Sajópetriben a templom védőszentje Szent Mihály főangyal. A november 8-i ünnep idén különösen mély lelki tartalommal töltötte föl a közösséget.
Szűcsné Fenyő Ágnes írása:
Az ember Istennel való kapcsolatának lényege nem az élményszerűség. Az emberek életében mégis előfordulnak kivételes alkalmak, melynek során a lélek Istenhez emelkedését élményként éli meg. Így történt ez Sajópetriben november 8-án, a Szent Mihály főangyal tiszteletére szentelt templom ünnepén.
A méltán nagyhírű Szent Efrém Férfikar énekes áhitata készített elő bennünket az ünnepi Szent Liturgiára. Énekük során magas szintű zenei élménynek lehettünk részesei, amikor a liturgiánk egyes részleteit saját feldolgozásban, ószláv és görög nyelven hallgathattuk meg. A hallgatóságnak nagy örömöt szereztek azzal, hogy karácsonyi kántáló énekek színes csokrával már a karácsonyi készületet és a karácsonyt hozták közel hozzánk.
Az idei templomünnepünk egyedi és kiemelkedő pillanata volt, hogy főtisztelendő Orosz Atanáz püspök atya Hancsák Andrást, egyházközségünk kántorát felolvasóvá avatta. Immár főpapi áldással, az egyház hivatalos meghatalmazottjaként folytathatja liturgikus szolgálatát. Mindnyájunk számára nagy örömöt jelentett ez az esemény, hiszen András évtizedek óta hitelesen, nagy lelkesedéssel, erős belső erkölcsi tartással, magas szintű szaktudással látja el kántori feladatát. A meghatottságtól könnyek csillantak meg a szemekben a szertartás során, hiszen szeretve tisztelt kántorunk a felolvasói rend kegyelmi ajándékával gazdagodott. A kántori szolgálatnak a főpásztori áldással történt megerősítése a sajópetri templom liturgikus életének, imádkozó közösségének is a gazdagodása.
A templomünnepi főpapi Szent Liturgián Atanáz püspök atyával együtt szolgált Juhász Géza első helynök, emődi parókus, Demkó Balázs egri parókus, Dorcsinec László diakónus, Kiss Máté alszerpap, püspöki titkár, Gorcsa János alszerpap, az egyházközség hitoktatója, valamint a ministráns gyerekek és a helybeli parókus, Thodory Ferenc. A Szent Efrém Férfikar csodálatos és méltóságteljes énekével szolgált az ünnepi liturgián. Gyertyák sokasága égett, finom tömjénillat terjedt, az ikonosztázról a szentek ránk mosolyogtak, püspök atya jelenléte által az Úr Jézus volt köztünk és tanított. Felhívta figyelmünket, hogy milyen ritkán figyelünk az angyalokra, pedig az angyalok körülvesznek minket, segítenek nekünk s a jót sugallják. Templomunk védőszentjét, Szent Mihály főangyalt, az ő küzdelmeit állította elénk példának. Nyomatékosan kérte, tudatosítsuk, hogy a főangyal vezetésével az angyalok seregei mindig körülvesznek és segítenek bennünket. Ha ennek tudatában vagyunk, nem esünk kétségbe soha a sátán gonosz mesterkedései során, illetve életünk nehéz helyzeteiben sem. Beszélt arról is, hogy az ördögnek nincs ereje - ha az ember nem szolgáltatja ki magát, illetve senkit meg nem bánt a bűneivel - akkor nincs fölötte hatalma.
Püspök atya sokrétű tanításából leginkább azt emelném ki, ami mindennapjaik során a legfontosabb útmutatást adja számunkra. Természetes dolog az, hogy vigyáznunk kell az egészségünkre, de nem a vírusjárványtól kell igazán félnünk, mondta, hanem attól, hogy ha nem tartjuk karban lelki életünket, ha nem törekszünk a keresztény élet megvalósítására. Az elkárhozás az, amitől lehet és kell is félnünk. A jelenlevő hívő keresztény emberek törekszenek a szentségi éltre, s ezért nem kell félniük. „Ne féljetek!” – ez volt a főpásztor szentbeszédének végső szava, s ez olyan erős biztonságérzést adott mindnyájunk számára, amit magunkkal vihetünk, felidézhetünk és élhetünk. Igen: nem félünk, minden bizalmunkat az Úr Jézus Krisztusba és az égiekbe vetjük. A biztató szentbeszéd után méltóságteljesen és ünnepélyesen haladt a Szent Liturgia a csúcs felé. Mindnyájan felemelt lélekkel járulhattunk a szentáldozáshoz.
Az amboni ima után a megújult egyházközségi képviselőtestület tagjai ünnepélyes ígérettételére került sor, megígérve, hogy hűségesen szolgálják Istent és az Egyházat. Atanáz püspök azzal a feltétellel adta áldását, hogy e közösség soha nem feledkezhet meg a szegényekről sem.
Ezt követően Thodory Ferenc parókus úr méltatta Varga Lászlóné egyházközségünkben és a képviselőtestületben végzett szolgálatát. Ő volt a képviselőtestület jegyzője, a szociális bizottság tagja, a rózsafűzér társulatban vezető személyiség, templomunk liturgikus életének aktív, mindennapi részese és jószívű adakozó. Az ünnephez kapcsolt köszönetnyilvánításra azért került sor, mert családi okok miatt elköltözött Sajóládról. Szomorú volt ez a búcsú, mint minden hasonló esetben. Varga Lászlóné, sokaknak „Marianna”, a falu szülöttje, kedves gyermeke. Hosszú éveken át a körzeti, sajóládi iskola igazgatója volt, majd egyházközségünk képviselőtestületének tevékeny tagja, aki mindig tudott a másik embernek adni valami neki szükségeset, egy mosolyt, kedvességet. Ő volt az, aki közülünk legjobban ismerte egyházközségünk múltját, és e témakörben mindig szívesen mesélt, vagy kérdéseinkre hiteles választ adott. Nagylelkű adományaira tekintve templomunkban mindig velünk lesz, s emlékezünk rá. Ez utóbbi gondolat és püspök atya áldása oldotta az elválás fájdalmát.
Fényes ünnep volt ez a nap! Találkoztunk az Úrral, s ez megerősítette hitünket, az Úrba vetett bizalmunkat. Igen: a templomünnep a találkozás élményként marad meg emlékezetünkben.
Hála és köszönet Istennek, hála püspök atyának, hála a Szent Efrém Férfikarnak, hála parókusunknak, s mindazoknak, akik munkájukkal, imájukkal hozzájárultak az ünnep fényéhez.
Természetesen minden járványügyi szabályt betartottunk, de elsősorban nem ez kötötte le figyelmünket, hanem az öröm, a derű, a béke. Ez a találkozás, a hallott és megszívlelt tanítás. Az ünnep fénye világítsa be a karácsonyi böjt napjait minden résztvevő, mindnyájunk számára.