A Miskolci Egyházmegye zarándoklatán szentelte pappá Atanáz püspök Gergely Tamás diakónust.
Szent Illés próféta emléknapját július 20-án tartja egyházunk, a Miskolci Egyházmegye hagyományosan ekkoriban szervez közös zarándoklatot nemzeti kegyhelyünkre. Idén az ünnepet megelőző vasárnapon, július 18-án valósult meg ez. A zarándoklatok újjáéledésének tanúja volt most a Kegytemplom; szombaton egy-egy család, kisebb csoport, kora este pedig a fiatal felnőttek gyalogos zarándoklatának érkezésével kezdett gyarapodni a közösség, majd másnap kora reggeltől egyházmegyénk szinte valamennyi településéről érkező hívekkel, immár szervezett csoportokban, parókusaik vezetésével vált teljessé a búcsú.
A szombati esti lítiás nagyvecsernye előtt Atanáz püspök kísérte be a 22+ zarándoklat résztvevőit. Szokás szerint az utolsó, idén talán a legnehezebb kilométereken adott újabb erőt a főpásztor jelenléte a közel félszáz huszonkét év feletti zarándoknak, akik a rekkenő hőség és a korábbi felhőszakadás nyomán már-már mocsaras talajszakaszok ellenére sem adták fel vállalásukat.
A vecsernyén, és az azt követő virrasztáson, a másnapi papszentelés előtt álló diakónus is Atanáz püspök mellett szolgált, diakónustársai és a papnövendékek segédlete mellett.
A II. Vatikáni Zsinat mondatát idézte másnap, a papszentelési liturgián mondott homíliában Orosz Atanáz püspök: „az Úr Eucharisztiájának ünneplése által” (…) Isten egyháza épül és növekszik, s a papok koncelebrációja által megnyilvánul közösségük” (U. R. 15). A jelentős létszámban koncelebráló papság újszentelt áldozópappal bővült, a zarándokok igen szép számú jelenlétében.
A homília első részében a felolvasott evangéliumi szakaszhoz (Mt 14,14-22) fűzte tanítását a miskolci püspök, kiemelve annak jelenünkre vonatkozó aktualitását is:
„A gyógyító Jézushoz odamentek tanítványai, és figyelmeztették: Bocsásd el a népet, hadd menjenek vissza a falvaikba, hogy élelmet vegyenek maguknak. A tanítványok nyilván felmérték annak lehetetlenségét, hogy megetessék a körülöttük állókat, Jézus mégsem eszerint intézkedik: Ti adjatok nekik enni! – rendeli el annak ellenére, hogy a tömeg nagyobbnak látszott, mint az eszköztelen tanítványok gazdasági, anyagi képessége. Jézus mégis tudta, hogy így kell tenni. Az apostolok vonakodtak: „Csak öt kenyerünk van, és két halunk” – felelték tehetetlenségük bizonyítására. S hasonlóképpen hivatkozhatnánk mi is eszköztelenségünkre. Ma is sokan szenvednek éhínséget, s az apostolokhoz hasonlóan mi is széttárhatjuk karjainkat, hogy erre nem vagyunk felkészülve. Jézus mégis bízott abban, hogy ezek az apostolok engedelmeskedni fognak neki. Zsidó szokás szerint hálát adott, áldást mondott, megtörte a kenyeret, és lám, abból a kevésből bőséges, mindenkinek jutó ebéd lett. Igen, az Úr kegyelme elég volt ahhoz, hogy az az öt kenyér és két hal mindenkinek jóllakásig szolgáljon. Még maradékot is bőven szedetett össze Jézus. Ez a parancsa, amellyel a kenyérmaradékok összeszedésére biztatott, ma is motivál bennünket egy olyan világban, ahol a maradékkal nem tudunk mit kezdeni, az éhezők száma pedig erősen növekszik. Akár bevalljuk magunknak, akár nem, a Föld nagyon-nagyon sok éhező emberrel van tele, és nem vettük még elég komolyan az Úr parancsát: Ti adjatok nekik enni!
