Michael Wallace Banach homíliája

 Michael Wallace Banach

Az egyházmegye centenáriumi zarándoklatán elhangozott homíliát az alábbiakban adjuk közre

Excellenciás és Főtisztelendő Michael W. Banach magyarországi apostoli nuncius homíliája a Miskolci Egyházmegye egyházmegyei zarándoklata alkalmából

Máriapócs, 2024. június 1.

Kedves Püspök atya! Kedves Papok, Szerzetesek és Szerzetesnők! Kedves Testvérek!

 Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek veletek ma délelőtt, amikor a Miskolci Egyházmegye zarándoklatát ünneplitek ezen a máriapócsi, görögkatolikus kegyhelyen. Szívből köszönöm püspökötöknek, Orosz Atanáz püspök atyának a kedves meghívást, hogy töltsem veletek ezt a különleges napot.

Mint tudjátok, az apostoli nuncius vagyok, a Szentatya magyarországi nagykövete, személyes képviselője. Ferenc pápa biztosítani kíván benneteket lelki és atyai közelségéről, valamint imáiról. Azt akarja, hogy tudjátok, hogy Isten szeret benneteket, és Isten meg akarja mutatni nektek megbocsátását és irgalmát. Azt akarja, hogy növekedjetek a hitben – a szeretetbe és irgalomba vetett hitben, valamint katolikus hitetekben.

Engedjétek, hogy Krisztus új élete átformáljon benneteket. Az ezen a Szent Liturgián elhangzó szentírási olvasmányok valóban gazdagok! (Róm 3,19-26; Mt 7,1-8) Lehet, hogy első hallásra egy kicsit nehéznek tűnnek megfogalmazásukban, de sok inspirációt is kínálnak Krisztus követéséhez 2024-ben, valamint a 2025-ös jubileumi évre való felkészüléshez.

Az első olvasmányban Szent Pál megmutatja, hogy Jézus Krisztus eljövetelével új korszak kezdődött az emberi történelemben. Ezek a versek alkotják a rómaiakhoz írt levél legfontosabb részét, és tulajdonképpen Pál evangéliumának lényegét fogalmazzák meg: a Krisztus-eseménybe vetett hit általi üdvösséget.

Isten igazságossága nem Mózes törvényének eredményeként, hanem attól függetlenül mutatkozik meg: „Most azonban az Isten előtti megigazulás a törvénytől függetlenül lett nyilvánvalóvá, amint a törvény és a próféták is tanúsítják”. (Róm 3,21) Krisztus az isteni szentség kézzelfogható megnyilvánulása, és ezt az isteni igazságosságot csak azok értik meg, akik a hit szemével rendelkeznek: „Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik az Isten dicsőségét.” (Róm 3,23). Ezt teszi Isten igazságossága, nem emberi érdemek által, hanem a Krisztus Jézusban véghez vitt megváltás erejével: Megigazulásukat azonban ingyen kapják, Isten kegyelmének erejéből, Jézus Krisztus megváltása árán.” (Róm 3,24).

De hogyan? „Akit Isten rendelt vére által történő engesztelésül, a hit révén” (Róm 3,25). Pál azt mondja, hogy Krisztus halála és feltámadása az élet kötelékét hozta létre mindazokban, akik egyek Krisztus Jézusban. A hangsúly nem Krisztus halálán van, hanem az új életen, amelyet a feltámadt Krisztus önt belénk.

Mindennek az alapja a hit, Isten igazságos és jó beavatkozásának, Isten felszabadító igazságosságának elfogadása. Ezen az alapon állva tehetünk jó cselekedeteket, sőt sokszorosan meg is kell tennünk ezeket, anélkül, hogy azt hinnénk, hogy ezek által érdemeljük ki a megigazulást. A hit vezet el annak megvallására, hogy mindent Istentől kaptunk, hogy képtelenek lennénk bármiféle kiengesztelődésre Istennel és egymás között, minden érdem nélkül. Erre a szilárd alapra lehet tehát mindent felépíteni, Isten dicsőségére.

Nemde ez volt Szent Jusztinosz hitvallónak és vértanúnak tapasztalata, akiről ma a latin és a görögkatolikus egyház együtt emlékezik meg? Hallgassuk meg szavait, melyeket Róma prefektusa, Rusticus előtt mondott: „Bár iparkodtam megismerni mindenféle tant, de csak a keresztények igaz tanításához csatlakoztam: ennek igazságait csupán azok nem fogadják el, akik tévedésekben botorkálnak... [Örömömet lelem ebben a tanban] ... mert igaz hittel követem ... Igen, keresztény vagyok.”[1] És még radikálisabb: „A napba vetett hite miatt – mondta Szent Jusztinosz vértanú – soha senkit nem láttak halálra készen.”[2]

Milyen szép! Szent Pál büszke volt arra, hogy keresztény, és teológiai magyarázatokat adott a hitnek. Szent Jusztinosz nem félt megvallani keresztény hitét, és életét adta érte. És mi is, zarándokok ezen a máriapócsi kegyhelyen, örömünket leljük a keresztény tanításban, igaz hittel akarjuk követni, és hirdetni akarjuk a magyar társadalomban: Igen, keresztények vagyunk!

Engedjétek, hogy a Jézusba vetett bizalom vezessen benneteket. Az evangélium a mély bizalom leckéjét adja nekünk: a mennyei Atya jó, és jó dolgokat ad nekünk, ha kérjük tőle. Van egy szempont, amely fontosnak tűnik számomra, és ez a következő: amikor Istentől kérünk, mindig rá kell hagynunk a választ, és nem szabad azt már előre helyette megfogalmaznunk.

