Ferenc pápa üzenete a 31. ifjúsági világnapra

A SZENTATYA, FERENC PÁPA ÜZENETE

A XXXI. IFJÚSÁGI VILÁGNAPRA

2016

„Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak” (Mt 5,7)

 

Kedves fiatalok!

Elértünk a Krakkóba vezető zarándokutunk utolsó szakaszához, ahol majd együtt ünnepeljük jövő év júliusában a XXXI. Ifjúsági Világnapot. Hosszú, elkötelezettséget igénylő utunkon Jézus szavai vezetnek bennünket, amelyeket a Hegyi beszédből idézünk. 2014-ben kezdtük meg ezt az utat, amikor az első boldogságról elmélkedtünk: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,3). 2015-re ezt a témát választottuk: „Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent” (Mt 5,8). Az előttünk álló esztendőben ezekből a szavakból merítünk ihletet: „Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak” (Mt 5,7).

1. Az Irgalmasság Szentéve (jubileuma)

Ezzel a témával a krakkói Ifjúsági Világnap (Világtalálkozó) illeszkedik az Irgalmasság Szentévébe és annak legfőbb ifjúsági programjává válik. Nem ez az első alkalom, hogy a fiatalok nemzetközi találkozója egy szentévre esik. Valóban: Szent II. János Pál éppen a Megváltás Szentévében (1983/84) hívta először egybe a fiatalokat az egész világról Virágvasárnapra. Azután a 2000. év Nagy Jubileumi Szentévében gyűlt egybe több mint kétmillió fiatal körülbelül 165 országból Rómában a XV. Ifjúsági Világnapra. Ahogyan az előző két alkalommal is történt, bizonyos vagyok benne, hogy a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó is a mostani szentév egyik kiemelkedő eseménye lesz!

Közületek néhányan talán felteszik a kérdést, mi is ez a szentév (jubileum), amit az Egyház ünnepel? A Leviták könyvének 25. fejezete segít megértenünk, mit jelentett a „jubileum” a zsidó nép számára. A zsidók minden ötvenedik évben megfújták a kürtöt (jobel), amely felszólította őket (jobil), hogy tartsanak szentévet, a kiengesztelődés (jobal) időszakaként mindenki számára. Ebben az esztendőben helyre kellett állítaniuk jó kapcsolatukat Istennel, a felebarátaikkal és a teremtett világgal, az önzetlenségre alapozva mindezt. Ezért ilyenkor többek között elengedték az adósok tartozását, különleges segítséget nyújtottak a nyomorgó embereknek, igyekeztek javítani az emberek közötti kapcsolatokon és felszabadították a rabszolgákat.

Jézus Krisztus azért jött, hogy meghirdesse és elhozza az Úr kegyelmének végleges időszakát, hogy elhozza a jó hírt a szegényeknek, a szabadulást a foglyoknak, a látást a vakoknak és a szabadságot az elnyomottaknak (vö. Lk 4,18-19). Benne, és különösen az ő húsvéti misztériumában teljesedik be a jubileum legmélyebb értelme. Amikor Jézus Krisztus nevében jubileumi szentévet hirdet az Egyház, mindnyájan arra kapunk meghívást, hogy átéljük a kegyelem rendkívüli időszakát. Az Egyháznak az a feladata, hogy bőven adja jelét Isten jelenlétének és közelségének és felébressze az emberek szívében a képességet, hogy a lényegre tekintsenek. Az Irgalom Szentéve különösen is „az az időszak az Egyház számára, amelyben újra fel kell fedeznie annak a küldetésnek a jelentését, amit rábízott az Úr Húsvét napján: hogy az Atya irgalmának eszköze legyen” (Homília az Isteni Irgalmasság vasárnapjának első vesperásán, 2015. április 11).

2. Irgalmasok mint az Atya

Az idei rendkívüli jubileumi szentév mottója: „Legyetek irgalmasok mint az Atya” (vö.Misericordiae Vultus, 13), és ezzel összhangban van a most következő Ifjúsági Világnap témája is. Igyekezzünk tehát jobban megérteni, mit is jelent az isteni irgalmasság.

