Fülöp metropolita a szinódus utolsó ülésszakáról

A  záródokumentum  több nyelvre való fordítása folyamatban van. A szöveg egy imával zárul, amely a szinódus eredményeit az Istenszülőre bízza. „Tanítson meg minket arra, hogy együtt tanítványok és misszionáriusok, szinodális egyház lehessünk.” Erről is beszélgettünk Kocsis Fülöp metropolitával.

- Milyen előkészületet igényelt saját részről az idei találkozó?

- Jóval hamarabb megkaptuk instrumentum laborist, amelyből volt alkalmunk készülni. Érdekes, már akkor feltűnt, hogy egészen más jellegű szöveget kaptunk kézhez, mint egy évvel korábban. Ennek kifejezetten örültem, mert sokkal inkább lelki tartalmúnak tűnt, és jobban magára, a szinódusi magatartásra, a szinodalitás szemléletére összpontosított ez az új szöveg. Ugyanakkor meglepve vettem észre, hogy nagyon sok, igen fontos pont egyszerűen ki lett hagyva belőle.

- Melyek voltak ezek, és mi lehetett az oka?

- A pápa nagyon tudatosan kiemelte azokat a pontokat, amelyek súlyos kérdésként vannak jelen az egyházunkban, ugyanakkor mégsem ennek a szinódusnak a feladata, hogy megoldja ezeket. Szám szerint 10 ilyen pontot emelt ki, ezeket10 különböző szakértői csoportra bízta, hogy dolgozzanak rajta. Ez eleinte többünknek csalódást okozott, hiszen az előző instrumentum laborisban például egy külön fejezet foglalkozott a keleti egyházakkal. Most ez teljesen kimaradt. Nem tagadom, eleinte volt bennünk méltatlankodás is emiatt. De megértettük, hogy sok más kérdés sem oldható meg egyetlen ilyen szinóduson. Ezekkel a kérdéskörökkel szakértők foglalkoznak, akikkel viszont volt alkalmunk találkozni, nekik kérdéseket föltenni. Ezen a ponton is jelentős szemléletváltás történt.

- Idén is lelkigyakorlattal kezdődött a találkozó, de most nem három, hanem két napos volt a lelki előkészület.

- Később ezt is megértettük, hogy miért. Az egy hónapos munka során ugyanis beiktattak több lelkinapot is, még inkább azt hangsúlyozva ezzel, hogy tulajdonképpen egy lelki folyamatnak vagyunk a részesei.

- Mielőtt elindult Fülöp atya Rómába, említette: nagyon nagy alázat kell ahhoz, hogy egy ilyen komoly, összetett munkát véghez vigyenek közösen. Megvolt-e vajon ez az alázat a résztvevőkben?

- A közös munkához mindig alázat kell. Itt ennek különös szerepe volt, hogy el tudjuk fogadni az újszerű dolgokat, amiket például az imént is említettem. Érzékelhető volt, hogy nem kevés bizalmatlanság övezte magát a szöveget, magát a szinódust is. Mindenképpen kell alázat ahhoz, hogy esélyt adjak mások véleményének, álláspontjának, hogy nem csak az lehet a jó, amit én gondolok. Ehhez erőfeszítésre van szükség, meg kell erőltetni magunkat, hogy elengedve a saját elképzeléseinket, képesek legyünk befogadni a másik nézetét. Ám, hangsúlyozom, ez nem lehet csupán emberi erőfeszítés. Itt a Lélek segítségre van szükség, akire viszont oda kell figyelni. Azt mondhatom, nagyon megéri. Ez teszi az embert szinodálissá. Ilyen értelemben a szinodalitás új tartalmat kapott. Már nem csak püspöki szinódusról van szó, hanem egy olyan szemléletről, amelyet a pápa korábban is hangsúlyozott:ez a befogadás, a nyitottság, a másiknak az elfogadása. No, ez nem megy alázat nélkül! Munkamódszerünk egyik eszköze kell, hogy legyen az alázat.

- Sikerült vajon maradéktalanul?

- A Lélek nagyon sokat segített: minden gőgünk és bezárkózásunk, pökhendiségünk ellenére is, hogy kihozta belőlünk és a közös munkából azt, ami a szinódus gyümölcsének tekinthető.