Jézus azt mondja: „Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek! Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak.” (Mt 7,8) Amikor keresel, találsz, de előfordulhat, hogy jobbat találsz, mint amit kerestél. Amikor kopogtatsz egy ajtón, általában kinyílik, de nem tudjuk, mit fogunk találni az ajtó mögött. Az imádságban nem egy automatához fordulunk, amely megadja nekünk, amit akarunk, hanem az imádság mindig párbeszéd Istennel; megoldás keresése egy helyzetre, létünk valamely problémájára, amely néha mélyen gyötör minket vagy néha csak az életben való tájékozódás szempontjából fontos. Ezért kérjük az Urat, de ne egy szép és már elkészített megoldással menjünk elé. Aszerint kérjük, ami szükségesnek tűnik számunkra, de bízzuk rá, hogy megtalálja a megoldást. A megoldás, amit Isten javasolni fog nekünk, mindig kreatív megoldás lesz, amely felülmúlja azt, amit korábban gondoltunk. Még akkor is, ha a kegyelmet, amelyet kértünk, nem kérésünk szerint kapjuk meg. Az imádság többről szól: egy olyan egyesülés történik Istennel, amely ezt az anyagi jótéteményt a lelki fejlődés eszközévé alakítja, és megnyitja szívünket Isten és mások szeretetére.

Nem ez Szent Jusztinosz tapasztalata is? A rá váró korbácsolások és lefejezés láttán Szent Jusztinoszban bizalom volt, amelyet a hiteles imádság alakított ki benne. Hallgassátok meg újra a szavait: „Remélem, hogy belépek abba a lakásba, ha ezt elszenvedem. Mert tudom, hogy mindazok számára, akik szent életet éltek, az isteni kegy az egész világ végéig fenn van tartva. Nem csak elképzelem, hogy felmegyek a mennybe, és méltó jutalmat kapok, de pontosan tudom, és nagyon biztos vagyok benne... Biztosak vagyunk abban, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus üdvözít minket, ha büntetést kapunk, mert ez üdvösséget és bizalmat ad nekünk Urunk és Megváltónk legfélelmetesebb és egyetemes ítélőszéke előtt.”[3]


Milyen szép! Jézus arra tanít minket, hogy hosszan és kitartóan imádkozzunk, hogy átalakítsuk vágyainkat, és így megegyezzenek azzal az isteni megoldással, amelyet Isten meg akar találni velünk. Szent Jusztinosz az imádságban talált rá, mintegy meglepetésként az elhatározásra, hogy életét Krisztusnak és az evangéliumnak ajánlja fel. És mi is, zarándokok ezen a máriapócsi kegyhelyen, mindig arra a megoldásra törekszünk, amelyet Isten Lelke teremt, arra a megoldásra, amely mindig új és valóban Isten munkája, amely az imádság által valósul meg.

Engedjétek, hogy Mária, az Egyház Anyja és a Hit Anyja elcsábítson benneteket. Van, aki megmutatja, hogyan alakíthat át minket Krisztus új élete, van, aki arra tanít, hogy bizalommal imádkozzunk. Neki szentelték ezt a máriapócsi kegyhelyet; Ő az, akihez ma zarándokolni jöttök. Ő Mária, „a legszentebb, legtisztább, legáldottabb dicső királynénk, az Istenszülő és mindenkor szűz”.

Ferenc pápa első „A hit világossága” című enciklikáját, egy Máriához intézett imával zárta. Ezt az imát most mindannyiótokért imádkozom, kérve a Szűzanya, az Egyház Anyja és hitünk Anyja közbenjárását, aki karjaiban tartotta az emberré lett Isten Irgalmát:

Ó, Anyánk, segítsd hitünket!

Nyisd meg hallásunkat a szóra, hogy felismerjük Isten hangját és az ő hívását.

Ébreszd föl bennünk a vágyat, hogy elhagyva földünket és befogadva az ő ígéreteit, kövessük az ő lépteit.

Add, hogy megérintsen bennünket az ő szeretete, hogy mi a hittel meg tudjuk érinteni őt.

Segíts, hogy teljesen ráhagyatkozzunk, higgyünk az ő szeretetében, főként a szorongatás és a kereszt óráiban, amikor a hitünknek érettebbé kell válnia. Ültesd el hitünkbe a Feltámadott örömét.

Emlékeztess minket, hogy aki hisz, soha nincs egyedül.

Taníts minket Jézus szemével látni, hogy ő legyen a világosság utunkon. S hogy a hit e világossága egyre növekedjék bennünk, mindaddig, amíg el nem jön az alkony nélküli nappal, aki maga Krisztus, a te Fiad, a mi Urunk![4]

Úgy legyen! Ámen!

 

[1] Jusztinusz és társai "vértanúságának aktái", 1-5 fejezet. Patrologia Greca 6, 1366-1371 és az Imaórák Liturgiája, III, június 1.

[2] Dialogus tryphone Iudaeo, 121, 2: Greek Patrolgia 6, 758, idézi a Lumen fidei enciklika 1. pontja: vö. az alábbi 4. jegyzettel.

[3] Ugyanott.

[4] Ferenc pápa, Lumen fidei-i enciklika  a hitről (2013. június 29.), 60: https://www.vatican.va/content/ francesco/it/encyclicals/documents/papa-francesco_20130629_enciclica-lumen-fidei.html (.)

 

Címkék