Orosz Atanáz püspök február 26-án szentelte áldozópappá Figeczki Gábort Sajópálfalán.
A nagyböjt küszöbén, vajhagyó szombaton szentelt áldozópapot Atanáz püspök Sajópálfalán. A hajnali háborús tragédiára és a Hegyi beszédből felolvasott evangéliumi szakasz (Mt 6,1-13) üzenetére utalt a főpásztor a papszentelési liturgián mondott homília első részében. Majd így folytatta: „Az evangéliumban minden keresztény útravalót kapott a holnap este kezdődő nagyböjthöz. A böjtölés és az imádság szabályait mondta be az Úr a Hegyi beszédben. Felhívta a figyelmünket, hogy amikor imádkozunk, akkor ne tegyünk úgy, mint a pogányok, akik bőbeszédűségért remélnek meghallgatást, de kerüljük azok példáját is, akik csak feltűnési vágyból akarnak szerepelni és imádkozni, hogy az emberek tetszését kiváltsák.”
A mai napon az önmegtagadásban kitűnt szentéletű atyákra emlékezünk, s ehhez fűzte a következő gondolatmenetet a püspök: „A szerzetesek életének sajátossága az, hogy Isten közelsége érdekében a társadalmi közelséget is feladják. Olykor a társadalom peremére, vagy a pusztába szorulnak, hogy annál közelebb legyenek Istenhez, és zavartalanul mondhassák el imáikat az őket meghívó Úr felé. A papnak hasonlóképpen hivatása a szüntelen imádság, ugyanígy hivatása az istenközelség. Minden időben ezekkel a szavakkal kell szólítania Őt, amelyet az Úr imádságaként is ismerünk, és ma az evangéliumból (Mt 6,9-13) hallhattunk.”
Később Ferenc pápa papokhoz intézett múlt hétvégi üzenetére utalva fejtette ki a papi hivatás legfőbb feladatait Atanáz püspök: „Közelség az Istenhez” – ezt üzeni a papi élet első titkaként Ferenc pápa. A Szentatya meglátása szerint a papi élet legfőbb válságai abból fakadnak, amikor a pap „elfelejt” lelki életet élni, vagy napközben is imádkozni: Sok papi válság eredeténél éppen a szegényes imaélet, az Úrral való meghitt kapcsolat hiánya, a lelki élet pusztán vallási gyakorlatra szűkítése áll. A vallás gyakorlásához járul valami létfontosságú pluszként a lelki életnek sok-sok olyan mozzanata, amely elcsöndesedéssel, az Isten igéjének hallgatásával, a lelkiatyák véleményének meghallgatásával kezdődik.”
„Tudjuk, hogy a pap feladata Isten népe nevében is közbenjárni az oltárnál. Ezekben a napokban drámaian fontos lett ez a feladat, hiszen, hol már ember nem segíthet, ott valóban az imádság marad egyedüli fegyverünk.” – utalt a szomszéd országban zajló háborúra a főpásztor, és egész egyházmegyénk együttérzését tolmácsolta az ünnepi Szent Liturgián jelenlévő Demkó Ferenc atyának, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye magyar híveiért felelős helynökének és az Ukrajnában szenvedő lelkipásztoroknak és híveknek: „Közösségben vagyunk velük, imádkozunk értük, és szerény nyájukért. Imádkozunk az erőszak minden áldozatáért. Saját életünket is kell, hogy ezek figyelembe vételével folytassuk.”
„Kétezer éve, amikor a hegyen a mi Urunk elmondta az imádságról szóló tanítását, a pogány rómaiak meggyőződése az volt, hogy szavaikkal kell kényszeríteniük az isteneiket, szószaporításukkal ostromolni kell az eget. Sajnos ez a téves nézet azóta is sokakban megmaradt. Pedig sem Kijevet, sem az eget nem szabad ostromolni. Imádkozni, beszélgetni kell az Istennel, ahogy azt Jézus elmondta, és azzal az alázattal kell feléje fordulni, amely még az oltár előtt is, az emberek szeme láttára is egyszerű, szerény és mégis intenzív párbeszéd marad.”
„Amikor Gábor testvérünket oltárhoz vezetjük, amikor a közösség szolgálatában az áldozatbemutatás sajátos feladatát bízzuk rá, akkor Jézus Krisztus életpéldájának a követésére kap megbízást. Annak a Jézusnak az életét kell követnie, aki nem csak a kánai menyegzőn vett részt, nem csak kenyérszaporítást vagy gyógyító csodákat művelt, hanem elviselte a nehéz pillanatokat is és elviselte a botrányokat, amelyek kialakultak körülötte, melyek során magára hagyták, sőt megrágalmazva halálra küldték Őt. A papoknak is olykor hálátlansággal, elutasítással, kétségekkel és magánnyal találkozva kell helytállniuk mindhalálig.”
Figeczki Gábor szentelési jelmondatának magyarázatával zárta a beszédet a főpásztor. Ez az üzenet az, amit Ferenc pápa egy hete minden papnak a lelkére kötött. „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem.” (Jn 3,30). „Az Úr Jézus az, akire a „neki” névmás vonatkozik” – magyarázta a püspök. "Igen, Neki kell növekednie, neki kell kitűnnie a papi életben ahhoz, hogy az valóban hiteles és eredményes legyen. Ő a szőlővessző, és világosan megmondta: „Aki bennem marad, s én őbenne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.”
"Neki növekednie kell, és aki imádságos intimitásban köti össze életét a Mesterrel, az nem fog kétségbe esni a pusztában sem, az nem tartja kétségbeejtő magánynak még az elszigeteltséget, a kirekesztettséget sem, mert meg lehet győződve róla, hogy míg az emberek előtt ő kisebbnek tűnik, addig az Isten ereje és kegyelme növekszik benne. Ezt a kegyelmet esdjük le ma a papszentelés pillanataiban, ezért imádkozunk most és a jövőben, hogy Gábor testvérünk is tudjon szükség esetén növekedni, de szükség esetén kisebbedni is, hogy teret nyerjen benne az a Krisztus, aki mindegyikünkben növekedni akar.”
A szentelésen együtt imádkoztak az újszentelt áldozópapért azok a papok és családtagok, akik Gábor atya életét a papi hivatás felé segítették, abban támogatták és biztatták. A sajópálfalai közösség is örömmel köszöntötte a szemük előtt a kis községben felcseperedett papot. Szeretettel vett részt a mikóházi közösség is az ünnepi Szent Liturgián; az újszentelt a nagyböjt kezdetétől már segédlelkészként munkálkodhat tovább az ottani parókián.
A Figeczki Gáborral készült interjú ITT olvasható.