Szinte napra pontosan három évvel ezelőtt szentelték föl hierarcháink a Görögkatolikus Papnevelő Intézet és a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának kívül-belül fölújított épületeit. Idén február 13-án, vajhagyó vasárnap előtti szombaton a Papnevelő Intézet teljesen megújult kápolnáját szentelték újra főpásztoraink Nyíregyházán.
A járványveszély miatt szűk körben: Fülöp metropolita, Atanáz és Ábel püspökök, a szeminárium elöljárói, kispapjaink, valamint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Szabó Tünde államtitkár, Vinnai Győző országgyűlési képviselő, és Kovács Ferenc polgármester részvételével ünnepeltük az 1981-ben épült kápolna újraszentelését. Ünnep volt ez, hiszen a három és fél évig tartó felújítás után nem csupán megújult a szemináriumi kápolna, hanem Magyarországon egyedülálló, világviszonylatban is kiemelkedő szépségű templom született, melynek csodálatos faragványai és freskói között az ember szinte átlényegül. Hitvallók, királyok, szentek, próféták, bölcsek, vértanúk, egyházatyák és angyalok néznek le ránk a kápolna minden négyzetméteréről. Az Úr jobbján, az örök világosságban élnek ők, így a kápolnában körülnézve azt érezhetjük: a mennyországban vagyunk.
A szertartás hosszú könyörgésekkel kezdődött, melyet az oltár szentelése követett. A bizánci rítusú oltár teljesen körüljárható, s mivel az ünnepekhez igazodó színű liturgikus takaró borítja, viszonylag dísztelen. A vörös márványból készült, négy lábon álló oltár kocka alakú, mely a tökéletlen földi formák tökéletességre törekvését jelképezi. Ahogy az oltár, a templomhajó is szögletes, melyre ráborul a tökéletes forma, vagyis a gömb: az eget, Istent jelképező kupola.
Az oltárszentelés a templom első és leglényegesebb mozzanata, melyet egy gyermek kereszteléséhez hasonlíthatunk. Ahogy a keresztelendő gyermeket, az oltárt is szentelt vízzel és müróval (megszentelt olaj) mossák át, majd minden szögletére keresztet rajzolnak, végül pedig új ruhába öltöztetik föl.
Az utolsó vacsora asztalát, Isten földi uralkodásának trónusát, egyúttal Krisztus önfeláldozásának helyét jelképező oltár megszentelése fehér ruhába öltöztetéssel, majd liturgikus takaróval fedéssel, végül a Szentségház és a gyertyák elhelyezésével fejeződött be.
A három püspök illatos tömjénnel, szenteltvízzel és müróval szentelte meg a kápolna falait. A meggyújtott gyertyák és fölkapcsolt lámpák a besütő déli nap fényével együtt, mint a kupolát uraló Pantokrátor Krisztus világossága ragyogták be Isten e most elkészült hajlékát.
A szertartás körmenettel folytatódott, melynek során a szeminárium emeleti kápolnájából Szent István diakónus, Szent Lőrinc fődiakónus-vértanú, és Szent Jusztinosz vértanú ereklyéit hozták át, melyeket az új oltárba falaztak. Innen folytatódott az ünnepi Szent Liturgia.
Szentbeszédében Atanáz püspök az evangéliumra utalva az imádságról azt mondta: a szentelés után használati utasítást is kaptunk e csodálatos kápolnához. Az evangéliumban ugyanis Krisztus imádkozó farizeusokat hoz példának, akik magamutogató módon imádkoznak.
„Mert aki itt az emberek tetszését keresi, az nem igazán figyel Istenre, akivel párbeszédet keresett. Ez a ház az Isten háza, erre is vonatkozik, hogy ne tegyétek színházzá, egymás előtti szereplés terévé! A lelki élet célja Isten akaratának teljesítése. Ezért kell szüntelenül imádkoznunk. S ennek megvan a csöndes, a szobánkba-cellánkba rendelt része: amikor kifejeződhetnek érzéseink, felszínre jöhetnek benső érzéseink: „menj be a szobádba, zárd be az ajtót, és imádkozzál Atyádhoz, aki a rejtekben is jelen van! És Atyád, aki látja azt, ami titokban történik, nyilvánosan megjutalmaz”. Itt elsősorban a közös imádság helye van.”
