Cigánypasztorációs tapasztalatcsere a Kárpát-medencében

Erdélyi tanulmányúton jártak egyházmegyei cigánypasztorációs munkatársak

csoportkép

Cigánypasztorációs tapasztalatcsere a Kárpát-medencében eseménysorozat együttműködő partnerei számára. Az Egri, Miskolci és a Nyíregyházi Egyházmegye képviselői látogattak el néhány helyszínre Maros, Kovászna és Hargita megyében.

Énekszóval és közös szentmisével várták a tanulmányút résztvevőit a marosvásárhelyi Hidegvölgy-kápolnájában a romatelep gyermekei.

a templomban

Palkó Ágoston atya vezetésével szépen fejlődnek a gyerekek hitben, közösségben és a kulturális hagyományok ápolásában is. „Én nem viszek semmit, és nem kérek semmit. Csak szeretettel lehet bármit elérni” – vallja Guszti atya.

Sepsiszentgyörgyön Péter Szabolcs, a Gyulafehérvári Caritas munkatársa, közösségfejlesztő facilitátor kalauzolta őket Őrkőn.

Bármerre jártak, érezhették a bizalmat, amely a Caritas munkatársai és a helyi lakosok között kialakult, hiszen így tudnak a családok előrejutásában, a gyermekek tanulmányaiban személyre szabottan segíteni, és az alulról építkező közösségeket egyházi, egyházi kötődésű és önkormányzati projektekkel segíteni.

a gyerekekkel

A látogatók bepillantást nyertek az óvoda, a „fehér ház”, azaz a nappali foglalkoztató tevékenységeibe, és a negyed szociális lakás- és óvodafejlesztésre irányuló erőfeszítéseibe is.

A tanulmányúton lévő cigánypasztorációs munkatársak Urunk mennybemenetelének ünnepét a Néri Szent Fülöp Általános Iskola diákjaival együtt ünnepelték a Mária, a Világ Királynője-templomban.

A Szeretet Misszionáriusainak négyfős közössége szolgál Őrkőn, napi imájukban kérve áldást a közösségben végzett munkájukra: Hadd hirdessünk téged szavak nélkül, életünk példájával, annak megragadó erejével, amit érted cselekszünk, szívünk Irántad érzett teljes szeretetének minden jelével.”

Őrkői jelenlétüket a szerzetesnővérek templomépítéssel kezdték harminc évvel ezelőtt. Vallják, hogy ez a forrás a legtöbb, amit adhatnak. Ezáltal tapasztalhatjuk meg, hogy „Isten dolgozik és cselekszik közöttünk”.

A cigánypasztorációs munkatársak rövid látogatást tettek Székelypetőfalván is, ahol a helyi kis iskolába – az elemi első négy osztályába –, illetve óvodába járnak a gyerekek az apró településen.

A Gyulafehérvári Caritas itt is családsegítő programot vezet az önkormányzattal együttműködésben – tájékoztatott Kovács Ottília közösségi facilitátor.

Orosz Rita

Csíkszentkirályon Kalányos Ottó atyával és önkéntes csapatával találkoztak, akik az alcsíki cigánypasztorációért fogtak össze. A néhány éve alakult csoport számos programot szervez a helyi roma gyermekek és családok számára. A csíkkozmási fiatalok táncbemutatót tartottak a vendégeknek.

A hazai egyházmegyei cigánypasztorációs munkatársak hosszú évek óta rendszeresen találkoznak határon túli egyházmegyék, illetve a Gyulafehérvári Caritas munkatársaival; számos szakmai tapasztalatcserét és közös lelkiségi programot tartottak már.

„Most jólesően tapasztaltuk, hogy a gyermekek milyen örömmel és nyitottsággal fogadták kis csoportunkat, szívesen hallgatták a beszámolókat a határon túli kortársaik pályaválasztási lehetőségeiről, tanulmányairól, az egyházi közösségeink minitalálkozóiról. A segítő-támogató munkában részt vevő szakemberek, önkéntesek és egyháziak részéről pedig hiteles, tettre kész és önfeláldozó jelenlét tanúi lehettünk. Isten áldása legyen rajtuk!” – szerepel Bángi-Magyar Anna (Boldog Ceferino Intézet, BCI) és Oroszné Obbágy Rita (Miskolci Egyházmegye) beszámolójában.

Az eseményről készült teljes képgaléria ITT tekinthető meg.

Forrás: Magyar Kurír

Címkék