Az Ószövetség az irgalomról szólva különböző kifejezéseket használ, legfőképpen ezt a kettőt: hesed és rahamim. Az első, ha Istenre vonatkoztatjuk, az ő fáradhatatlan hűségét jelöli a Szövetséghez, amelyet népével kötött, akiket szeret és akiknek örökké megbocsát. A második szót, a rahamim-ot úgy fordíthatjuk le, mint „zsigerek”, különösképpen is az anyaméhre utalva ezzel, amely azt jelzi, hogy Isten szeretete népe iránt az édesanya gyermeke iránti szeretetéhez hasonlít. Így beszél erről Izajás próféta: „De megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? S még ha az megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad” (Iz 49,15). Az ilyen fajta szeretetből az következik, hogy a másik ember számára teret adok önmagamban, s együtt érzek, együtt szenvedek és együtt örülök felebarátommal.

Az irgalom bibliai fogalmába beletartozik a hűséges, önzetlen és megbocsátásra kész szeretet konkrétsága. Ozeás próféta könyvének e részletében gyönyörű példáját kapjuk Isten szeretetének, amelyet az édesapa fia iránti szeretetéhez hasonlít: „Gyermek volt még Izrael, amikor megszerettem, Egyiptomból hívtam meg a fiamat. De minél jobban hívtam őket, annál inkább eltávolodtak tőlem […] Pedig én tanítottam meg járni Efraimot, a karomon hordoztam; mégsem ismerték el, hogy a gondjukat viseltem. Puha kötelékekkel vonzottam őket, a szeretet kötelékeivel. Olyan voltam hozzájuk, mint aki arcához emeli a csecsemőt; lehajoltam hozzá, enni adtam neki” (Oz 11,1-4). A gyermek hibás magatartása ellenére, amely büntetést érdemelne, az apa szeretete hűséges, és mindig megbocsát bűnét megbánó gyermekének. Amint látjuk, az irgalmasságba mindig beletartozik a megbocsátás; ez „nem elvont elképzelés, hanem konkrét valóság, amellyel Isten megmutatja szeretetét, amely az édesapa és az édesanya szeretetéhez hasonlít, amikor lelkük legmélyéig meghatja őket gyermekük. […] Úgy tör elő a bensőnkből, mint mély, természetes gyengédség és együttérzés, elnézés és megbocsátás” (Misericordiae Vultus, 6).

Az Újszövetség úgy beszél az isteni irgalomról (eleósz), mint ami összefoglalja Jézusnak az Atya nevében végzett működését a világban (vö. Mt 9,13). Urunk irgalma főképpen akkor nyilvánul meg, amikor lehajol az emberi nyomorúsághoz és megmutatja együttérzését annak, akinek szüksége van megértésre, gyógyulásra és megbocsátásra. Jézusban minden az irgalomról szól. Sőt, ő maga az irgalom.

Lukács evangéliumának 15. fejezetében találjuk meg az irgalmasság három példabeszédét: az elveszett bárányról, az elveszett pénzről és azt, amelyet úgy ismerünk, mint a „tékozló fiúról” szólót. E példabeszédekben szembeötlő Isten öröme, az az öröm, amelyet ő akkor érez, amikor megtalál egy bűnöst és megbocsát neki. Igen, Isten öröme a megbocsátás! Ebben áll az egész Evangélium lényege. „Mi mindnyájan elveszett bárány, elveszett pénz vagyunk, mind az a fiú vagyunk, aki eltékozolta saját szabadságát, mert hamis bálványokat, boldogsággal kecsegtető elképzeléseket követett, és mindent elvesztett. Ám Isten nem feledkezik meg rólunk, az Atya soha nem hagy el bennünket. Ő türelmes atya, aki mindig vár ránk! Tiszteletben tartja a szabadságunkat, de mindig hűséges marad. És amikor visszatérünk hozzá, fiaiként fogad bennünket házában, mivel soha nem szűnik meg egy pillanatra sem várni és szeretni bennünket. És szíve örül minden egyes hazatérő gyermekének. Ünnepel, mivel örvendezik. Isten örül, amikor közülünk, bűnösök közül valaki elmegy hozzá és bocsánatát kéri” (Úrangyala imádság, 2013. szeptember 15).

