Diakónusszentelés Sajóvámoson

Orosz Atanáz püspök december 27-én szentelte diakónussá titkárát, Debreceni Zoltán alszerpapot.

Orosz Atanáz, Debreczeni Zoltán

Debreceni Zoltánt  Szent István fődiakónus és első vértanú ünnepén szentelte diakónussá a Miskolci Egyházmegye püspöke Sajóvámoson. A görögkatolikus templom történetében ez volt az első alkalom, amikor diakónust szenteltek falai között.

templombelső

„Karácsony visszhangzik még a szívünkben; Krisztus születésének öröme, Aki békét hozott a világnak” - hangzott el homília első mondataiban - "azonban ma már Szent István első diakónus áll figyelmünk középpontjában, akit megköveztek az Egyház elleni első üldözés során", mondta Atanáz püspök. 

Később a szent vértanú tanúságtételét méltatta a főpásztor. Szent István, az első vértanú, aki Krisztus szenvedéstörténetét követte: Megváltójának oltalmába ajánlotta életét, úgy, ahogy ezt Mesterétől tanulta. Megkövezése közben azt mondta: „Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet” (ApCsel 7,59). Ezek a szavak egészen hasonlítanak azokhoz, amelyeket Krisztus mondott a kereszten. Istennek, a mennyei Atyának a csodája tette lehetővé azt a „rehabilitációt”, amely ma is a karácsonyt ünnepelteti velünk, amely fenségessé és dicsőségessé teszi Jézus Krisztus sorsát, különös és dicsőséges csodaként mutatja be előttünk István életét is. Szent István életét a Mester pályafutása vezérelte, így pályafutása a Mester pályafutásának ismétlése, folytatása, megjelenítése. 

Atanáz püspök

Milyen életpálya vár a szentelés előtt álló diakónusra? – fogalmazódhat meg bennünk a kérdés. „Zoltán testvérünk nem e világ foglalkozásra vállalkozott, hanem a mennyből jött Megváltónak, az Üdvözítőnek a hívását követi és azét a Szent Istvánét, aki a szenvedéseket, a küldetésével együtt járó nehézségeket is jó lélekkel viselte, hogy igaz és hiteles tanúságot tegyen Istenéről. Szent István diakónus az életpálya modell: ő segítsen, hogy diakónus testvérünk mindig Istenre tudja bízni magát, különösen a nehéz időszakokban!" - mondta Atanáz püspök.

Zoltán testvér a papi pálya egyik "csodájaként” fogalmazta meg, hogy a szolgálat során egy-egy ember életének minden pillanatát végigkísérheti, a bölcsőtől a sírig. „Jó papi példák állnak előttem; a parókusaimra gondolok, és azokra, akik a szemináriumban foglalkoztak velem, készítettek erre a hivatásra. Mindenkitől igyekeztem ellesni a jót, amit láttam tőlük. Meg persze a nagy Tanítótól, aki mindannyiunkat nevel ebben az életben az elkövetkezőre, aki Betlehemben közénk merészkedett az idén karácsonykor is. Őt próbálom követni, ahogy csak bírom.”

Atanáz püspök a kézelőt teszi föl a diakónusra

Az egyházi rend felé az „első lépést talán nem is én tettem meg, hanem a szüleim és nagyszüleim tették meg helyettem, de a legeslegelsőt úgy hiszem, hogy a Jóisten tette meg felém, „mert ő előbb szeretett minket” (1Ján 4,19b). Fiatalságom éveiben éppen csak egy kicsit oda tudtam figyelni rá, és meghallottam a hívó szót.” – mondta el Zoltán.

Az emberi kapcsolatok emlékét, vagy a közösen töltött időt és ünneplést szívünkben kell megőrizzük, sokkal inkább, mint egy szentelési emlékképen, mondta az újszentelt. Templomi ”találkozásaiból” is a legutolsót emelte ki: "manapság egyre inkább azt gondolom, hogy a legfontosabb az utolsó látogatás, vagy nevezhetnénk kapcsolatfelvételnek is". Zoltán kisgyermekként Sajóvámoson élt, most itt szentelték fel: „Jó visszatérni időről időre szülőfalum templomába. Erőt ad!” – fogalmazta meg a szentelés után.

Atanáz püspök Debreceni Zoltánt püspöki diakónusként is megtartja a személyi titkári feladatok szolgálatában.

TOVÁBBI KÉPEK

Címkék