Megnyíltak a szikszói templom kapui

 A szikszói görögkatolikus parókiáról 1928 óta vannak anyakönyvek, szervezetileg a Miskolci Egyházmegyében, a Csereháti Esperesi Kerülethez tartozik filiáival együtt. Kicsiny kápolnáját akkor az Istenszülő születésének tiszteletére szentelték, ahogyan most az új templomot is.

Nagyon vártuk már, hogy elkészüljön, nekünk ez itt a mennyország, fogalmazták meg magukra értelmezve Aranyszájú Szent János gondolatát („A templom a mennyország kicsiben") a helyiek.

Keresztes Szilárd püspök szolgálata idején fogalmazódott meg először egy templomépítés szándéka Szikszón, az alapkövét is ő áldotta meg 2004-ben. Hosszú tervezői folyamat és egyeztetés után a munkálatok 2010-ben vettek újabb lendületet. Az évek alatt számos nagylelkű felajánlás, kormány- és önkormányzati támogatás, valamint egyházmegyei források tették lehetővé a bizánci stílusú, centrális elhelyezkedésű templom elkészültét, mely a hagyományoknak megfelelően hármas tagolódású, Bodonyi Csaba tervei alapján épült. Az előtér nagyobbik része közösségi célokat fog szolgálni, de ez a rész bekapcsolható a templomtérbe is, nagyobb események alkalmával. Másik oldalán a keresztelőmedence, a gyóntatófülke és a kórusfeljárat kapott helyett. A templomhajóban 110 főre tervezett padozat, és egy 40 főre tervezett kórus található, a jelenleg rendszeresen templomba járók számához méretezve. A szentély részében az oltár, a sekrestye és egy előkészületi tér található.

„Azért nehéz templomot építeni, mert annak ugyanolyan szigorú szabályai vannak, mint az ikonfestésnek” – magyarázta Fülöp érsek; folyamatában elengedhetetlen az imádságos lelkület, és a böjtölés. A metropolita üdvözölte azt a kezdeményezést, hogy az ikonosztázion együtt épült fel a templommal.

A templomszentelés szertartása kezdetén az oltárra helyezendő ereklye érkezett meg díszes menetben. A körmenet után a templom ajtajainak megnyitását megelőző imádságok és zsoltáros párbeszéd után vonult a papság és a hívek a templom hajójába. Az oltár lemosásának szertartását követően helyezték el benne az ereklyét, majd ékesítették fel azt. Ezután falait, majd az ikonosztázion két alapképét szentelték meg. Így vette kezdetét az első, immáron felszentelt görögkatolikus templomban mondott Szent Liturgia.

„Az Istenszülő téren Kisboldogasszony másnapján nagy boldogan templomszentelést ünneplünk” - szavakkal köszöntötte Atanáz püspök az egybegyűlteket. „Tegnap még az Istenszülő születését ünnepeltük, ma az evangélium már szent Fiának személyazonosságát tisztázta: „Kinek mondják az emberek az Emberfiát?” Péter apostol válasza sorsdöntő volt nemcsak számára, hanem minden tanítvány, és az egész kereszténység számára. „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia!” (…)

Szent Péter „Kimondotta korunk legfontosabb válaszát is. Hiszen a technikai újdonságokkal és emberi gyarlóságokkal teli világunkban továbbra sem az emberi ambíciók, hanem a teremtett világának értelmet adó Isten marad a legfontosabb. Ő saját képmására teremtette az embert, s ma is csak ő tud igazi maradandó távlatot, örökké szóló értelmet adni az emberiségnek. Ő az, aki eltörölvén az átkot, áldást hozott ránk, és meghiúsítván a halált, örök életet ajándékozott nekünk. Nélküle a legszebb technikai vívmányaink sem juttatnak célba, mert mióta bűnbe estünk, magunkat nem válthatjuk meg a gyarlóság, önzés, nagyravágyás és erőszak láncreakcióiból. Ezt igazolja az a sok erőszak is, amellyel manapság kell szembesülnünk lépten-nyomon szerte a világban.

Tegnap kitörő örömmel örültünk a megszületett Életnek. Megszületett az Istenszülő, „Krisztus Urunknak és Istenünknek eleven temploma”, „aki végtelen tisztasága folytán Isten élő hajléka lett”; általa kezdődik meg az átok legyőzése, amely a bukás óta osztályrészünk lett. Megszületett a Kapu, amely megnyitja a mennyeket, ezért ő az, aki „mindnyájunk öröme”!

