoz szombaton Szocska Ábel nyíregyházi püspök is csatlakozott.
A két nagy zarándoklat mellett kisebb csoportok is érkeztek még gyalogosan, kerékpárral, illetve a Miskolci Egyházmegye parókiáiról vasárnap reggel, buszokkal. A délelőtt folyamán Trescsula László, filkeházi parókus tartott katekézist Szent Illés próféta személyéről, istenszeretetétől, és annak fontosságáról, hogy merjünk hétköznap is kereszténynek lenni.
A püspöki Szent Liturgián ünnepi gondolatait az Istenhez visszatérő szív fogalomkörében fogalmazta meg Orosz Atanáz püspök. A napi evangélium főszereplője Péter apostol, ki maga is egy zarándok példakép, aki útmutatást adott számunkra: „mint zarándokok, tartózkodjatok a testi kívánságoktól!"
A zarándoklatokhoz régóta hozzá tartozott a böjt és önmegtartóztatás, mondta a főpásztor. "Sőt zarándokok nemegyszer nagy fogadalmakat tettek. Gondviselés szerű, hogy a prokimen is épp ezt a zsoltárverset véste a lelkünkbe: "Tegyetek fogadalmat, és teljesítsétek azt a mi Urunknak-Istenünknek." De itt nemcsak ilyen testi kívánságok legyőzéséről van szó. Hanem, hogy mától fogva „minden testi kívánságot legyőzve lelki életet éljünk, mindent Isten tetszése szerint gondolva és cselekedve.” – idézte az evangélium felolvasása előtti imádságot a főpásztor. Emlékeztetett továbbá, hogy „Péter apostol a vízen járva jól elszánta magát, de aztán amikor levette tekintetét a Megváltóról, egyszerre kétségbeesett és süllyedni kezdett. Nehogy mi is így járjunk majd, amikor levesszük tekintetünket a kegyképről vagy Krisztus Urunk itteni kegyelméről!”
A hierarcha folytatta az előbbi gondolatmenetet: „Mi itt most sokan vagyunk. De otthon olykor Illés prófétához hasonlóan szinte magunkra maradunk, talán egészen kevesen képviseljük az igaz Istent. Rajtunk is múlik, hogy ne szűnjenek meg közösségeink, de Isten kegyelmén is, hiszen nélküle hiába erőlködünk. Amikor „a nép szíve nem ragaszkodik Istenéhez”, hol az anyagi javakhoz, hol a másik nemhez fordul, sőt lehet, hogy még örömében is elfordul hitétől, bűnbe esik, mondta a püspök és figyelmeztetett: „Bizony, Isten egyszer majd számon kéri, hogy mi zarándokok tudunk-e tiszta, jó szívvel ránézni minden embertársunkra, cigány honfitársainkra is. Vagy, hogy nem engedtünk-e a megvesztegetésnek, a korrupció modern formáinak. Hogy nem hajlunk-e a hízelgő beszédre, a megtévesztő hazugságra. Hogy nem pillantunk-e hamis pillantással más feleségére vagy férjére. (…) Jézus szerint „ami elhagyja a szájat, a szívből származik, és ez az, ami beszennyezi az embert. A szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, kicsapongások, lopások, hamis tanúságok, káromkodások. Nekünk tehát feltétlenül távol kell tartanunk magunktól és családunktól ezeket a szennyeket.”
„Most itt vagyunk mi a megtérés színhelyén. Azt kérjük Urunktól: „bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek!” Tudunk-e majd úgy hazatérni, hogy megbocsátunk, és teljes szívvel szolgálunk Istennek? Vagy továbbra is függünk majd valamelyik szenvedélyünktől?” Emlékeztetett a főpásztor arra is, hogy „nem mi vagyunk képesek a csodákra, hanem Istentől várjuk, hogy visszatérítsen. (…) Kihalunk, kipusztulunk, ha nem tudunk teljesen Istenhez fordulni, ha Ő nem fogja „visszatéríteni magához ennek a népnek a szívét.”
„Azért vagyunk itt, hogy népünk szívének megújulásáért imádkozzunk, s hogy mi magunk megújuljunk. Szent Illés búcsúján zsolozsmánknak e szavait ismételjük meg e kegyhelyen: „erősítsd meg szívemet, s tedd egyenessé, szelíddé és őszintévé, Üdvözítőm, mint könyörületes, a legszentebb Istenszülő imádságai által!” – zárta beszédét a püspök.
A búcsúi liturgia a szokásos ünnepi körmenettel ért véget.