- Tavaly is készült ilyen záródokumentum. Most 355 résztvevő dolgozott, s végül 155 pontról szavaztak. A legtöbb pont kétharmados támogatást kapott, és volt 11 olyan pont, amelyre mindenki igent mondott. Viszont a legtöbb ellenszavazatot, 97-et az a pont kapott, amely nyitott kérdésnek ítélte meg a nők egyházban betöltött szerepét.

- Ez egy érdekes helyzet volt. Megmondom őszintén, már előre sejtettem, hogy ez a pont igen sok ellenszavazatot fog kapni. De miért? Mert valójában két oldalról övezte elégedetlenség. Voltak, akik úgy látták, nem elég szókimondó, nem elég progresszív, sokkal több mindent kellett volna még beletenni ebbe a pontba. Nem tagadom, én a másik oldalról tartottam vitathatónak a megfogalmazását. Az én álláspontom az, hogy a nők szerepe és megítélése ma azért nagy kérdés az egyházban, mert megváltozott a világ. Nem állíthatjuk, hogy az elmúlt kétezer évben a nők soha nem találták volna a helyüket az Egyházban, s most eljött a szinódus, hogy ezt helyre tegye. Kétségtelen, hogy az elmúlt századok során súlyos hiányosságok voltak ezen a téren. Ma már értetlenül állunk az előtt, hogy a nőknek például nem volt szavazati joguk, nem volt beleszólásuk semmilyen döntésbe, sokszor a férfiak szolgáinak tekintették őket, és ők is saját magukat. De nem lehet az Egyház hibájának tekinteni az adott kultúrák szemléletét, fölfogását. Ma nagyon sok minden megváltozott és az Egyháznak kell segítenie abban, hogy a megváltozott szemléletben is kiteljesedett életet tudjanak élni a nők. A Szentírás is szép példákat hoz arra, hogy az Egyház életében milyen fontos szerepet töltöttek be a nők. Tehát a sok ellenszavazatot nem azért kapta ez a pont, mert nem kellene foglalkozni ezzel a kérdéssel, hanem mert nagyon mást gondolunk erről egyik és másik oldalról. Ezen tehát tovább kell dolgozni.

- A másik nagyon fontos, amit kiemeltek az elemzők, az a gyermekvédelem. Elég erősen fogalmaz a záródokumentum: betegnek nevezi a mai társadalmat, hiszen szégyen az a szenvedés, amit el kell szenvedniük a védtelen gyermekeknek a mai világban.

- Ahogy a szöveg is mondja, szégyen és botrány, hogy milyen sok gyermek szenved igazságtalanul, akár a szegénység, akár a rossz anyagi elosztás miatt, akár a hatalmi magatartások, vagy a szexuális visszaélések, sőt a gyermekkereskedelem és a gyermekek helyzetével való bármiféle visszaélés miatt. Ezek a jelenségek nem a XXI. század sajátjai. Fájdalom, de ki kell mondani, ez mindig így volt. Ez a rosszra hajló emberi természetnek a következménye, hogy ahol gyengeséget lát, ott az erősebb visszaél ezzel a helyzetével. Tehát a gyermekek szenvedése ebből a bűnös emberi magatartásból származik, csak eddig nem jött felszínre, vagy nem ilyen elemi erővel. Viszont éppen az Egyház az, amelyik legkomolyabban foglalkozik vele. Elsőként az Egyházban bukott ki, hogy egyáltalán ilyen van, és az Egyház kezdte el legerőteljesebben ennek a kezelését. Az Egyház állt bele leghatározottabban, hogy ez így nem mehet tovább. De sajnos, sok időnek kellett ehhez eltelni, sok fájdalmas tapasztalatot kellett átélni ahhoz, hogy ide eljussunk. Ma már világossá lett, Ferenc pápa ezt nagyon hangsúlyozza, hogy nekünk elsőnek kell lenni abban, hogy az efféle abúzusokat, visszaéléseket, szeretetlenségeket megszüntessük és kiiktassuk az életünkből.