Aranyszájú Szent János homíliáiban többször visszatért arra, hogy hiába díszítgeted az Úr oltárát, ha a templom küszöbén lévő szegény rászorultat ellátatlanul hagyod. Felszólít bennünket az az Úr, aki összehívott, összegyűjtött bennünket, hogy jobb lélekkel legyünk egymás iránt, és ha lehet, az élet alapvető szükségleteinek terén is tegyünk meg mindent embertársaink ellátása érdekében. Mert Ő, aki azt mondta, hogy „Ez az én testem”, és a szó valóra vált, ugyanő mondta: „Amikor egynek a legkisebbek közül nem tettétek, nekem sem tettétek” (...) Mi haszna, ha Krisztus asztala arany edényektől roskadozik, Ő maga meg éhen hal? Először etesd meg az éhezőt, azután díszítsd bőségedből asztalát.
Jézus pusztai csodája egyúttal egy későbbi, örök csodának lett még előképe. S ez a csoda most itt körünkben is megvalósul. Kenyeret szaporított az Úr, mégis Szent Pál apostolnak a korinthusiakhoz intézett üzenete arra döbbentett rá bennünket, hogy nem csak egyszerű kenyérről van itt szó. „A kenyér, amit megtörünk, nemde Krisztus testében való részesedés?” – kérdezi Szent Pál apostol a korinthusi közösségben élőktől. Igen, a mi Urunk Jézus Krisztus nemcsak ennivalót szaporított ott kint a pusztában, hanem önmagát adta; az élet kenyerét mindnyájunknak eledelül. Ezért gyűltünk itt ma össze Máriapócson, hogy az élet kenyeréből részesülve megújuljunk, igazi élő közösséggé váljunk. Egy test részei, morzsái vagyunk, és ez az egy test Jézus Krisztus testének részeként éppen ebben a liturgiában mutatkozik meg leginkább, amikor a püspök körül összegyűlt papság koncelebrálja a Szent Eucharisztiát, a körülöttük lévő segédlettel együtt. A Vatikáni Zsinatnak a keresztény egységről szóló határozata szerint ilyenkor „Isten egyháza épül és növekszik”, gyarapszik az Úr Eucharisztiájának ünneplése révén. Ma is ezt éljük át: szó szerint gyarapszik az egyház, az egyházi rend gyarapodása révén is.
Gergely Tamás diakónust szentelem áldozópappá, hogy az áldozathoz, az itt szemünk láttára megújuló áldozathoz kötődjön egész élete. Ezáltal, a szentelési liturgia által, mi is összeforrunk mindannyian, és az ő papszentelése egyúttal a mi közösséggé válásunknak, a mi egy testté forrásunknak is az alkalmát jelenti.
Nézd, az ajtóban állok és kopogok (Jel 3,20) üzeni az Úr Jézus az újszövetségi szentírás utolsó könyvében, és nem csak végidőkre, a mostani időkre is vonatkoztatja ezt. A mai Szent Liturgián mindnyájunk szíve ajtaján kopogtat, és szeretne belépni. Szeretne belépni Tamás diakónus testvérünk életébe is, hogy mától fogva Ő irányítsa minden cselekedetét és különösen is a szentségi cselekedetét; a keresztelést, a bérmálást, a Szent Eucharisztiát. Ez azt is jelenti, hogy ennek az újszentelt papnak Jézus Krisztus mintájára kell alakítania életét azért, hogy jó példa legyen, és ezáltal minden keresztény hívő tudjon Jézushoz formálódni, Jézushoz hasonlítani. Ezen a mai Szent Liturgián szeretnénk átalakulni, mi közösen egy egyháznak mutatkozni, és ebben a nagy egyházban Jézus Krisztust megjeleníteni. Az egyházi rend új és régi tagjai egyaránt Krisztus szolgái, Krisztus mintája szerint.”
Imádkozzunk Tamás testvérünkért, hogy a Szentlélek tüze töltse el őt tüzes lelkülettel ezen a nagyon tüzes déli órában, és egész életére tegye képessé az igazság kimondására és megvalósítására, hogy az evangélium szava szerint a „világ világosságává” válhasson a többi tanítvánnyal együtt, és hogy képes legyen befogadni és továbbadni a legnagyobb ajándékot, a kenyeret szaporító Krisztus testét és vérét!
Gergely Tamás papi jelmondatául most is, mint diakónussá szentelése előtt is, a 36. zsoltár soraiból választott: „Az Úrban leld örömed, s ő betölti szíved vágyait. Ajánld utadat az Úrnak, remélj benne, s ő irányít majd.” Primíciáját szülőfalujában, Rudabányácskán mutatja be július 25-én. Egyházi szolgálatait elsőként Miskolcon, a székesegyházban és az idősek otthonában végzi majd.