A költemény az alábbiakban olvasható
Marczi András: A fohász
Útszéli kereszt, megfeszített Krisztus.
A kereszt talapzata a sártól lett piszkos.
Nyírfának árnyéka takarja az arcát,
Úgy nézi gyermekét e világnak ormán.
„Emlékezz meg rólam a Te Országodban!”
Hangzik a könyörgés néma áhítatban.
Bűnnel terhelt lelkem Hozzád emelem,
Én, ki kereszted oly sűrűn terhelem.
Vajon hány gyermeked van e Föld kerekén,
Ki hozzám hasonlón irgalmad keresé?
Ki útszéli keresztnél reménykedve megáll,
S bízik, hogy nálad kegyelmet talál.
Leteszem csokromat feszületed alá.
Bűnöm, aggodalmam, pipacsom és rózsám.
Keresztet vetek s útnak indulok.
Könnyebb szívvel, már biztosan haladok.
De még egyszer az útról visszanézek,
S bizalommal kereszted fürkészem.
Hiszen gondolatom még mindig ott van:
„Emlékezz meg rólam a Te Országodban”