Célba ért a Tokajból Máriapócsra tartó 22+ gyalogos zarándoklat, a július 20-23. között átélt kilométerek élményeivel. Az „út” azonban nem ért és nem ér véget: emlék és lelki táplálék marad a következő zarándoklatig.
A három egyházmegye ifjúsággal foglalkozó papjai és munkatársai meghallva az elmúlt években felmerült igényeket, 22 éven felüli fiataloknak szerveztek Máriapócsra gyalogos zarándoklatot. Görögkatolikus egyházunk (zarándok) palettája ezáltal egy újabb színnel gazdagodott, s ez a szín hiánypótló.
Ebben az életkorban a fiatalok már nem csak útkeresők, hanem „Útonlevők”, akiknek szüksége van lelki támogatásra, közösségre, közösen megélt próbatételekre és a bennünket támogatók szeretetének megtapasztalására.
Egy héttel a zarándoklat kezdete előtt, kaptam egy cetlit egy zarándoklat vezetőtől, melyen az állt: „Az Úr az égből az emberekre tekint, hogy lássa, van-e még, aki értő lelkű, van-e még, aki keresi az Istent.”(Zsolt 14,2) Ekkor a fiatalokra gondolva azon tűnődtem, vajon mennyien tudnak eljönni, hogy közösen imádkozva Máriapócs felé elinduljunk, felfedezzük Isten jelenlétét önmagunkban, a másikban és a természetben.
Csütörtökön este örömmel konstatáltuk, hogy a tokaji Szent Miklós-templomban, több mint ötven fiatal vett részt a Szent Liturgián, melyet Fedor Péter atya vezetett. Péter atya a fiatalokat Illés próféta tüzes lelkületére buzdította és példaképként állította elénk. Illés próféta saját életében észrevette a rosszat, tudta kihez kell hűségesnek lennie, bátran vállalta a próbatételt és Isten megajándékozta őt a találkozás örömével. Zarándokként mi is lépésről-lépésre haladunk célunk felé, és azzal a reménnyel induljunk útnak, hogy Isten elénk siet a nehézségek közepette.
Az este folyamán Fedor György pszichológus irányította a jó hangulatú, ugyanakkor mély, gondolatébresztő ismerkedő estet, melynek témája az volt, hogy merjünk példaképpé válni és példaképeket keresni életünkben.
Péntek reggel Gorcsa György atyának megköszönve a szíves fogadtatást, már Atanáz püspök atyával keltünk utunkra, vezetésével dinamikus tempóban délben már Tiszaeszlárra érkeztünk. Bacsó János atya távollétében is segített, hogy Nagy Tibor polgármesterrel együtt nyitott templom ajtó, az iskolában pedig kiadós ebéd várjon minket. Atanáz püspök atya a templomban tartott imaórán „a fél óra csönd” fontosságáról elmélkedett. Hálásan megköszönve a tiszaeszláriak vendégszeretetét folytattuk utunkat Nyíregyháza felé. Püspök atyának a csönd témakörét több oldalról megközelítő velős gondolatai, olyan mértékben megérintették fiataljainkat, hogy az erdőbe beérve egy szakaszon a csend kézzelfoghatóvá vált és csak a természet hangjai hallatszottak. A délután ránk váró táv még embert próbálónak ígérkezett, így egy rövid szakaszon egy traktor utánfutóval segített minket, ami folytán a mocsaras részeken is szárazon kelhettünk át.
A késő délutáni órákban Nyíregyháza közelében, Vargabokorban megérkezett Obbágy László atya gyümölcsküldeménye, és csatlakozott zarándoklatunkhoz Ábel kormányzó atya, aki bevezetett minket a nyíregyházi székesegyházba. A vecsernyén „a lélek ugyan kész, de a test erőtlen” (Mt 26,41) lelkületével vettünk részt. Az apostoli kormányzó atya elmélkedésében a jövő reménységének nevezte a fiatalokat és hitünk minél mélyebb megélésre buzdított. Másnap reggel a szokott módon, a fáradtság ellenére az utrenyén a fiatalok szép számmal vettek részt, majd Ábel atya áldásával ismét útra keltünk. Következő állomásunkon Oroson, atyai szeretettel várt bennünket Mosolygó Marcell atya, és friss gyümölccsel vendégelte meg a csapatot – Páll Miklós atya meglepetés péksüteményeivel együtt.
Szentesi Csaba atya Oroson és Napkoron személyes hangvételű beszédeiben elmélkedési pontokat adott nekünk. A mindennap megélhető keresztény örömre irányítva figyelmünket, továbbá arra, hogy a legfontosabb értékekre érzékenyen tekintsünk, és azok mentén rendezzük be életünket.
A Napkoron elköltött ebéd után folytattuk utunkat az újszőlősi pihenőig, ahol örömmel válogattuk utolsó darabjait a felajánlott gyümölcsöknek.
Pócspetrit elhagyva, amikor észrevettük, hogy Atanáz püspök atya vár ránk, már tudatosult bennünk, hogy hamarosan célba érünk. Az úti keresztek előtt elmondott rövid imákkal és a pócsi templom magasztos látványával, a lelkület egyre tüzesebbé vált, ami a Kegykép előtt elmondott fohászainkkal vált teljessé. Máriapócsra örömtelien megérkezve egy rövid imádság és a zarándoklat lezárása után, megállapíthattuk a fiatalok szeméből kiindulva, hogy van elég olyan Istent kereső fiatal, aki idejét, erejét nem kímélve, a forróságot nem figyelembe véve, imádkozva és buzgó lelkülettel végig jött velünk ezen az úton.
Ez a zarándoklat nem valósulhatott volna meg, nagylelkű felajánlások, összefogás, együtt gondolkodás nélkül. Ezért köszönet és hála illeti a szervezésben feladatokat vállaló Nagy Lucát, aki „jobbkezemként” vette ki részét a munkákban, illetve Fedor Péter, Kovács Csaba, Szikora József és Verdes Miklós atyákat, az előkészületekben nagy segítséget adó Seszták István atyát és Vadász Viktóriát és a lebonyolításban jelentős részt vállaló papnövendékeinket.
Bízom benne, hogy hagyományt teremtve jövőre is hasonló módon a Máriapócsi Szűzanya kegyképe elé járulhatunk.
Salai Szabolcs, diakónus
Fotók: Szikszai Ágota, Minyóczki Csaba