Szent II. János Pál pápa a mai világot a halál civilizációjának nevezte, ez a mostani dokumentum pedig beteg társadalomnak írja le. Mert beteg az ember, ha nincs mellette Isten. Isten nélkül az ember szörnnyé válik. Nem ettől szenvedünk? A mai világ voltaképpen Istent szomjazza Isten hiányzik neki ebből a világból. Meggyőződésem, hogy ettől szenvedünk legjobban. Azt hittük, hogy fölépítettük a földi Paradicsomot, s látszólag már-már olyan is, de igazából attól szenvedünk, hogy az Úristen kimaradt belőle.

- Azt mondták, hogy kézzelfogható változás nélkül a szinódusi egyház víziója nem lesz hiteles. Milyen változásokat hozhat ez a találkozó esetleg akár a görögkatolikus egyház életében?

- Látványos eredményeket nem fog hozni, inkább lassú szemléletváltást kínál vagy követel, amely abban mutatkozik meg, hogy sokkal nyitottabbnak kell lennünk egymás felé, és egymáson keresztül a Lélek felé. Görögkatolikus egyházunkban az imádságnak sokkal nagyobb szerepet kell kapnia, mert csak így tudjuk rávezetni magunkat, hogy jobban figyeljünk a Lélekre. A szinódusi magatartás, a szinodalitás azt jelenti, hogy a Lélekre figyelve fordulunk a másik felé. Hogy megértsem: a másik emberen keresztül az Úristen szól hozzám. Ez csak akkor tud működni, hogyha sokkal nagyobb odaadással próbálok figyelni a Szentlélek szavára. Ennek a gyakorlópályája az imádság. Amikor imádkozom, beszélgetek Istennel. De vajon mennyire hagyom szóhoz jutni? Mennyire figyelek oda, hogy ő mit mond? Ebben bizony súlyos hiányosságaink vannak, amit eddig is tudtunk, és beszéltünk is róla. A záródokumentum közvetlen tanácsokat is ad erre vonatkozóan.

Vagyis imádkozzunk többet és vegyük is azt komolyan! Ferenc pápa a szinóduson keresztül nagyon jó érzékkel erre világított rá, hogy ez hiányzik a világból. Ez hiányzik az életünkből, hogy jobban figyeljünk az Istenre.

- Nagyon sok szerzetes, nővér, világi, lelkipásztor volt Rómában, sok mindenkivel együtt dolgozott, kötött-e új ismeretséget, kik voltak azok, akik most nagy hatással voltak önre?

- Számtalan új ismeretség született különböző országok résztvevőivel. Fájdalmas tapasztalat volt viszont, hogy nagyon sok olyan emberrel találkoztam, akik konkrét háborús övezetből jöttek. Ukrajnából is volt néhány püspök atya, de Gáza, Izrael, Szíria, Libanon, vagy éppen Ázsia vagy Afrika egyes országaiban is belső maffiaharcok, polgárháborús helyzetek uralkodnak. Az onnan érkező emberekkel beszélgetve átértékelődik a saját élethelyzetünk. Az egyik legérdekesebb egy brazil hölgy volt számomra, aki prostituáltakkal és kiszolgáltatott helyzetű nőkkel foglalkozik. Egy imacsoportnak volt korábban a tagja, ennek köszönhetően került kapcsolatba ezekkel a nőkkel, és akkor ébredt rá, hogy ez az ő élethivatása. Nagyon nagy hatást tett rám az ő magatartása, hivatástudata.

Volt alkalmam megismerkedni indiai, keleti egyházi vezetőkkel. Számtalan meghívást is kaptam: például a Zöld-foki szigetekre, Etiópiába, Új-Zélandra is hívtak az ottani püspök atyák. Akár egész évben utazgathatnék, az egész világot bejárhatnám ezeknek a meghívásoknak köszönhetően.De persze, nem ez a dolgom. A szinódus gyümölcse ennél mérhetetlenül gazdagabb, és sokkal fontosabb egyéb feladatokat ró ránk. A nagy munka tehát most kezdődik: sokkal jobban hangolódjunk rá a Lélekre, akkor harmónia lesz majd közöttünk is.

Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/BSZI