A Katolikus Karitász mellett a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász is a hét minden napján jelen van a barabási határátkelőnél felállított menekülteket fogadó ponton; április 3-án éjszaka pedig a Görögkatolikus Papnevelő Intézet papnövendékei is szolgálatot vállaltak.
A munkatársak és az önkéntesek élelemmel, ruhával, szükséges felszereléssel, szállással, információval, ha kell játékkal és nyugodt, türelmes szóval, mosollyal ajándékozzák meg az otthonukat elhagyni kénytelen menekülő embertársaikat. Hosszú távra kellett berendezkedniük, s a háborúban, így ebben a szolgálatban sincs hétvége, szabadnap, zárvatartás.
Nem lehet elégszer beszélni arról, ami most a Barabáson felállított Katolikus Karitász-fogadópontnál történik. Arról az áldozatos és alázatos szolgálatról, melyet az Ukrajnából, a háború elől menekülő embertársainkért folytat nap mint nap a Katolikus Egyház humanitárius segélyszervezete, újra és újra szólunk kell.
Érdemes tudatosítani, hogy a karitászos munkatársak és a hozzájuk segítőnek jelentkező önkéntesek szabadidejüket, kényelmüket, éjszakájukat áldozzák fel hosszabb-rövidebb időre a menekültek megsegítéséért, pluszenergiákat fektetnek bele olyan tevékenységbe, mely anyagilag, fizikailag valószínűleg sohasem térül meg, de lelkileg talán mégis gazdagít. Erre adnak igazolást a krisztusi szavak: „Bizony, mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek.” (Mt 25,40)
Április 3-án, vasárnap reggeli műszakot kezdett Oláh Tamás, a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász igazgatója. Vezetésével a máriapócsi Mária könnyei egyházközségi karitászcsoport segédkezett az érkezők ellátásában.
Éjszakai műszakot ezen a napon a Görögkatolikus Papnevelő Intézet növendékei vállaltak; hathatós segítséget nyújtott Magyar Richárd, Lakatos Zsolt és Hunyadi Mátyás, akik – oldva az éjszakázók feszültségét, ideig-óráig feledtették velük a nehézségeket, amelyeket átéltek és amelyek a jövőben várnak még rájuk – menekült családokkal játszottak.
Ha önkéntesnek szeretne jelentkezni, ITT talál információt.
Szöveg: P. Tóth Nóra