Az Úr jelei és csodái igazolják, hogy ő az, akinek mondja magát, az Isten Fia. Az evangéliumban leírt csodák és nagy jelek nemcsak azt kívánják bizonyítani, hogy Krisztusnak hatalma van gyógyítani.
A százados szolgájának meggyógyításáról szóló szakasz nagyon szép tanítást ad a Krisztusban való életre jellemző igazságokról. Az ezt a rövid evangéliumi szakaszt figyelmesen meghallgató keresztények életükre is alkalmazni tudják a tanítást.
Maga a történet rövid. A római százados tökéletesen bízik abban, hogy Jézus meggyógyítja szolgáját. Amikor az Úr késznek mutatkozik, hogy elmenjen házába, ez a katonatiszt alázatosan kijelenti, hogy nem méltó erre a látogatásra. Ugyanakkor kinyilvánítja mély hitét Jézusban: „Csak szólj egy szót és szolgám meggyógyul.” Majd elmagyarázza saját helyzetét: ő is alárendelt ember, aki feletteseinek engedelmeskedik, ugyanakkor parancsnoka az alatta szolgáló katonáknak. Az Úr reakciója valószínűleg meglephette a jelenet tanúit. Kijelenti, hogy ekkora hitet nem talált magában Izraelben sem. Az ország fiait kivetik és mások foglalják el helyüket. Végül azt mondja a századosnak: „Menj, legyen úgy, ahogy hitted! A szolga még abban az órában meggyógyult.” Szent Ambrus abban a tényben, hogy az Úr pusztán szavával gyógyít, az Atyával való egyenlőségének bizonyítékát látja. „Szólt Isten, legyen világosság, és világos lett…” Krisztus is szólt, és a beteg meggyógyult. Nagy Szent Bazil szintén azt hangsúlyozza, hogy a beteg embert az Üdvözítő szava, s nem jelenléte gyógyította meg.
A százados alakja mindenképpen megrázó számunkra. Úgy jelenik meg a történetben, mint mélyen hívő ember, aki hiszi, hogy Jézusnak hatalmában áll gyógyítani, sőt ezt megteheti puszta szavával. Magának semmit sem kér, csak szolgájára gondol, akinek társadalmi és katonai helyzete az övénél lentebb van. Státusza ellenére átéli méltatlanságát.
Szent Máté nem magyarázza, honnan ered a százados hite, de néhány részlet Szent Lukács elbeszélésében megvilágítja a hátteret. Amikor a szinoptikus evangéliumokat – Máté, Márk és Lukács – olvassuk, észrevesszük, hogy ugyanannak a történetnek leírásában néhány részlet eltér. Ezek igazából a hitelességet nem érintik. A jelen esetben Szent Máté egyszerűen arra hagyatkozik, ami Jézus és a százados között történt. Szent Lukács leírásában viszont beszámol néhány előzetes lépésről: „A százados már hallott Jézusról, ezért elküldte hozzá a zsidók véneit, akik azt mondták neki: megérdemli, hogy teljesítsd kérését.” A százados napi kapcsolata a zsidókkal megismertette vele Izrael hitét. Lehet, hogy prozelita volt, aki betért a zsidó vallásba? Talán ismerte a messiási várakozásokat is. Nem valószínű, hogy Jézus és a nép között művelt csodái elkerülték volna figyelmét. Az erőteljes szavakban kifejezett hite talán annak megérzéséből származott, hogy Jézus az, akire várnak, akinek el kell jönnie.
Szent Lukács beszámolója szerint a százados zsidó barátait, nem annyira a hite, mint valami más nyűgözött le: „Megérdemli, hogy teljesítsd kérését. Szereti népünket és a zsinagógát is ő építette nekünk.” Közbenjárnak azért az emberért, akinek szemükben magas pozíciója és anyagilag is hozzájárult az imádságos összegyülekezés helyének megépítéséhez. Az, ami igazán számít – a százados alázata, hite és gondoskodása – nem gyakorolt rájuk nagy hatást.
A százados azonban nem dicsekszik. Sőt azt mondja: „magam is alárendelt ember vagyok.” Aranyszájú Szent János bemutatja, mi is rejlik ebben az kijelentésben. „Te Isten vagy, én ember, én alárendelt vagyok, Te nem. Ha én, az alárendelt ember sok mindent megtehetek, akkor Te Istenként mindent megtehetsz.” Aranyszájú Szent János biztos abban, hogy ez az idegen katona – zsidó barátaitól eltérően – megsejtette Jézus isteni méltóságát.
Krisztus, akit az apostolok hirdettek, az a Krisztus, aki önmagát adta emberszeretetből. Ő elfogadja mindazokat, aki hittel és alázattal közelednek hozzá, akik szeretik őt. Feltételezett értékeink nem kényszerítik őt arra, hogy válaszoljon nekünk, mint ahogy az sem, hogy kitüntetett nép gyermekei vagy szent egyházának tagjai vagyunk, ha nem élünk összhangban akaratával, ha nincs hitünk és alázatunk. Nazianzi (Teológus) Szent Gergely szerint a százados hite és alázatos közeledése Krisztushoz örök példa számunkra. Először meg kell tisztulnunk, s csak azután járulhatunk a Tisztaságoshoz. „Legyetek olyanok, mint a százados, aki a gyógyulást kereste, de dicséretes félelemből nem merte házába fogadni a Gyógyítót. Beszéljünk mi is, tisztátalanok, mint ahogy a világot leigázó Cézár seregében szolgáló százados szólt: „nem vagyok méltó, hogy betérj házamba.”