Tanodás nyílt nap a szakkollégiumban

A miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium a tanodába járó gyermekeket látta vendégül

előadáson

Az idei évben is sikerrel zárult a Tanodás Nyílt Nap a Görögkatolikus Roma Szakkollégiumban, amelyen a Forrás Görögkatolikus Tanoda, a Paraklisz Tanoda, és a Szent Miklós Edelényi Tanoda gyermekei vettek részt. Az eseményt Makkai László igazgató atya imádsága nyitotta meg, majd köszöntőjével folytatta, amelyben interaktív módon hangsúlyozta a továbbtanulás fontosságát a jelenlévők számára.

Makkai atyával

A szakkollégium diákjai és munkatársai informatív prezentációkat tartottak, bemutatva a szakkollégium programjait, amelyek érdeklődést keltettek a fiatalok körében. A kollégisták az egyetemi élet rejtelmeit is megosztották a jelenlévőkkel, bemutatva a felsőoktatás világát.

előadáson

A programot egy szeretetvendégség követte, ahol a résztvevők kötetlenül beszélgethettek és megismerkedhettek egymással. Ezt követően a kollégium udvarán játékosan folytatódott a nap.

A rendezvényt egy kellemes séta zárta a miskolctapolcai parkban, ahol a résztvevőknek lehetőségük nyílt megismerni a környéket.

a szakkoli udvarán

Ez a nyílt nap ismét bebizonyította, hogy a tanodák és a szakkollégium együttműködése mennyire fontos a fiatalok jövője szempontjából, hiszen a továbbtanulás lehetőségeinek megismerése és a közösségi élmények nagyban hozzájárulnak a személyes fejlődésükhöz.

Szalai Seron