Thodory Ferenc és Stefán Zoltán atyákat Úrszínváltozás ünnepén szentelték pappá huszonöt évvel ezelőtt.
1996. augusztus 6-án szentelte áldozópappá Keresztes Szilárd püspök egyházmegyénk két Miskolcról származó papját Nyíregyházán. Mindketten jelenlegi szolgálati helyükön adtak hálát az elmúlt negyedszázadért.
Thodory Ferenc atya Sajópetriben parókus, ide érkezett az ünneplő közösség Úrszínváltozás ünnepének délelőttjén; paptestvérek, családtagok, helyiek, környékbeliek és a korábbi szolgálati helyekről érkezett hívek. A liturgián a Szent Efrém Férfikar egészítette ki a kántori szolgálatot. A Szent Liturgia elején Szarka József atya, Anita tisztelendő asszony édesapja áldotta meg leányának Ferenc atyával huszonöt éve kötött házasságát.
A liturgián Demkó Balázs atya mondott homíliát, aki Ferenc atya papszentelésén még mint diakónus szolgált. Balázs atya bevezetőjében Szent Nektárioszt idézte: „Úrszínváltozás ünnepe az egyháznak nagy ragyogása […] mely ragyogást a mi Urunk, Jézus Krisztus, a szentháromságos Egy Isten a papságon keresztül biztosít az idők végezetéig az egyháznak”, és ehhez fűzött magyarázatot.
A papság feladatai kapcsán, az ünnepen felolvasott evangéliumi szakasszal (Mt 17,1-9) párhuzamba állítva tette föl a kérdést: „Van-e annál szebb, mint Isten szeretetéről tenni tanúságot?” Majd azzal folytatta a gondolatmenetet, hogy a pap, és velük együtt az általános papság ezzel a tanúságtétellel egyben prófétai cselekedetet is vállal, mert hitből kell megtenni az első lépéseket, ahogyan Péter is cselekedte: Isten szavára kiment és kivetette a hálót. „Egy szempillantás alatt nyilvánvalóvá válik, hogy Isten mennyire szeret minket, még méltatlanságunkban is átérezzük, hogy Istennek gondja van az emberi sorsokra. Ezt: az emberi sorsokat bízza a papságra”. – mondta Balázs atya.
Thodory atya köszöntőjében felidézte korábbi szolgálati helyeinek (Pácin, Hajdúdorog, Mezőladány, Nyírkarász) azon kihívásait, amelyek újabb és újabb tapasztalattal vitték tovább, és amelyeket itt, Sajópetriben is kamatoztathat a házi segítségnyújtás vagy a tanoda feladatainak ellátása során. Sajópetri polgármestere, Debreceni Balázs elismeréssel szólt ez utóbbi feladatok nagyszerű ellátásáról.
Egyházi és világi munkatársak sora köszöntötte a jubiláló Ferenc atyát és feleségét, a Hazavárlak Tanoda gyermekei énekekkel készültek. Ferenc pápa áldását Juhász Géza elsőhelynök tolmácsolta.
Stefán Zoltán a két „határszéli”, kányi és fábiánházi szolgálati helyek után került az akkor alig néhány éve életre hívott parókiára, Miskolc-Szirmára. Egykori évfolyamtársai, valamint a Miskolci Esperesi Kerület papjai és papbarátai, mind-mind együtt szolgáltak a szertartáson, nagy számuk szinte egy-egy szolgálati évet jelképezett.
Ünnepi beszédet Grunda János esperes mondott, aki Zoltán atya ifjú éveiben még Miskolcon tevékenykedett. Esperes atya a pap munkáját a hídépítőjéhez hasonlította: hidat épít ég és föld között, Isten és ember között, feladata Krisztus útján járni, és továbbadni Isten áldását. Ezt a feladatot csak jó kedvvel, lelkesedéssel és örömmel lehet teljesíteni, ahogy ezt Zoltán atya is teszi. „Isten a papot népének szolgálatára adja” – mondta később Grunda atya, majd így folytatta: „Ma a pap akárhova is kerül, mindig missziós területen van. Minden egyes helyen külön meg kell találni, honnan indulunk, és merre tartunk.” Igazán missziós terület ez itt, a szirmai közösségben; a parókiát 2001-ben alapították, templomát 2011-ben szentelték fel.
Grunda János atya a hálaadás fontosságára is felhívta a figyelmet, hiszen úgy látja, ma sokan nem képesek hálát adni, elfeledik, hogy csak az „Isten áldásával kapunk, és kaptunk mindent. A közösség és az Isten áldása nem hiányozhat eredményeinkből” – mondta az atya.
János atya említést tett a papcsalád közös felelősséggel is járó életéről. Stefán Zoltán atya és Szabados Krisztina tisztelendő asszony házassága tanúságtételként állhat mások előtt, hogy ma is lehet hitben és hűségben kitartani egymás mellett.
Őszentsége Ferenc pápa áldását Galambvári Péter atya nyújtotta át. A Miskolci Esperesi Kerület nevében Papp András atya köszönte meg azt a tizennégy évet, amivel Zoltán atya a szirmai közösséget szolgálta, az új templom első parókusaként. Az egyházközség mellett a Cursillo közösség tagjai is kérték Isten további áldását Stefán Zoltán atyára és családjára.