Ökumenikus istentiszteleten adtak hálát a 10 éves Keresztény Roma Szakkollégiumi hálózatért. A jubileumi programokat ugyan a koronavírus-járvány átírta, de a közös szertartás kisebb létszámmal megvalósult a debreceni görögkatolikus főszékesegyházban. Az istentiszteletet Fülöp érsek-metropolita atya vezette, igét pedig Balog Zoltán református püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke hirdetett.
Ökumenikus
Ökumenikus hittanóra a hittanosok még nagyobb egységéért
Az ökumenikus imahét kiváló alkalomnak bizonyult, hogy az "ökumené" az iskolai hittanórákon is megvalósulhasson.
"Ha tudjuk, hova és kihez tartozunk, még egy kórház is lehet hegy"
A budapesti Szent Margit kórház főigazgatójának, Dr. Szentes Tamásnak a kezdeményezésére tartottak ökumenikus vecsernyét a kórház kápolnájában. A prédikációban Balog Zoltán református püspök arról is beszélt: mindig az Isten teszi meg az első lépést az ember felé.
Ökumenikus vecsernye a Szent Margit kórházban - világhálón is követhető
A budapesti Szent Margit kórház főigazgatójának, Dr. Szentes Tamásnak a kezdeményezésére a kórház kápolnájában is lesz közös istentiszteletet.
Nyilatkozat a 2021. évi Ökumenikus Imahéttel kapcsolatban
Az alábbiakban a négy történelmi egyház helybeli vezetőinek közös nyilatkozatát adjuk közre a január 17-től kezdődő imahéttel kapcsolatban.
Ökumenikus püspöki találkozó Miskolcon
Negyedik alkalommal találkoztak a Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa és a Magyarországi Görögkatolikus Hierarchák Tanácsának aktív tagjai, ezúttal a Miskolci Egyházmegye püspökségén.
Atanáz püspök: „Az emberiesség mércéje az Istenember”
Az ökumenikus imahét záró alkalmát a minorita templomban tartották Miskolcon, a négy történelmi egyház vezetőjének részvételével.
Ökumenikus imahét 2020
Az Ökumenikus Imahetet 2020. január 19-26. között rendezik meg. Miskolcon az imahét közös záró alkalma január 25-én, a minorita templomban lesz.
Kétoldalú ökumenikus püspöki találkozó Aszódon
A Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa és a Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyház püspökei 2019. február 4-én, immár harmadik alkalommal találkoztak.
Ökumenikus imahét Miskolcon
Az ökumenikus imahét záró alkalmát január 26-án tartották a belvárosi evangélikus templomban.