Nagypénteken Jézus Krisztus üdvösséges és félelmetes szenvedéseire emlékezünk, melyeket önként vállalt magára érettünk: a megaláztatásokat, a keresztre feszíttetést és a halált.
Jézust elárultatása után végül Pilátus elé küldik, mert csak neki volt joga a kivégeztetésre. Pilátus vívódása és végső döntése, ismeretes az evangéliumok elbeszéléséből.
Krisztust a nap harmadik órájában feszítették keresztre, amint ezt Szent Márk írja. Aztán a hatodik órától a kilencedikig sötétség lett. Ekkor történt az, hogy Longinosz százados a rendkívüli jelenségeket látva hangosan felkiáltott: „Ez valóban Isten fia volt.” Az Üdvözítő utolsó szava - „Beteljesedett” - után fejét lehajtva átadta Lelkét. A katonák, hogy megbizonyosodjanak halála felől lándzsával átdöfték Krisztus jobb oldalát, ahonnan tüstént vér és víz folyt ki. A vér az emberségére volt jellemző, a víz pedig az emberfölötti valóságára utalt. Vagy egy másik értelmezés szerint a vér a szentáldozás szentségére, a víz pedig a keresztség szentségére vonatkozott. Az eseményeknek a befejeződésekor már este lett. Arimateai József, aki több más emberrel együtt titokban lett tanítvány, bátran elment Pilátushoz, akit ismert, és elkérte tőle Jézus testét. József Nikodémussal együtt mirha és aloe-keverékkel, a zsidóknál szokásos módon tiszta gyolcsba göngyölve egy közeli sírboltban temette el Jézus testét. A testhez ragadó aloe- és mirha-keveréket azért is említette meg az evangélista, hogy majd a sírban hagyott leplet és a kendőt látva senki se vélhesse azt, hogy ellopták a holttestet.
Az események magyarázatai minden egyes jelenetet, Jézus szenvedésének minden pillanatát egy-egy ószövetségi eseménnyel vonják párhuzamba. Az Úr azért lett a hét hatodik napján, pénteken keresztre feszítve, mert ő az embert kezdetben ezen a hatodik napon alkotta. Aztán a nap hatodik órájában történt a keresztre feszítése: mert a hagyomány szerint Ádám ebben az órában nyújtotta ki a kezét a tiltott fa felé, amelynek megérintése miatt meg is halt. Mert abban az órában kellett újjáteremteni őt, amelyben összetört. S mindez azért történt egy kertben, mert Ádám is a paradicsomkertben volt. A keserű ital megízlelése is az ősszülők által megízlelt gyümölcsre utalt. A pofonok a mi arcátlanságunkat tették nyilvánvalóvá. A leköpdösés és a szégyentelen elbánás pedig azt a tisztességtelen bánásmódot, amely csak közöttünk tűnik értékesnek. A töviskoszorú az ellenünk kimondott átokra utalt. A bíborszínű köntös a reánk adott állatbőr ruhák és a mi királyi öltözetünk visszanyerése miatt került rá. A szögek a bűneink miatt kialakult tehetetlenség jelei. A keresztfa pedig a paradicsomban lévő fára utalt. Jézus átvert oldala Ádám oldalára emlékeztetett, amelyből Éva lett, aki a bűn kezdeményezője volt. A lándzsa hárítja el tőlem a tüzes kardot. Az Üdvözítő oldalából folyó víz a keresztséget jelképezi. A vér és a nádszál az íróeszköz, amellyel Krisztus király vörös betűkkel megírta ősi hazánk adományozó levelét. Azt is mondják, hogy Ádám koponyacsontja ott volt, ahová Krisztust, mindnyájunk fejét, eltemették, s eszerint ő Krisztusnak reá csorduló vérében lett megkeresztelve. Azért is hívják ezt Koponyahegynek, mert állítólag Ádámnak a vízözön során a földből előkerült koponyacsontja ide sodródott, s így csodálatos módon látható volt ezen a helyen. Salamon azonban az ősatya iránti tiszteletből egész hadseregét latba vetve sok-sok kővel befödette azt: ezért lett aztán ennek a helynek a neve „lithosztratosz”, ami kövezetet jelent. Némely legenda viszont úgy közvetítette a szentek véleményét, hogy Ádámot egy angyal temette el ide, ezért aztán ahol „a holttest volt, oda gyűlt a sas”. Krisztus, az örök Király, az új Ádám, aki a fa által elbukott régi Ádámnak keresztfájával gyógyulást hozott.
Forrás: Nagyböjti Énektár
FÉNYKÉPEK a sírbatételi nagyvecsernyéről