Gorcsa János újszentelt áldozópap Sajópetriben mutatott be Szent Liturgiát, ahol mintegy négy éven át segítette a közösség munkáját
Thodoryné Szarka Anita írása az eseményről:
Gorcsa János újszentelt áldozópap 2022. május 29-én első vasárnapi Szent Liturgiáját ünnepelte sajópetri templomunkban. Akik ott voltunk, úgy gyűltünk össze erre a szép ünnepre, hogy tudtuk, régen az emberek több falu távolságot is gyalogoltak azért, hogy egy újszentelt pap áldásában részesülhessenek.
Büszkeséggel átitatott várakozás töltötte meg a hívek szívét erre a napra készülve, ugyanakkor szomorúan gondolt mindenki arra, hogy a következő vasárnaptól hiányozni fog valaki a templomunkból. Amikor Jánost diakónussá szentelték, sokszor emlegettem, hogy milyen nagy ajándékot kaptunk azáltal, hogy szertartásaink „angyali jelenléttel” gazdagabban folytatódhattak. Emlékeinkben felidéztük a liturgiák ünnepélyességét, a böjti időszakok szép szertartásait, a legutóbbi húsvét felemelő emlékeit. A templomon kívül a gyerekekkel eltöltött hittanórákat, megannyi segítségnyújtást, tanodai foglalkozást, játékot, focit, kirándulást, nyári táborozást…
A Szent Liturgia előtt tanúi lehettünk az áldozópapi liturgikus ruhákba való felöltözésnek, hallhattuk az imákat, amelyeket a pap minden beöltözéskor elmond.
Az Úr menybemenetelének ünnepkörében, a nikeai zsinati atyák vasárnapján, egy papi élet kezdetén meghatározó evangéliumot hallhattunk Jézus főpapi imájából. A parókus homíliájában az Atyával beszélgető Jézus szavai alapján foglalta össze a pap feladatát. „Az örök élet az, hogy ismerjenek téged, egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust.” (Jn 17,3) „Mennybemenetelével az Úr az előző ünnepen azt üzente számunkra, hogy neki el kell mennie, hogy elküldje a Vigasztalót. Mennybemenetel ünnepe és Pünkösd között egy várakozásban él az Egyház. Liturgiánkban a Mennyei király kezdetű imánkat nem helyettesíti semmi. Van egy hiátus ebben a tíz napban, valami hiányzik. A várakozásnak egy nagyszerű időszaka ez a tíz nap. Az új pap is tele van szolgálatának kezdetén várakozással: hogyan tudom Isten életét továbbadni embertársaimnak, hogyan tudom a Szentlélek kegyelmét közvetíteni a bűnbánat szentségéért hozzám betérő embernek?
Az elmúlt szerdán a püspök kézrátételével a Szentlélek kegyelme által egy átváltozás történt: a diakónusból pap lett. A papi szolgálatban fontos a Szentlélekkel való együtt munkálkodás. Amikor a pap Krisztus monogramját rajzolja a kezével, akkor átadja a kezét Krisztusnak. A pap csatornává válik, melyen át Isten áldása árad az emberek felé! Micsoda „esőzuhatag” ömölhet le a pap által, a papból! Egyszerű, sor végén álló, vagy nagy teológus – mindegy. Az Isten áldása ugyanúgy közvetítődik általa. Krisztus is áldással vált el tanítványaitól menybemenetelekor. Az áldás volt a biztosíték, a biztonság, mellyel biztosította apostolait. Ez egy biztonság számunkra. A papi létezésünk biztonsága: nem az énen van a hangsúly, hanem azon a tényen, hogy a pap szolga. Olyan szolga, mint senki más, csak a paptestvér, vagy a püspök lehet ilyen. Ők tudnak áldást adni, az Isten közvetlen áldását. Ez több, mintha egy édesapa megáldja gyermekét, annál is több mint, mikor egy édesanya újszülött gyermekére teszi a kezét, mert a pap kezével az Isten teszi a kezét az emberre! Ezért van egyházunkban hagyománya annak, hogy megcsókoljuk a pap kezét.
„Az örök élet az, hogy ismerjenek téged, egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust.” (Jn 17,3) A papi létezésnek tartalmat, önazonosságot adnak Jézus főpapi imájában mondott szavai, amelyet szenvedése előtt megfogalmazott imádságában: megismertetni Istent. Kihívás ez. Napjainkban kiváltképpen is az. Amikor Isten szeretete megérint bennünket, akkor ez a szeretet megnyit: az örök élet ez a szeretet. Amikor belépünk a papságba, az örök életbe lépünk be. Minden szentséggel az örök életnek, az isteni szeretetnek a csodájába lépünk be. Ahogy a szentelendő pap az oltár körül kering, vagy a házasság szentségében a templom közepére kihozott „oltár”, az evangélium körül kering a vőlegény és a menyasszony, ez az örök életbe menetelés jele. A papi létezésnek egyik meghatározó területe ez. Ezt kell a papnak tudatosítani a rábízottakkal, mert a mai ember sokszor csak a végességgel érzi magát elkötelezve. Az ember örök élete Jézus Krisztusban van! Megismertetni Jézus Krisztust, azt a szeretetet, amellyel Isten Jézus Krisztusban szeret minket. A pap ennek a kőművese, hogy a kőszíveket próbálja ütögetni, a szavaival, a méltóságteljes és szép liturgikus ünnepléssel, az énekhangjával, a magánimádságával, a rejtekben mondott imáival, a könnyeivel, mindennel! A kőszívű emberben megfaragni a hússzívet. Ezt a Szentlélek adja meg. A megismerés ajándéka a Szentlélek ajándéka. Krisztus ítélőszéke előtt majd jó feleletet kell adni mindannyiunknak. A papnak sokkal nehezebb, mert nemcsak magáról vagy a családjáról kell jó feleletet adnia, hanem mindazon falvaknak és városoknak rábízott görögkatolikus népéről, akiket az Isten a püspök által rájuk bízott. Adja az Úr, hogy János is jó munkás, jó „kőműves” tudjon lenni a Szentlélek erejével. S tudjon tanúságot tenni arról, amiről az Úr főpapi imájában szól ma hozzánk. „Az örök élet az, hogy ismerjenek téged, egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust.” (Jn 17,3).”
Főtisztelendő Gorcsa János atya négyéves szolgálatát az egyházközség és a Haza-várlak Tanoda hálatelt szívvel köszönte meg és kérte a Jóisten áldását további életére és munkájára.
A szertartás végén egyenként részesültünk az újszentelt atya áldásában. Tenyerünket egymásra téve fogadtuk az áldást, Krisztus keresztjének jelét, amelyet az újszentelt pap a kezünkbe rajzolt, mi pedig jobb kezünkkel magunkra vettük azt a keresztvetésben.