Az Egyháztörténészek IX. Országos Találkozójának adott otthont a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola június 15-16-án.
![egyháztörténészek](/sites/default/files/styles/content_width_770px_/public/2023-06/egyhaztorteneszek_9_orszagos_talalkozoja_1_nap_2023_ptn00050.jpg?itok=E_dtQbs4)
A tanácskozás panelbeszélgetéseinek középpontjában idén a "bemutatható egyháztörténet", vagyis az emlékhelyek, múzeumok és gyűjtemények szerepe, valamint múzeumpedagógiai jelentősége állt. A kétnapos rendezvényen sor került az MTA-SZAGKHF Lendület Görögkatolikus Örökség Kutatócsoport kutatási eredményeinek összefoglalására is, mostanában megjelent művek könyvbemutatójára és könyvvásárra is.
Véghseő Tamás, a konferencia házigazdája és a szervezőbizottság tagja megnyitó beszédében elmondta, hogy tavaly a pécsi konferencián, bár még merész gondolatnak tűnt, de mégis meghívta a résztvevőket a főiskola nevében az akkor még csak készülőfélben lévő Görögkatolikus Múzeumba és Szent Atanáz Vendégházba. Ennek a meghívásnak eredményeként kaphattak a konferencia résztvevői most már szállást az új vendégházban, és a program része lett a néhány hete megnyílt Görögkatolikus Múzeum megtekintése, valamint az a műtárgy adományozás is, melyet Tamás atya magánszemélyként vett, s mely által másokat is adományozásra szeretne ösztönözni.
A konferencia résztvevőit Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök is köszöntötte, aki egy számára kedves Herbáriumot fellapozva a következőket mondta: „A tárgyak mögött mindig van egy személy, egy élet, egy érzelem, egy időszak, amelyek mesélnek mindannyiunk számára.” – ezzel szemléltette annak a tevékenységnek a jellegét, melyet a kétnapos rendezvény alatt feltártak a meghívott előadók: sokéves kutató- és háttérmunka nyomán a múltnak, a múlt értékeinek, az egyház történetének, kincseinek megjelenítése.
A teljes beszámolót a főiskola honlapjára kattintva olvashatják el.