Isten irgalma kézzelfogható, és mindnyájan arra vagyunk hivatottak, hogy személyesen megtapasztalhatjuk. Amikor tizenhét éves voltam, egy napon, amikor éppen a barátaimmal készültem elmenni valahova, úgy döntöttem, hogy előbb betérek a templomba. Ott találtam egy papot, aki különös bizalmat ébresztett bennem, és vágyat éreztem rá, hogy megnyissam a szívemet egy szentgyónásban. Az a találkozás megváltoztatta az életemet! Felfedeztem, hogy amikor alázattal és őszintén megnyitjuk a szívünket, nagyon kézzelfogható módon tudjuk megtapasztalni Isten irgalmát. Biztos voltam benne, hogy ennek a papnak a személyében Isten már ott várt rám, még mielőtt megtettem volna az első lépést, hogy bemenjek a templomba. Mi keressük őt, ám ő mindig megelőz bennünket, mindig keres és elsőként ő talál ránk. Talán van olyan köztetek, akinek valamilyen teher van a lelkén: ezt követtem el, azt követtem el… Ne féljetek! Ő vár rátok! Ő édesapa: mindig vár ránk! Milyen szép a szentgyónásban átérezni az Atya irgalmas ölelését, felfedezni, hogy a gyóntatószék az irgalmasság helye, s engedni, hogy megérintsen az Úr irgalmas szeretete, amely mindig megbocsát nekünk!

És te, kedves fiatal, érezted-e már, hogy megpihen rajtad a végtelen szeretetnek ez a pillantása, amely a bűneiden, korlátaidon, bukásaidon túl továbbra is bízik benned és reménnyel tekint a létedre? Tudatában vagy-e annak, hogy milyen értéket képviselsz annak az Istennek a szemében, aki szeretetében mindenét neked adta? Ahogyan Szent Pál magyarázza: „Isten azonban azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk” (Róm 5,8). De átérezzük-e valóban ezeknek a szavaknak az erejét?

Tudom, mennyire kedves számotokra a Ifjúsági Világnap keresztje, amelyet Szent II. János Pál pápa adott nektek, s amely 1984 óta elkíséri a találkozókat.  Mennyi változás, hány igazi és valódi megtérés ment végbe sok-sok fiatal életében, amikor találkoztak ezzel az egyszerű kereszttel! Talán feltettétek magatokban a kérdést: honnan származik ennek a keresztnek a különleges ereje? Itt van tehát a válasz: a kereszt Isten irgalmának legékesszólóbb jele. Arról tanúskodik, hogy Isten emberek iránti szeretetének mértéke a mérték nélküli szeretet! A keresztben megérinthetjük Isten irgalmát és engedhetjük, hogy Isten irgalma megérintsen minket! Szeretnék itt emlékeztetni arra a két gonosztevőre, akiket Jézussal egyszerre feszítettek keresztre: egyikük gőgös, nem ismeri el bűnösségét és kineveti az Urat. A másik azonban beismeri, hogy téves úton járt és ezekkel a szavakkal fordul az Úrhoz: „Jézus, emlékezzél meg rólam országodban”. Jézus végtelen irgalommal pillant rá és így válaszol: „Még ma velem leszel a Paradicsomban” (vö. Lk 23,32.39-43). Vajon a kettő közül melyikkel azonosulunk? A gőgös latorral, aki nem ismeri be vétkeit? Vagy a másikkal, aki elismeri, hogy szüksége van az isteni irgalomra, és teljes szívével kéri azt? Az Úrban, aki a kereszten életét adta értünk, mindig megtaláljuk azt a feltétel nélküli szeretetet, amely az életünkben meglátja a jót és mindig lehetőséget ad rá, hogy újrakezdjünk.

3. Különleges örömünk, hogy az Isten irgalmának eszközei lehetünk

Isten Igéje azt tanítja számunkra, hogy „ Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (ApCsel20,35). Az ötödik boldogság éppen ezért az irgalmasokat nevezi boldognak. Tudjuk, hogy elsőként Isten szeretett bennünket. De valóban akkor leszünk boldogok, ha belépünk az adás, az önzetlen szeretet isteni logikájába, ha felfedezzük, hogy Isten azért szeretett minket végtelenül, hogy mi is képesek legyünk úgy szeretni, mint ő, mérték nélkül.  Ahogy Szent János mondja: „Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet. […] A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül. Szeretteim, ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást” (1Jn 4,7-11).

Miután nagyon röviden összefoglaltam számotokra, hogy az Úr hogyan gyakorolja irgalmát irányunkban, most arról szeretnék nektek szólni, hogy konkrétan mi is eszközei lehetünk ennek az irgalmasságnak felebarátaink felé.

