„Adjatok hálát mindenkor mindenért
a mi Urunk Jézus Krisztus nevében az Istennek és Atyának!”
(Ef. 5,20) Gondolatok a tíz leprás történetéhez.
A tíz leprás története rögtön két fontos dologra irányítja a figyelmünket: a gyógyulás csodájára és a kétféle magatartásformára, amit a megtisztultak tanúsítottak. A szent író talán ez utóbbit akarta jobban kiemelni, mert az új életforma, amelyről Jézus beszél, elsősorban azok számára opció, akik képesek a hálaadásra.
Az ószövetségben még nem volt ismeretes a hálaadás teljesége, mert még meg sem ízlelték a kegyelem teljességét. Jézus maga mondja: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mert bizony mondom nektek: sok próféta és király kívánta látni, amit ti láttok és nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.” (Lk 10,23-24)
Sok csoda történt az emberek szeme láttára, és sok üdvös tanítás hangzott el a fülük hallatára, amiért Jézus jogosan várja, hogy dicsőítsék és magasztalják az Istent, ha megtapasztalják az ő nagy segítségét, mint például esetünkben is:
- A helyszín Galilea és Szamária határvidéke.
- A leprások „mesternek” szólítják Jézust, pedig aligha hallgathatták vagy követhették Őt kirekesztettségük miatt. Feltételezhetjük, hogy már hallottak róla mástól, mert ekkorra a názáreti ács már elnyerte a Tóra „mestereinek” rangját.
- Nem tudjuk, milyen társadalmi rétegből származnak a leprások. A betegség egyenlővé tette őket, sorstársak lettek, és a kiáltásuk - kórusimaként hangzik.
- Jézus nem közelít feléjük, mint más esetben. A rászorulók beérik, ha rájuk tekint, esetleg szóba áll velük, mert biztosak abban, hogy így is történni fog valami — meggyógyultak!
- A tíz közül kilenc belebonyolódik a vallás és törvény bonyolult előírásaiba, ahogyan néha mi is, egy pedig visszatér jótevőjéhez.
- A visszatérő szamaritánus volt, aki felülmúlta a jó galileaiak viselkedését, akár csak az irgalmas szamaritánus (Lk 10.25-37). Az egyik szamaritánus a templom két szolgájának ad leckét az irgalmas szeretetből, ez pedig hálára tanítja zsidó társait.
- Jézus mindkettőt megdicséri, de elveti a farizeus dicsekvő „hálaimáját” (Lk 18,9-14). A Szentatyák szerint Jézus a szamaritánus, akinek példáját (irgalmas szeretet, hála, áldás…) feltétel nélkül követnünk kell. A fentiek értelmében elmondhatjuk, hogy nem véletlenül szövi át a hála, áldás gondolata az apostoli leveleket, melynek legszembetűnőbb és legszebb megnyilvánulása így hangzik: „Adjatok hálát mindenkor mindenért a mi Urunk Jézus Krisztus nevében az Istennek és Atyának!” (Ef 5,20)
Trescsula László