A miskolci megyéspüspök a kápolna szépségéről így fogalmazott: „Dicsőséged templomában állva azt gondoljuk, a mennyben vagyunk… - imádkozzuk reggelenként. Mert itt Isten és a szentek társaságában valóban a mennyországban érezhetjük magunkat. Micsoda társaság! A Szentháromságban egy Isten, aztán Isten anyja, Szűz Mária, az apostolok és próféták, szentéletű atyák és papok-püspökök. Körülvesznek bennünket az üdvösségtörténet nagy eseményei, Krisztus Urunk életének, halálának és feltámadásának szent titkai. A hittudós Szent Gergellyel sóhajtunk fel: „Mindezeknek egyetlen lényegük az, hogy engem tökéletességre vezessenek, újjáteremtsenek, és visszavezessenek az Ádám eredeti állapotára.” Az eredeti épségre és szépségre és a papi életszentségre, amelyről holnapotok, jövőtök szól – szólt a kispapokhoz.
A kápolna kialakítása és festése olyan élményben részesítheti a Szentáldozáshoz járulót, amelyet talán máshol nem élhet át. A Szent Eucharisztiát magunkhoz véve fejünk és tekintetünk fölfelé szegeződik, s a fölöttünk látható, fényárban úszó csilláron át a kupolát pillantjuk meg, melyen az oldalablakokon átsütő napsugarak mögött a Mindenek Ura tekint le ránk. Mindeközben bensőnkig hatnak az áldoztatás szavai: részesíttetik az Úristennek, s a mi Üdvözítőnk, Jézus Krisztusnak drága, legszentebb, legtisztább testében és vérében, bűneink bocsánatára és az örök életre.
A pompa nem a falaknak, nem a tégláknak, nem is a kimagasló művészi teljesítménynek szól. Az egyház a templomszentelésben mindig magát ünnepli. Nem a társadalomban betöltött pozícióját, hanem azt, hogy Krisztus nem szégyell bennünket, gyarló és bűnös embereket testének, tagjainak tekinteni, amikor összejövünk az imádságban, a Szent Liturgiában. A szeminárium egész közössége nevében köszönöm mindazok munkáját, akik lehetővé tették, hogy ezt a méltóságot átérezzük ebben a templomban. A nevüket nem sorolom föl, de azok föl vannak írva a mennyek országában, és minden Szent Liturgiában megemlékezünk róluk – zárta az ünnepséget Dobos András atya, a szeminárium rektora.
A szentelés végeztével Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes köszöntötte kispapjainkat, és méltatta a kápolna szépségét. Elmesélte, hogy egyszer egy falu temploma fölött a következő feliratot látta: „Isten mindig vár rád. Közvetlen alatta, a kapun pedig a következő szöveg: A plébános fogadóórája 9-10 óra között.” A derültség után hozzátette: „Azért, hogy a fogadóóra, a papok szolgálata ne csak eddig tartson, szükség van a papnevelésre, a szent helyekre, a szent művészetre. Szolgálja ezt ez a csodálatos kápolna és a szeminárium! Ehhez kérem a Jóisten áldását.”
A Magyar Kormány támogatásával (EGYH-KCP-16-P-0113) megújult kápolna freskóit Makláry Zsolt és Makláry Teréz, az ikonosztáz ikonjait Seres Tamás festette; annak gyönyörű állványzatát, és a kápolna összes famunkálatát Sarkadi Sándor asztalosmester készítette.
Istennek hála mindezekért!
Szöveg: Király András/Görögkatolikus Metropólia
TOVÁBBI KÉPEK (Zadubenszki Norbert/Nyíregyházi Egyházmegye)