Boldog Piergiorgio Frassati példája jut eszembe. Ő mondta: „Jézus minden reggel meglátogat engem a szentáldozásban, és én ezt a tőlem kitelő egyszerű módon, a szegények meglátogatásával viszonzom”. Piergiorgio olyan fiatalember volt, aki megértette, mit jelent, ha valakinek irgalmas és érzékeny a szíve a szükséget szenvedők iránt. Sokkal többet adott nekik, mint pusztán anyagi javakat: önmagát adta, időt, szavakat, meghallgatást ajándékozott nekik. Nagy tapintattal szolgálta a szegényeket, soha nem állította magát előtérbe. Valóban megélte az Evangéliumot, amely így fogalmaz: „ … úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. Így alamizsnád titokban marad” (Mt 6,3-4). Gondoljatok bele, hogy néhány nappal a halála előtt, már súlyos betegen adott utasítást, hogyan segítsék szegény barátait. A temetésén a családtagjai és a barátai nagyon meglepődtek látván, hogy mennyi számukra ismeretlen szegény ember jött el, akiket a fiatal Piergiorgio segített.

Mindig szeretem a nyolc boldogság mellé odahelyezni Máté evangéliumának 25. fejezetét, ahol Jézus az irgalmasság cselekedeteiről beszél, és azt mondja, hogy ezek alapján fognak ítéletet mondani rólunk. Arra hívlak hát benneteket, hogy fedezzétek fel újra az irgalmasság testi cselekedeteit: enni adni az éhezőknek, inni adni a szomjazóknak, felöltöztetni a ruhátlanokat, befogadni az idegeneket, ápolni a betegeket, meglátogatni a foglyokat, eltemetni a halottakat. És ne feledkezzünk meg az irgalmasság lelki cselekedeteiről sem: tanácsot adni a kételkedőknek, tanítani a tudatlanokat, inteni a bűnösöket, vigasztalni a szomorúakat, megbocsátani a bántásokat, türelmesen elviselni a kellemetlen személyeket, imádkozni Istenhez az élőkért és a holtakért. Amint látjátok, az irgalmasság nem „jótékonykodás” és nem puszta szentimentalizmus. Itt lehet lemérni, mennyire vagyunk Jézus hiteles tanítványai, itt mutatkozik meg szavahihetőségünk, mint a mai világ keresztényeié.

Nektek, kedves fiatalok, akik nagyon konkrétak tudtok lenni, azt javaslom, hogy 2016 első hét hónapjában mindig válasszatok egyet-egyet az irgalmasság testi és lelki cselekedetei közül, amit abban a hónapban gyakorolni fogtok. Merítsetek ehhez ihletet szent Fausztina nővér imájából, aki korunkban az Isteni Irgalmasság valódi apostola volt:

„Segíts, Uram […],

hogy szemeim irgalmasan nézzenek, hogy sohase gyanakodjak, s ne ítéljek külső látszat alapján, hanem lássam meg azt, ami felebarátaim lelkében szép, és legyek segítségükre […];

hogy irgalmas legyen a hallásom, hogy figyeljek mindig felebarátaim szükségleteire, hogy füleim ne legyenek közömbösek szenvedéseik és panaszaik hallatán […];

hogy irgalmas legyen a nyelvem, hogy sohase szóljak felebarátaimról lenézően, s negatívan, de mindenki számára legyen vigasztaló és megbocsátó szavam […];

hogy irgalmasak legyenek a kezeim, telve jó cselekedetekkel, hogy felebarátaimnak csak jót tegyek, s a nehéz, fáradságos munkákat magamra vállaljam […];

hogy lábaim is irgalmasak legyenek, hogy siessek mindig felebarátaim segítségére, legyőzve saját kimerültségemet és fáradtságomat […];

hogy irgalmas legyen a szívem, hogy együtt érezzek felebarátaim minden szenvedésével […];

(Napló, 163).

Az Isteni Irgalmasság üzenete tehát nagyon konkrét életprogramot jelent, amely igényes, mert cselekvésre ösztönöz. Az irgalmasság cselekedetei közül az egyik legnyilvánvalóbb, de talán a legnehezebb végbevinni, a megbocsátás a minket megbántóknak, megsértőknek, azoknak, akiket ellenségként tartunk számon. „Gyakran milyen nehéznek tűnik a megbocsátás! Ám mégis ez az a gyönge kezünkbe adott eszköz, amely nélkülözhetetlen a szív derűjének eléréséhez. A bosszú, a düh, az erőszak és a megtorlás elvetése a boldog élet elengedhetetlen feltétele.” (Misericordiae Vultus, 9).