Amikor Jézus boldognak mondta a benne hívő Pétert, érdekes módon szintén kaput emlegetett: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van. Én is mondom neked: te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, és az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta”. Aranyszájú Szent János szerint Jézus az egyház-építés szikla-alapjává tette Péter hitét, és olyan erővel ruházta fel, amely még az alvilágnál is nagyobb. Ezt fejezte ki a „pokol kapui”, vagy helyesebben az „alvilág kapui” emlegetése, amelyek „nem vesznek erőt” a szikla alapra épült egyházon. (…)

Amikor annak idején Hiszkija király felgyógyult halálos betegségéből, így kezdte imáját: „Így szóltam én: Napjaim közepén kell elmennem az alvilág kapuiba, megfosztva hátralevő éveimtől!”

Olykor az embernek virágkorában kell elmennie az alvilág kapuiba, vagyis a halálba, s amikor egy ilyen diagnózist megkap, mintha vége lenne a világnak. Talán ismerősi körünkben is előfordult ilyen eset. De a „pokol kapui”, vagy „alvilág kapui” nemcsak így kerülnek elő beszédünkben. Olykor játszunk idegen nyelvű megnevezésükkel, mintha a pokollal játszani lehetne. (…) Pokoli erők és alvilági hatalmak vetélkednek a világuralomért, pénzügyi, gazdasági és politikai hatalomért, nekünk pedig sohasem szabad ebbe belenyugodnunk. De mit tesz hozzá ehhez a helyzetképhez egy új templom? Vagy helyesebben: Kit tesz hozzá?

Azt a Jézus Krisztust, aki halálával megtörte az alvilág hatalmát. Aki látta „a sátánt, mint villámot lebukni az égből”. Hitünk szerint új templomunk fölszentelése azt az isteni személyt hozza közénk, akit Péter megvallott, és akit ebben a templomban is mindörökre megvallunk: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” (…)

„Ez az Úr napja, népek örvendezzetek, mert íme, a világosság Forrása és az életadó Ige könyve megjelent nekünk” – énekelhettük ünnepi himnuszunkban „és a Napkelet ajtaja megszületett, s várja a nagy Főpap bevonulását.” Szemünk előtt valósult meg az a misztérium, az a titok,amelyet tegnap így énekeltünk. S itt, Szikszó keleti oldalán valóban a magasságbeli Napkelet kapujaként tekintünk erre az új templomra, és a Magasságbeli Nagy Főpap, Jézus Krisztus száll le közénk, hogy áldozatát bemutassa, és amely jelenlétét tanúsítja. Itt jelen van Isten és a „pokol kapui” nem kerekedhetnek fölébe.” – szavakkal zárta homíliáját a Miskolci Egyházmegye püspöke.

Fülöp Attila, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár az új közösségi tér közepén elmondott ünnepi köszöntőjében a hagyományokhoz való ragaszkodás fontosságát emelte ki, valamint a szikszói közösség erejét, és ezen túlmutatva az egyházak közösségszervező munkáját méltatta. A katolikus iskolák tanévkezdési liturgiáihoz kapcsolódó buzdítása a jelenlévő papok és hívek számára is tanulságos maradt, a közösség fenntartására biztatott.

A templomszentelésen megjelentek szép száma is ennek tanúja; nemcsak a görögkatolikusok, hanem a kisváros egész közössége várakozással figyelte minden egyes tégla elhelyezését, és most már őszinte örömmel tekint az új templomra. Leskó János, a képviselő testület elnökhelyettese mondott köszönetet mindazoknak, akik a templom épülését jó szándékokkal segítették elő, hálával említette a görögkatolikus és más felekezethez tartozó hívek anyagi támogatásait is. A református testvérek nevében mondott köszöntőt Csomós Jánosné lelkész. A püspöki liturgián a metropólia papsága mellett koncelebrált a szikszói és a homrogdi plébános úr, Szarvas István és Veress Zoltán atya is. A liturgián közreműködött a Szent Efrém Férfikar. Az új templom és megújuló közösség további életére kérték az Istenszülő közbenjárását a sajópálfalai kegytemplomból gyalog érkezett zarándokok.

„Aki templomot épít, jövőt épít” – mondta Füzesséri József polgármester köszöntőjében. Szikszó város önkormányzat határozatát az ünnepségen hirdette ki: Pro Urbe díjat adományoz Moldván Tibor parókusnak, közel egy évtizednyi erőfeszítéseit megköszönve.

Adja Isten, hogy a lassan száz éves parókia új templomával sok száz éven át hirdethesse Isten dicsőségét!

KÉPEK

KÉPEK, Leskó Dániel

KÉPEK, Fagyas Zsusza