Sok olyan fiatallal találkozom, akik azt állítják: elegük van ebből az annyira megosztott világból, ahol folyton összecsapnak az ellenkező párton állók, háborúk dúlnak, s még olyan is létezik, aki a saját vallását arra használja, hogy igazolja az erőszakot. Kérnünk kell az Úrtól, hogy adja meg a kegyelmet: hadd legyünk irgalmasok azok iránt, akik rosszat tesznek velünk. Ahogyan Jézus is imádkozott a kereszten azokért, akik keresztre feszítették: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek” (Lk 23,34). Az egyetlen út, amely legyőzi a rosszat, az irgalom útja. Az igazságosság szükséges, ám egymagában nem elegendő. Az igazságosságnak és az irgalomnak együtt kell járnia. Nagyon szeretném, hogy szívünk mélyéről fakadó imáink kórusban egybeforrjanak és így kérjük, hogy az Úr könyörüljön meg rajtunk és az egész világon!

4. Krakkó vár bennünket!

Már csak néhány hónap van hátra addig, amíg találkozni fogunk Lengyelországban. Krakkó, Szent II. János Pál pápa és Szent Faustina Kowalska városa tárt karokkal és szívekkel vár bennünket. Azt hiszem, hogy az isteni gondviselés vezetett bennünket, hogy az irgalmasság szentévében az Ifjúsági Világtalálkozót éppen ott ünnepelhessük, ahol az isteni irgalmasság két nagy apostola élt. II. János Pál felismerte, hogy ez az irgalmasság kora: pápasága elején adta ki a Dives in Misericordia című enciklikát. 2000-ben, a jubileumi szentévben avatta szentté Fausztina nővért és ekkor vezette be az Isteni Irgalmasság ünnepét Húsvét második vasárnapján. És 2002-ben személyesen ő nyitotta meg Krakkóban az Irgalmas Jézus bazilikát, az Isteni Irgalmasságnak ajánlva a világot abban a reményben, hogy ez az üzenet elér a Föld minden lakójához és reménnyel tölti el szívüket: „Isten kegyelmének ezt a szikráját meg kell gyújtanunk. Tovább kell adnunk az egész földnek az irgalmasság lángját. Isten irgalmasságában a világ meg fogja találni a békét és az ember a boldogságot!” (Homília az Isteni Irgalmasság bazilikájának megnyitásakor Krakkóban, 2002. augusztus 17).

Kedves fiatalok, az irgalmas Jézus, amelyet a neki szentelt krakkói bazilikában lévő képmásában tisztel Isten népe, vár benneteket. Ő bízik bennetek és számít rátok. Rengeteg fontos mondanivalója van a számotokra… Ne féljetek szemébe nézni, amely tele van irántatok végtelen szeretettel és engedjétek, hogy elérjen benneteket irgalmas pillantása, amely kész megbocsátani minden vétketeket. Ez a tekintet képes megváltoztatni az életeteket és meggyógyítani lelketek sebeit. Ez a tekintet betölti a mély vágyat, amely fiatal szívetekben lakik a szeretet, a béke, az öröm és a valódi boldogság iránt. Gyertek hozzá és ne féljetek! Gyertek és mondjátok el neki szívetek mélyéről: „Jézusom, bízom benned!” Engedjétek, hogy megérintsen benneteket végtelen irgalma, hogy ti magatok is az irgalmasság apostolaivá válhassatok tetteitek, szavaitok és imádságotok révén, ebben az önzés, gyűlölet és megannyi kétségbeesés által sebzett világban.

Vigyétek el Krisztus irgalmas szeretetének tüzét, amiről Szent II. János Pál pápa beszélt, mindennapos életetek helyszíneire a világ végső határáig. Ebben a misszióban elkísérlek benneteket jókívánságaimmal és imádságommal, s mindnyájatokat Szűz Máriára, az Irgalmasság Anyjára bízlak. A krakkói Ifjúsági Világnapra (Világtalálkozóra) való lelki felkészülés ezen utolsó szakaszában szívből megáldalak benneteket.

Vatikán, 2015. augusztus 15.

Szűz Mária Mennybevételének ünnepén

FERENC pápa